Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
nekem 3 panelom van, egy Újpesten kettő vidéken, bérlők lakják mindet mitől kellene megmenteni engem a paneljeimmel együtt?
Törölt felhasználó2023. 08. 28. 17:46
#203679
mi lesz itt mikor a panelosokat megmenti a kormány de azt mondja, hogy akinek egynél több panelja van az többszörösen nem kap semmit? A NER ingatlanban utazik, de nem panelban. Amúgy befektetésere egyértelmű, hogy a legjobb mert legolcsóbb persze a legolcsóbb anyagokkal felújítva. Viszont nagyon nagy a kockázat is.
ja tőzsdén duplázni... nincs több kérdésem. Azthittem befektetésről van itt szó nem szerencsejátékról, de így már értem a mentalitást egyből. Nos az ingatlanpiac nem ez a műfaj amit te látsz benne, a hanyatló nyugaton ez a komoly pénzzel rendelkező hosszútávú befektetők terepe. Szerencséd lehet 1x 2x 3x de hosszútávon elbukod az egészet...
Panelekt csak vettem eladtam. Berbe csak hazat adtam. Valoban tudjak nyelni a penzt ezek a csodaepitmenyek a kisse tularazott mesterek remek kezemunkai:) a 80%a kokler de legalabb draga. Volt olyan ikrem ahol a kivitelezo ki akarta hagyni a bitumenes lemezt a szerelobetonrol, es fel volt haborodva elzavartam a szakikat:) ezen a hazin 3x rakattam ujra a kartont. A vegen o verte le a kartont duheben fejszevel:). Ha nem vagyok ott soha nem derulnek ki a csibeszsegek. A kedvenc mondatom a fodem szigetelotol. Nem szivesen vallalja mert meleg van a tetoterben:) :)
Rokon a 17-ben vett 2015-ben közepes állapotú ikerházat 25-ért. Azóta ráköltött majdnem ennyit, de még mindig van vele baj bőven, és még a hitelét sem fizette ki. Ez egy igazi feneketlen pénznyelő, ne kívánd magadnak, a kiadott panellal sokkal jobban jártál.
Latom te valoban csinaltad. Nem ertik sokan hogy egy db, de ketto onallo cshaz biztos hozott ennyit. Es ez szomoru. A legdurvabb a kezem kozott: 17ben 45ert vettem 18ban 67ert adtam el. Tavaly ev elejen 165mert volt fent comon 2 hetig... A bankok 14 15ben meg adtak el 11mert 110nmes ujszeru ikerhazakat... Most meg 90-100mert hirdetik az ilyeneket... En meg nem vettem mert messze van pesttol:) A covid zuhanas meg a putyin balhe meg az olyan bfaszoknak is duplazast hozott a tozsden, mint nekem aki akkor kezdte:)
Covid alatt be kellett mennem egyik közmű céghez tisztázni egy-két számlát. Amíg az ügyemet intézgette Micike, a mellettem levő asztalnál az ügyfél egy otthonkát viselő 50-60 közötti hölgy volt, aki látszólag komoly gyakorlattal, pontosan ismerve a részleteket, két lakásának intézte épp az óra átiratást a bérlőkre. Na azóta én semmin nem tudok csodálkozni, el kell fogadni, hogy valakinek ehhez bizony van érzéke, és sok pénzt tud belőle kihozni.
gúnyolódni bármin lehet de nem csinált ördöngősséget . 15 novemberben 3 millióért vettem üzlethelyiséget, 1 évig használtam, utána bérbe adtam, majd másfél év múlva eladtam, pár hónap keresgélés után újabb üzlethelyiséget vettem,a pénz egy részéből, 5 hónap múlva eladtam, és pár millió híján az egészen még abban az évben vettem egy újabb üzlethelyiséget, és két kis panellakást, ez utóbbi három bérbe adva muzsikál azóta a ügyvédi díjak, felújítási és működtetési költségek és az illetékek levonása után nettó 8 millió megtakarítás képződött az utóbbi három bérleti díjaiból ami 3 éve ketyeg részben a tőzsdén részben a párnacihában euroban ha eladnám viszonylag tempósan januárban adómentesem mind a hármat, kb 30-42 között realizálhatnék ha hozzáadom az utolsó háromból felhalmozott bérleti díjat, és kiegészítve az első üzlethelyiség bérbe adásából keletkezett 3 millió nettóbérleti díjjal, és hozzáadom a majdnem 3 millló nettó tőzsdei nyereséget is,akkor kiderül hogy az eredeti 3 millió bizony 50 fölé hízott és nem volt közben bérjövedelem beleforgatva a barázdába ő pedig jóval nagyobb összeget fialtatott a hiteleknek köszönhetően
Olyan draga lett:) neztem kivancsisagbol jo allapotu csaladi hazakat. Nagyon arak lettek. Anno voltak a latoszogemben banki ingatlanok. Ha ezt tudtam volna... Eleg sokan adtak fel a harcot a hegyen a chf hiteleknel:) 350m a legolcsobb ujszeru, ha jol latom csak ikerhaz. Az nagyon sok penz a foldi halandoknak. https://ingatlan.com/33428893 Hihetetlenul elszalltak az onallo hazak.
te jó ég micsoda temper tantrum-ot nyomtál le most, dehát ott írom, hogy így volt és elhiszem, csupán a részleteket hiányoltam, sőt kívánom, hogy továbbra is 90x megtérülésed legyen 3évente, sőt még magasabbat is kívántam. Komolyan nem értem mire fel a hiszti, én csupa jót kívántam neked és még igazat is adtam, komolyan kívánom, hogy sikerüljön neked és a Forbes-ról integess vissza 3 év múlva.
