Nem akarlak elkeseríteni, de az eu-n belüli rendeléskor magyar áfát fizetsz, ha a cég akitől rendelték 10k euró felett forgalmaz magyar viszonylatba. Hacsak nem valami nagyon kis helyről rendelsz ugyanott leszel.
Nem akarlak elkeseríteni, de az eu-n belüli rendeléskor magyar áfát fizetsz, ha a cég akitől rendelték 10k euró felett forgalmaz magyar viszonylatba. Hacsak nem valami nagyon kis helyről rendelsz ugyanott leszel.
Markolni
akar, mert kapzsi. Nem fog. Elég megnézni a saját alkalmazottaiknak, az állami alkalmazottaknak
a munkabérét. Vannak vagy háromszázezren bérminimumon. Az nettó 230 ezer az
országban, ahol ha bemész egy fogászatra 45 ezer egy gyökérkezelés, 55 ezer
egy gyökértömés, 30 ezer egy mintavétel a koronához, 55 ezer a korona,
előtte-utána RTG felvétel tízezrekért bla-bla-bla és kijön, hogy 200 ezer forint
egy fog. És az egységnyi választó, akinek „ble, büdös a szája” ha bemegy a
fogászatra 40-50 éves kora között rögtön kiderül, hogy nem egy rossz foga van,
hanem vagy öt. Tehát kéne neki egy milla, de cirka most azonnal csak a fogára, mert
ha a körzetihez megy annak húzás a vége. Aztán közli vele a munkáltatója, hogy
az állam januártól emeli a 230-ezres bérét 7%-al. Tapsolja meg ezért a kormányt,
mert ha nem, akkor ki van rúgva. Nem fogja fel az áááálat politikus a sok milliós
bérével, hogy nincs már mit markolni. Ha kivesz még ezer forintot abból a zsebből,
akkor nem a 30%-os adótartalmú, új cipőt fogja venni az adóalany, hanem helyette
emberünk vesz majd a Facebook Marketplace-en használt cipőt kéz alatt nulla
áfával. A NULLA melyik része nem érthető? Mert nincs sok része. És itt tartunk. Életben maradni nem tud másképpen a bérminimumos tömeg. Erre Ő kitalálhatja,
hogy a használt ruha kereskedőket áfa körbe kötelezi, de akkor is
magánszemélyként fognak ruhát hirdetni a rokonaikkal a neten. Nem fizetik ki az
adóját, mert nincs rá pénz. Senki nem akar használt ruhában járni. Elhiheted. Azért veszi a használtat,
mert nincs pénze az újra, tehát adóra sincs pénze. Nincs tovább. Nincs „külön”
adó, ez halandzsa. Az adóalany az Te vagy. A magyar ember. Vagy közvetlenül Téged
adóztat, vagy közvetetten Téged adóztat. A jogi személy a neked kiszámlázott árakba
beépíti a költségeit és lesz@rja, hogy beledöglesz e az inflációba. Így is, meg
úgy is Te fizetsz, mert ha egy cég nem nyereséges itt, akkor kivonul innen. Nem
dolgozik itt más nemzet majd azért, hogy itt több legyen az adóbevétel. Nincs
ilyen. Ha 2024-ben 100millát keresett itt egy évben a cég, akkor a részvényesei
jövőre 110 vagy 130 millát akarnak innen. Kitalálhatja a miniszter úr, hogy fizessen 20
milla „külön” adót a cég, de akkor a részvényesek 150 millát akarnak majd innen
és mind a 150-et tőled akarják. Mert Neked kell tudni kifizetni, mert Te vagy
itt a PIAC. Ezek a politikusok egyébként nem érintkeznek közben a valósággal.
Ezek fel sem fogják már, hogy a gyakorlatban az a jövőképük, hogy ilyen 10-20 év múlva ha bemész itt
egy iskolába, kórházba, bíróságra, kormányablakba stb. mindenütt ilyen ínyüket
harapdáló, fogatlan suttyók lesznek széthordott ruhákban. Ez a nemzeti. Ilyen
csöves országot építenek éppen. Annyit fizetnek, amennyiből nem tudják az
emberek megtartani a fogaikat. Nyaralni? Pházmeg rágni nem tudnak 230-ból Pest
megyében és akkor mi van Borsodban? Az hol van? Még lejjebb. Közben tapsoltatják
magukat évi 150mrd-ért a TV-ben és közben el is hiszik, hogy ez így majd megy. Azt látni rajtuk, hogy frankón elhiszik, hogy ez így jó lesz.
