Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Az EU-s pénz, hogy már oddadták Ukrajnának nyílt hazugság. Mikor múltkor "where the monyi" zott akkor is kijelentette az EU, hogy nyugi az félre van rakva nektek... még.. amíg EU tagok vagytok... Erre nyíltan hazudik ez a görény.. meg 1100 éve ciklus... vicc.
Van egy 8 éves kondenzációs gázkazánom ezzel fűtöm a házat+melegvíz. Évente kihívom a szakszervizt ellenőrzés, garipecsét stb. Kb 1 órás munka egy kis takarítás stb. Ez idén már 30e ft lesz. Azért ez kicsit súlyos már.. 2016ban 13e volt. Néha rámjön hogy szintet kéne lépni a házzal , lecserélni a 10 éves belteret (akciós ajtók , járólap stb) de ilyenkor rájövök hogy hagyom a f.ba. Kihívok ide egy brigádot ezek legombolnak rólam 5 millát egy hét alatt mint a picsa.
A miniszterelnök vagy mi reggeli trollkodása ismét kiverte nálam a biztosítékot! Csak nehogy a kereskedelmi multik NER kézre kerüljenek. Az EU S pénz oka egyszerűen közröhely... Egyre mélyebbre ássa magát, ez nagyon nagy gondot okoz már most a gazdaságban/pénzügyi területen...gáz, de be fog áldozni minket...
5: használhatatlan, vergődés az egész 29: ha átjut a Hűvösvölgyi -n akkor gond nélkül megy 149: Fillér alján a sok kis bekötő út miatt gyakran 10 perc pluszban van, amúgy jó 11: hibátlan 91: általában gond nélkül megy, de a Margit-híd néha rizikó
Emlékeim szerint a 29-es és 5-ös busz előfordul hogy bedugul a reggeli és délutáni csúcsban a budai részen. (És akkor mondjuk 15 perc helyett lehet belőle 25-30.) 56/59/61 villamos (most épp pótolják, felújítás van mert alacsonypadlós lesz szeptembertől), és a 11-es busz szerintem nem dugul be.
Törökvészen élek, a lusta autós fajtából, Siemens fórumtárssal ellentétben nekem nem sikerült letenni az autót, de valóban a tömegközlekedés hibátlan, bármerre el lehet jutni. 11: Batthyány 149: Széll Kálmán 91: Széll Kálmán - Nyugati 29: Árpád híd 5: Belváros - XIV -XV
Ha kételkedsz, amit írtam, akkor nézd meg a BKV menetrendet! Vagy akár személyesen győződjél meg róla! Nagyon jó a közlekedés. (tudom, hogy ez nem illik a mainstream vonalba) A 11-es busz szenzációs, 15 perc és a Batthyány téren vagy! (metró) -- Két éve adtam el a felsőkategóriás autónkat. Azt mondtam magamnak az első hetekben, hogy Úristen mit tettem. Sokkal több időt fogok tölteni utazással, tömegnyomorban, egymás szájában...stb. Aztán eltelt az első, vagy lehet, hogy a második hónap is, és nem történt semmi. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nincs rá szükség. Bizony néha jó lenne! De ez a néhány alkalom, utólag sem ingatta meg a döntésem helyességét. Nem bántam/bántuk meg! ....és az egészségre is jó hatással van!
Kedves Fórumtársak. Ezúton is köszönöm a sok hozzászólást Viziváros és környéke témában sok építő pro és kontra érvet írtatok. Én is azt gondolom idősebb "apa" fejjel amit kolléga írt a Vérhalom, Törökvész környéke élhetőbb hosszú távon esetleg Millenáris felett is . Mindenesetre sok munkánk lesz még ezzel a jó döntésig biztos, de addig a Kincstárban hadd dolgozzon a pénz, kapkodni tilos az sosem jó tanácsadó. Ha belegondolok egy kicsit jobb (drágább) albi amíg megjön a jó választás sem Istentől távoli, ha addig jön a kamata a tőkének. Uccsó kérdésem. Előbbiekből (Vérhalom, Törökvész, Millenáris feletti (Bimbó , Országút ilyesmi) ből lejutni tömegközlekedéssel Moszkva térig, Fonódó-ig milyen munkanapon? További szép napot. dkz
az erkely altalaban bicigli es lomtarolo, nyaron meg ruhaszarito funkcios, hazibulik idejen dohanyzo. Jo ha 10%-uk van kihasznalva a reggeli kavera/ esti borozgatasokhoz, mindezt tobb millas felarert, hat akkor inkabb megegy fel szobaval nagyobb legyen erkely nelkul
Mi mondjuk a pesti egyetemről meg átjártunk a Bástya borozóba a Battyhány térhez közel, jó sokszor. De mindegy is, ott biztosan nem vennék lakást a gyerkőcznek, max, ha vmi bombajó vétel. Ott a villamos is, nincs 20 perc a XI., ott van zöld, erkély, meg van most kínálat is.
Ez most olyan, mint amikor minden vállalkozó vasutat épített Amerikában a 19. században vagy mindenki üvegszálas kábelt húzott át az óceánon a kilencvenes években. A cégek nagy része majd jól csődbemegy, de akkuból nem lesz hiány.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link