Ja es ha nem hiszed amit vki leir akkor kerlek ne kerdezz..., mert szanalmas viselkedes. Tovabbra is javaslom a 14 15 os hszeket neked:) De varom a lentire a valaszod. Egyebkent tenyleg az a jo strategia h akkor veszel amikor mindenki venni akar es amikor mindenki eladna akkor te is:) :) :) Köszönöm egyebkent a kamatkulonbozetet neked is:) jelenleg 3.5% kontra 15-18% puszikoszi. Es meg az ingatlanportfoliot sem kellet hozza eladnom. Megefy1xpuccihaerted:) Elnézést a többiektől befejezem, de a kollega... Epito jellegu. Sok szaz ilyente van szuksege az orszagnsk csak az a baj tobb tizezer van:)
Mivan? 2019 ota varom hogy inflacio lesz es arbitrazsolok hitellel. Az utolso vetelem 2020ban volt. A covid alatt rveztem. Es most adtam el es vettem... Lehet gunyolodni, de pont lxszarom. Meg kergetem a piacot... Te biztos vezeted a piacot:) Tudom hogy a magyar nagy resze bekepzelt kis bugris aki irigy es rosszindulatu. Mint mondtam a magadfajtak osztottak itt sok szerencsetlennek az eszt hogy nem szabad venni mert huhadedragaahitelrossz... Remelem kevesen hallgattak ratok, mert az életük szarodott el sajnos. Szegeny kiszamolos mantrazott ilyeneket kozben unit linked biztiket arul szerintem:) kozben jobban nott a bpi poac mint az sp500... Na de ha ennyire lenezel itt a pornepre. Kerlek mondd meg konkretan, hogy ha valaki budapesten ugy hogy van 40% onereje, mikor szalljon be hitellel egy 2 szobas panelbe sajat reszre illetve kiadasra? Varom megtisztelo valaszod. Ha meg lokaciot is mondasz az meg jobb.
értem szóval volt 2m-ed majd vettél belőle egy panel-t valahogy 2015ben és lett 180m-ed mostanra... mintha kimaradt volna pár lécsőfok, de mindegy is, mert így volt. Azonban azt mondod, hogy 2018 óta vársz és a covid-ból is kimardtál, akkor mégicsak kergeted a piacot, mert lemaradtál és várod, hogy ugyanaz legyen ami volt. Remélem sikerül és 3 év múlva a mostani 180M-edből sikerül 16,2Milliárdot csinálnod csak hogy tartd az előző arányokat, bár mivel sokkal tapasztaltabb vagy már ezért én azt kivánom neked, hogy jaíts is kérlek rajta egy kicsit és 3 év múlva legyen meg a 20Milliárdod :D Mostmár belátom, hogy tévedtem és nagyon is földön járnak a gondolataid, semmilyen vágyelvű, kényszeres vagy lemaradástól félelem nincs egyetlen mondatodban sem. 😉
2m kpenzem volt. Es mindig ugyeltem hogy legyen annyi a likvid vagyonom mint az aktualis hitelem. Az utolso bizniszt elszamoltam 10mval (a kinezett ingatlanokat elvittek az eladasom alatt) es nominalisan dragabbat tudtam venni. Igy 10mval tobb a hitelem mint a likvid eszközöm. Mar 19 ota arbitrazsolok, ugye mostanra mar durva lett... Ebben van sajnos hibam h ovatos vagyok es nem hasznalok felelotlenul hitelt. Ha azt tettem volna... :) Kb 2018 ota arra jatszottam hogy megugrik a kamatszint es az infla a sok qe miatt. Sajnos bejott... De azt gondoltam hogy - 20%ot okoz majd ez nominalban. Azt a gyakorlat pofanbaszott aprilistol amikor minden addig jo de a negativ hirek miatt beallt ingatlan felkanalaztak előttem... Akkor jottem ra hogy bakker realban csökkentunk nem nominalban fogunk a jo ingatlanoknal. Akkor szamoltam at az aranyokat. Lehet h tevedek persze, de inkabb nem mint igen. Ha nominal csokkenes lesz a joknal ott biza sírás lesz de nagy. Ha nem lett volna rezsicsokkentes es kamatstop na akkor lett volna itt jo vetelek tomkelege:) az nagyon melypont volt.
Mert az a legolcsobb, sok van most a piacon(alku), jo lokaciojuak a felujitasuk nem veszes. A beleposzint es a luxus kb mindig megy. Koszi, de ez szerencse kerdese is. Visszagondolva gyava voltam es sokmindent elqrtam, nem hittem hogy ilyen novekedes lesz. Aki csinalta a dolgokat 15 ota rosszul nem jarhatott. Tobb embert ismerek akik kogazdagok lettek a pornephez kepest. 10-15 lakas. Azt szörnyű latni hogy gyakorlatilag forgott a tengely körül a piac es nem tortent semmi csak felarazodas. Semmi ertek semmi megujulas. Semmi. Az ingyenpenz miatt kilott az eszkozar, ami nem volt inflaba szamolva es utolerte a napi cuccok ara. Mi meg landoltunk ugyanoda ahonnan indultunk:) meg a lakashitel kamat is kb 15os szint. :) ahogy az arber szint is. Es az a legdurvabb hogy ez egy durva negativ realkamat kornyezet miatt volt. Most meg marcika meg durvabb negativ kamatszintet csinalt. Addig jar a korso a kutra...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link