Azt mondja, hogy magyar adóalannyá akarja tenni a legnagyobb e-kereskedő cégeket, és ez szerinte lehetséges. Kötelezni magyar telephely nyitására. Én nem tudom. Nem sok mindenben értek egyet ezzel a kormánnyal, de azzal, hogy a munka helyett a fogyasztást adóztatják jobban, azzal igen. Magyarországon nemzeti sport az szja elkerülés, az áfát meg az is fizeti, aki szja-t csal, mert az is jár közértbe. Ez a részvény meg brutálisan nagyot fog ugrani 2026-ban, amikor a Fidesz elveszíti a hatalmát.
Vitriolos a helyzetelemzésed, de megérdemli ez a notórius hazudozó, ez nagyon megy neki! Szerintem ezért vette be a kormányába Dr Orbán, segít átcseszni a nyugdíjas mamókákat.
És mi történik ÁFA csökkentésekor? Ami már sokszor megtörtént. 5-7 % csökkentésnél az árak meg se rezdülnek, a kereskedők egyből lenyelik. Amikor 27-ről 5 %-ra csökkent, akkor nagy elánnal hirdették a 22% akciót az üzletek, majd bő fél év múlva az ár fentebb volt mint előtte. ÁFÁ-ban nagyon nehéz visszalépni. Haszon a népnek semmi, költségvetési hiány annál inkább.
A
probléma nem az import áfával van, mert a magyar kisvállalkozás termékét
ugyanúgy megrendelheti a neten egy lengyel srác is, ha feldobja neki a net egy
webshopban. A probléma azzal van, hogy nálunk egy gazdasági csúcsminiszter
miután nem jön be elég áfabevétel mit csinál? Ráhúr még 4,5% kiskereskedelmi
különadót az áfa tetjére megvan? Tehát felemeli 27%-ról 31,5%-ig és nézi, ahogy
nem nő az állam bevétele. És miután a rendszer mindenkit kirúg, akinek
véleménye van senki nem meri azt mondani neki, hogy most éppen sokat markolsz
és keveset fogsz. Nézzél már rá az e-kereskedelem volumenére, hát függőlegesen
emelkedik és közben meg mindenhol alacsonyabb az adók mint nálunk. Most jön a
jan.1. amikortól lehetne csökkenteni az áfát, mire vársz? Csökkentsél már Te
áááálat! Még egy teljes gazdasági éven át akarod nézni az e-kereskedelem
volumenét ahogy elér a holdig? Senki nem fizeti az áfádat már most sem, hát nem
érted? Ne őrülj már meg! És mit csinál a csúcsminiszterünk? Kiáll a mikrofon
mögé és személyesen közli, hogy itt minden remek, csak veled van baj. Téged jól lebac, hogy Te
nem nem vettél szakácskést érted? Te vagy az oka, hogy neki nincs bevétele,
mert Te nem fogyasztasz! Nincs egy ember mellette, de senki aki szólni merne,
hogy a Lou70 megvette a kést, csak a lengyeleknél, mert Te túl kapzsi vagy. A változatosság kedvéért állunk és várunk. Most éppen 2025-ben
arra várunk, hogy emelkedjen a fogyasztás és Te jövőre végre megvedd a kést. Biztos meg fogod venni. Ó, mi az hogy! Már rögtön januárban meg fogod venni.
Nem a webáruházban fogsz többet kattintani, ha lesz egy kis pénzed. Most, hogy
szólt, hogy fogyasszunk? Ezek után? Nyilván senki, soha többet nem használ
webáruházat. Egyértelmű. Azért nő így az e-kereskedelem volumene, mert már most sem
használja senki. Logikus. A csúcsminiszter tudja, hogy jövőre összeomlik az e-kereskedelem, biztos tipp. Tuti. Gazdaságpolitikát kell alapozni rá.
https://www.onadozo.hu/hirek/import-afa-256 Ezt hivjak import áfának . Ott fizeted az afat ahonnan veszed . Azt hiszem ha van kulonbseg akkor a kulonbseget itthon fizeted meg idezojelben.
