Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Októberben leszek nyugdíjas. Évtizedekig 2db 8 órás munkahelyem volt. Az egyik munka kötetlen munkaidős, de napi 8 óra. Ez például azzal járt, hogy évtizedekig nem voltam szabadságon, nem volt vasárnapom. Kíváncsi leszek mennyi lesz a nyugdíjam ugyanis mindkét munkahely befizette a nyugdíjjárulékot utánam.
Végülis az ingatlapiachoz tartozó dolog így beteszem. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240923/beszakadt-a-tuzifa-iranti-kereslet-magyarorszagon-futesi-panik-utan-711689 érdekesség "A két évvel ezelőttihez képest mintegy 80 százalékkal, azaz körülbelül ötödére esett a tüzelő iránti országos kereslet" "2022 őszén hatalmasat emelkedő tűzifa ár után az elmúlt két évben csak kismértékű árcsökkenés alakult ki mázsánként 7640 forintra, azaz a hanyatló kereslet sem rántotta magával az árat"
Egyébként vannak olyan szülők aki csupaszív jóságból korlátlanul bármeddig támogatnák a gyereküket.. mitöbb még meg is oldanák az életben az összes problémájukat. Ezzel sajnos a szülő akaratlanul is megfosztja a sikerélménytől, önbizalomtól, felnövéstől a saját gyerekét...
Annyi magas labda volt amit nem mertem leütni mert vicc helyett sértődés lesz, de ezt most komolyan: 33 éve váltál, akkor alighanem a 30 körüli gyerekeid nem harminc év egy napos ikrek, hanem. És ez lesz az első sokkoló hónap hogy maguk fizetik a rezsijüket meg a telefonszámlát? Egész biztos hogy ugyanúgy nevelted a gyerekeid mint téged a szüleid, a mindent megkapás (amúgy le a kalappal) szemszögéből nézve is? Tényleg minden tiszteletem az elvált anyatigrisként helytállás mellet, bokáig kalaplengetve, nehogy sértésnek vedd, én megszavazom a szoborállítást, viccen kívűl, de ha nem haragszol, had kérdezzem meg: wtf? Nincs egy ilyen szokásos menetrendje, hogy elvágjuk a köldökzsinórt, aztán elválasztás, aztán egyedül eszel késsel-villával, aztán suli, meló, önállóság? Közel negyven évesen első telefonszámla fizetés? Semmi kritika, csak kérdezem.
Már csak óvatosan szólok mert könnyen félresiklik, de állítom hogy nem mindegyikből :D Azért nagyságrendileg könnyebb ha közel egyformán húzzuk a csónakot, szóval egy kivételt bizton tudok :) Sőt, inkább én szállnék ki a mókuskerékből, nők40 minden reményem a lazításra :D
Én is így gondolom. Én 17 évesen is hajtós voltam, meg persze azóta is. Sokan mondják is, hogy erre születni kell. Az én szüleim is (egyszerű melósok voltak), de mindig hajtottak. Ebben nőttem fel, ezt láttam, én is ezt csináltam/csinálom. A gyerekeim hiába abban nőttek föl, hogy az anyjuk mindig hajt, úgy látszik ők ezt a szemléletet nem örökölték (sőt...). Azért ez kicsit bánt, de már úgy sem tudok rajta változtatni. Csak nekem senki ne mondja, hogy olyan lesz a gyerek, amit otthon lát. Ha olyan lenne, akkor a háta közepe is munka lenne.
és amint megvan (akár banki hitellel, akár albérlet, akár saját erőből valami miningarzon) válnék gyerekből felnőtté. Legjobb ezt 20-25 évesen meglépni.
én gyerekként ebben a helyzetben hajtanék mint az állat hogy legyen valami ami tényleg az enyém. mert így igazából még mindig a anyuval lakok vagy anyukám lakásában/házában. Nem érezném magam igazi felnőttnek, nem érezném magamat önállónak. Sokan sokfélék vagyunk.
"Minden természetes nekik, a lakás, a ház a garázsok és a kocsik is. Természetesen az is, hogy én fizetek mindent." --- Csak nehogy az első nehézségnél, amit eléjük sodor az élet, elpityeredjenek.
Nem átruházott vagyon. Az én nevemen van minden, de tudják, hogy végrendeletileg melyik lakás/ház melyik gyereké lesz, az enyém meg marad közös nekik. Remélem, hogy 30 év múlva, aztán ki tudja...
A szülő irányítja a gyereket most is, még ha más is a generáció, abból nem következik, hogy a szülő állja a számlát. Önálló kereset, önálló élet, önálló felelős anyagi függetlenség. Abban semmi kivetni való nincs, hogy adsz neki egy lakást vagy autót, ha megteheted, az átruházott vagyonnal való sáfárkodás és fenntartás már az Ő dolga.
