Ma a Dermapharm is esett jelentésre. Inkább vennék TUI-t, mint TKA-t. TUI-ban rés van alul 6.34 körül, bár tény, hogy szezonálisan év végén jó, és nyár végéig nem szokása emelkedni. Viszont mintha inverz fej-váll lenne benne, legutóbb ilyen alakzattal vágta ki magát a csávából tavaly nyáron. 6.34 long 5.7 stoploss, az ötletem, célár 9.2
Most kerültem számítógép elé és megnéztem nagyban is Thyssen chartot és megváltoztatom a véleményemet:Az április 7.-i leszúrás nem fals hanem a 2,75-től majdnem 11 euroig történő emelkedés ABC korrekciójának C hulláma volt. Valamivel fibo 50% alá korrigált vissza.Onnan újabb hullám indult felfelé (következő nagyobb hullám első kisebb hulláma) és ezt korrigálta vissza egy picivel fibo 61,8% alá. Persze holnap kis Verfallstag lesz és ez kicsit még belezavarhat a képbe de én most úgy vélem, hogy a korrekció véget ért és indul egy újabb hullám fel. https://invst.ly/1ak6vj
Én azért hoztam létre a topicot, mert a sajátomtól eltérő véleményeket akartam hallani, illetve olyan tényeket, amik elkerülték a figyelmemet. Ne képzeld, hogy bárki tudná előre, mi fog történni. Megfelelő pozÍcióméretezés, stoploss és take profit szint esetén elég ha 50%-ban igazad van. (Feltételezve hogy a take profit nagyobb százalékosan, mint a stoploss, és minden pozíció mérete egyforma)
Douglasra új célárak jelentés után: Jefferies 18 eur (28-ról le) buy Deutsche Bank 16 eur buy UBS 11.50 eur neutral Vettem egy kisebb mennyiséget 11.62 euron, remélem a vártnál jobb jelentés itt megtartja, már sokat esett.
Meghiszemazt! Todi akadémiai szinten tájékoztat! (Talán meg sem érdemeljük!) Róla és az Alapító Mesterről csak latívuszokban! Persze (az enyémein kívül) még sok értékes komment van!
Nem lehet attól az április 7-ei leszúrástól eltekinteni? Mert, ha nem, akkor még nem teszteli a nyakvonalat és lehet hogy simán kimozog felfelé. Ha viszont eltekintünk tőle, akkor most zajlik a tesztelés, de a célár is 5€ körül alakul.
Olyan, ami nem kerülhető meg, nem maradhat hoppon, ha a németek valóban komolyan gondolják a fegyverkezést a biztonságuk érdekében. Ide kell, hogy csurranjon-, cseppenjen!
A TUI egy jól kereskedhető részvény viszont jó idegrendszer kell hozzá. Én 15 hónapig voltam benne a német fórumokban a jelentéseket követő short támadásokban sokan kikészültek idegileg. Én jól bírtam de tény, higy a TUI után a Vonovia az egy “nyugdíjas” részvény. A TUIt általában 5-7,5 P/E értékeltségen kereskedik az adott évre várható EPS-sel számolva. Ez most 1,14-1,15€. 6 P/E alatt érdemes venni és ha trédeled akkor 7 P/E fölött eladni. Tehát most 6,9€ alatt venni és 7,5-8€ körül eladni. 5 P/E-nél 5,7-5,8€ az ár (ezaláment picit április elején) tehát igen, van rá esély, hogy benéz 6€ alá. A nagy buli azonban TUI-nál az november-decemberben van. A pénzügyi évzárás szeptember 30-án van és december elején jelent. Ekkor a jelentés előtt 1-2 héttel az történik, hogy elkezdik beárazni a következő (2026.) évre várható EPS-t kb. 7,5x szorzóval. Ez most 1,3x7,5=9,75€. A jelentés napjára ez már nagyrészt beárazódik. Aztán majd onnan megint visszaejtik és 1 éven át megy megint a 5-7,5 P/E játék tovább.
Eurós részvények vitasarok