A posztod után ellenőriztem a számlákat. Minden (magánszemélyként) külföldről vásárolt árú számláján tételesen sorolják az áfa alapot és a számolt áfát. Volt akváriumi cumó, bőrkabát, ruhák, gyerek cipő és csizma, dísztárcsa, edény, fritőz, karácsonyfa égősor, szakácskés. Mindegyik euból, többnyire, cseh, román, lengyel cégektől. Mind áfás volt. De akkor ezek szerint fizetünk áfát, csak nem megy be az államkasszába?
A lefelé nyílra kattintóknak azt kéne felfogni, hogy itt van
egy kauzalitás. Az államnak a bevétele az egy okozat. Az államnak nincs
bevétele gazdaságpolitika nélkül, mert a bevételét a gazdaságpolitika képezi
meg. Az hozza létre. Tehát nincs olyan, hogy külön bevétel, nincs olyan hogy
külön adó. Csak egy gazdaságpolitika van, aminek van eszköztára és az adó az eszköztárának
a része. A gazdaságpolitikát mi találjuk ki. A mi gazdaságpolitikánk. Nem más
húrja el, hanem mi, akik kitaláljuk magunknak.
Hogy
jön ide a kormányfő? Az én mentalitásom? Amikor felmentem a Mall.hu-ra anno és
vettem egy TV állványt 49 ezerért, amihez hasonlót 100 felett kínáltak a magyar
üzletek, annak mi köze volt az én észjárásomhoz? Pont azt próbáltam a fórumtárs
értésére adni, hogy itt nem arról van szó, hogy én rendelkezem nyelvtudással,
devizaszámlával vagy bármi olyasmivel, amit csak pár százalék birtokol és
aminek birtokosait a politika kijelöli a kivételezett halmaznak, aminek nincs
közös metszete a prolikkal, akik fizetik a világverő magyar áfát. Ellenkezőleg. Bárki felmehet a webáruházba, ami a teljesen magyar grafikus felületet jelenti.
Ott a magyar banknál vezetett, forint alapú folyószámlával fizethet és a végén a
csomagjának semmi köze a magyar forgalomhoz. A bárkit aki a magyar
forgalomba hozza a bármit is, azt megbüntetjük a világverő adókulcsunkkal. Amit
mi találtunk ki saját magunknak. Ilyenkor vert az asztalra a Kupa és ordította
ékes magyarsággal, hogy pházmeg PIAC! Nem tartott doktori előadást, csak ezt az
egy szót ordította rekedtségig, de kuss lett. Mindenki értette. Szerinted most
nem értik? Ó, dehogyisnem. Csak miután teljesen világossá vált, hogy ez most a
minden ideológiától és pártpolitikától mentes vegytiszta magyar
gazdaságpolitika valós idejű elqrása azt csinálják, amit Te. Elkezdenek azon
agyalni, hogyan fogja a magyar választó azt gondolni, hogy ezt valaki más húrta
el nem a kormány és ha ezt hiszi, akkor a probléma az úgy… hát nincs is. Aztán ha én rákérdezek,
hogy és a bevétel? A lóvé se kell? Ja, hát az kéne, de akkor azt majd úgy
külön. Na, most a „külön” az egy határozószó. Valami mástól térben elkülönítve,
de mégis hogyan lehet elkülöníteni a magyar gazdaságpolitikától a Magyar Állam
bevételét szerinted? Mégis mi a rák a jelentése szerinted annak a szókapcsolatnak,
hogy külön adó? Mitől külön? Kupa szerencsétlen, ha még élne agyvérzést kapna
Tőled is. Rekedésig ordítaná, hogy PIAC! Nekünk az a problémánk, hogy a közös
piac szókapcsolat az létezik, a külön adó szókapcsolat az meg nem létezik. El
lehet képzelni, csak a valóság időben korlátossá teszi a képzelgést és hát idő
az már nincs sok. Nem kellene elkezdeni a magyar gazdasági környezetet úgy kialakítani,
hogy az ne arra ösztönözzön, hogy külföldön vásároljak a saját fotelemben ülve?
Ehh?