Az indulás nagyon sokat számít, de nem minden! Valaki él vele valaki nem. Én a lehetőséget mindenképpen megadom a gyerekek számára, és a tapasztalatom, hogy nem kellenek "nagy" dolgok! Az első lakáshoz jutásnál ha csak az önerőre való pénzt odaadod neki, már fényévekkel beljebb van. Az egyetem végeztével 4 évig csak az önerőt kapartuk össze nejemmel...
Hogyan hathat a lakáspiacra és a turizmusra egy szigorú Airbnb-szabályozás? - "A lakhatási helyzet akkor javulna, ha az airbnb-s lakások nagy része
lakott lakásként kerülne vissza a piacra, eladással vagy bérbeadással .." - "..kvázi atombombaként hathat a kiadó és az eladó lakások piacára, mert
az mind a 15 ezer Airbnb-tulajdonost lépéskényszerbe hozhatja”.." - https://www.szabadeuropa.hu/a/hogyan-hathat-a-lakaspiacra-es-a-turizmusra-egy-szigoru-airbnb-szabalyozas/33127964.html
Anyám elvált apámtól és amikor lediplomáztam kapásból mentem az apai örökségemből egy IV. kerületi 35 m2-es panelba 2007-ben (koleszból a sajátba költöztem). Azóta több ingatlan cserével (2 diplomával 2 gyerekkel a hátam mögött és 16 évvel később) és 0 ft hitellel lett 5 szobás házam garázzsal (jó közlekedés mellett viszonylag jó környéken), pincével 39 éves koromra. Ha tehetem mind a kettő gyereknek én is adok legalább 1-1 panelt, csak nekik is legyen a miheztartás véget (és hogy tudjanak honnan indulni). Csak hogy legyen egy ellen vélemény. (Mert nem mindegy, hogy valakinek fasza apja van, vagy apja fasza van.")
A szüleimnek a mindenük voltam, otthon semmit nem kellett csinálnom. Mindig, mindent a gyerekért , azaz értem tettek. Mégis amikor férjhez mentem, onnantól felértem ésszel, hogy ez már az én dolgom. Ugyanígy neveltem a gyerekeimet, de teljesen más a gondolkodásuk, mint anno az enyém volt. Én nagy dolognak éreztem, hogy ha kiejtek valamit a számon, akkor azt megkapom, a gyerekeim nem érzik ennek a súlyát.. Ők úgy vannak vele, hogy ha én megtehetem, akkor miért ne venném meg. Minden természetes nekik, a lakás, a ház a garázsok és a kocsik is. Természetesen az is, hogy én fizetek mindent. Addig, amíg nyugdíjas nem lettem (nők 40-el 57 évesen), háromszor annyit kerestem, mint most. Azóta lecsökkentettem a munkámat, de most volt az első hónap (30+ mindkettő), hogy a saját rezsijüket fizetik. Eddig a biztosítástól a telefonig, stb. mindent én fizettem. Hiába mondtam nekik, hogy évek óta nem keresek annyit, mint régen, nem akarták megérteni. Hiába ugyanaz a környezet, más a mostani generáció, mint anno mi voltunk. Mai szemmel én is sokmindent másképpen csinálnék. Tényleg nem szabad mindent a gyerekek segge alá tolni, mert hiába gondoljuk azt, hogy velünk is így volt, ez semmit nem jelent.
Na igen, többször felmerül bennem, hogy érdemes-e egyáltalán ezért gürcölni, hogy 1-2 generációnak utánam könnyebb legyen. Teljesen más környezetbe születnek, másképp fogják megbecsülni az eddig elért eredményeket is.
“ és a nagyobb örökölt vagyonokat általában 2 generáció alatt felélik és kezdődik minden elölről.” “Koldusbot és koldusbot közt három generáció a különbség”
Szó volt az öröklésről, meg hogy vegyünk a gyereknek lakást, de a tapasztalataim szerint nem működik a generációkon átívelő vagyonhalmozás. A legtöbb esetben szerintem nem jó mindent a gyerek alá tenni, mert ellustul és a nagyobb örökölt vagyonokat általában 2 generáció alatt felélik és kezdődik minden elölről. Több gyerek esetén aprózódik az ingatlan/cégvagyon és jobb híján felszámolják őket. Aztán ott vannak még a külső (politikai, környezeti) hatások is... Szóval lehet itt korai nyugdíjakon gondolkozni, de a legnagyobb haszonélvezői az örökösök lesznek.
szabad felhasználású jelzálog hitel az szabad felhasználás nem tudom mi ebben a különös. Azt csinálsz vele amit akarsz ha akarod elszórod egy luxus nyaralásra kész. Igen most már kevés a kamat nem tudsz hitel kamattól többet elérni sehol sem (biztosan )
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link