Amugy …. Az otp profitjanak 70-80% a jon kulfoldrol . Jon egy leminosites ,ami még nem bovli , es nem is leminosites jott csak kilatas rontas ami akar semmis lehet jovore. A harom minositobol kettonel meg nem a bovlinal vagyunk hanem ehyel felette szoval leminosites eseten is befektetesre ajanlottak vagyunk . Atmeneti zajt okozna de hatalmas problemat nem . Az usa bankok meg kezdik felismerni hogy nem feltetlen orban a mervado otp eseteben . Amigy uj celarak ota jott meg a forgalom kb . Mintha felebredtek volna kint is . A maci altal josolt 23 k januarig nekem megfelel boven . Nem tl99 ben ulok hanem biztonsagosban szoval en nyugodtan alszok
hmmmm, ha akármilyen szuper húha ember lenne holnaptól a kormányfő, az mit változtatna a mentelitásodon? Ahol olcsóbb ott veszed meg. Az online világ erről szól. MINDÍG van olcsóbb...ez a magyar vállalkozók mentalitása is. Csinálok Én is egy olyan pékséget amilyen a szomszédban vad, csak 5 Ft-al olcsóbban adom majd a kiflit :DDD Aztán jön a pofára esés , mert a szomszéd még olcsóbb lett és fél év múlva mindketten azt kiabálják, hogy: ORBÁÁÁÁÁÁÁN takarodj!!! vagy SZUPOEREMBER takarodj!!!!! És ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyi az EUR vagy az adó. Kivágjuk magunk alatt a fát az online vásárlással és ezzel senki nem tud egyenlőre mit kezdeni..senki.
Mit csinál az állam bevétel nélkül? Forintot nyomtat? Egy fillért nem költöttem Magyarországon. Akármit vettem
mindig ugyanaz történt. Próbálom felidézni pl. ott a TV állvány, amire ráfér a 70”, a szódagép,
ami az új patronnal megy, a kerti pavilon, amit kiszívott a nap, az autóalkatrész stb. mind
egytől egyig mindig ugyanaz a történet. Felmentem a netre. Kerestem a típust, hogy melyik
tetszik. Megvolt, hogy melyiket. Utána rákerestem a konkrét termékre, hogy hol
a legolcsóbb és onnan megrendeltem. Megjöttek a dobozok. A TV állványt a számla
szerint Csehországban vettem, a szódagépet Szlovákiában, a paraván meg tán valami
osztrák kínai? ...Érdekel is, teszek rá. A lényeg, hogy itthon ültem a fotelben és nulla
ÁFA bevétel Magyarországnak. Nem az, hogy kevés vagy sok. NULLA! A további árfolyamveszteséget 30%-al adóztatva
szerinted mi lesz? Ahogy mennek feljebb az árak pláne rákeresel mindenre, hogy
hol olcsóbb és akkor csodálkoznak, hogy alacsony a fogyasztás? Nem alacsony. Vásárolunk mi, csak nem Magyarországról, mert Magyarországon az árfolyamveszteséget adóztatja az állam. A barmok. Tuti biztos, hogy nem a magyar üzletben lesz a legolcsóbb a termék és mit érdekel engem honnan jön a doboz? Jön egy kamion és ha a dobozt egy magyar üzlet raktárába, onnan meg az eladóterébe teszik, akkor drágább nekem, mintha ugyanazt a dobozt a csomagküldő raktárába dobják, meg feltöltik egy weblapra, ahol én ráklikkelek és kihozzák nekem házhoz. Miért venném én meg drágábban a magyar boltban miután elinflálták a jövedelmemet? Pláne a legolcsóbb helyről fogom rendelni. És ezek arra várnak, hogy majd nőni fog az ÁFA bevétel? Ezek bolondok.
Ezzel az egésszel nekem csak egy bajom van. Ezek alapján jóval előbb kellett volna negatívba tenni e kilátást mert k semmi új nem derült ki. Ok könnyű mondani hogy én láttam előre hogy nem fog a Fidesz engedni és nem fog jönni a pénzek de azért őszintén ez most kit lep meg az elmúlt 2-3 év alapján? Ezek alapján viszont a következő pénteken viszont a tényleges leminősítés is esélyes lett.
S végül Tippmix 3. Idei év hátralévő részében csúcs, v új ATH? 22 500 -at még az idén elérjük vagy fölötte: fel 22 500 -at az idén már nem érjük el: le (A Tippmixek bármelyikéhez szöveges értékelés-gondolat mindég örömmel látott) :)))
Ahogy látom ismét turbulens időszak elé nézünk az év hátralévő részében. 3 részes tippmix sorozat következik e témában. Akinek kedve vagyon, szavazzon! :) Tippmix 1: Jövő héten hétfőn merre indulunk? Hétfői záró 21 170 felett zárunk (Vagy pont ott): fel Hétfői záró 21 170 alatt zárunk: le
OTP részvényesek ide!