Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Mit jelent neked az, hogyha fiatalabb lennél? Soha sem késő semmi! 44 évesen mentem külföldre,11 év alatt raktam rendbe az életem. Soha sem szabad feladni!
A chf hiteles chfben nyilvsntartott hitelt vett fel, amire a jovedelme es az ingatlana volt a fedezet. Nem devizakereskedo volt. Nem kell ezt direkt keverni. Miert most ha megfelezodnr az ingatlwn erteke es a kamat 5xse lenne akkor az csalas lenne? Ha akartad kifizethetted a chf arfolyamon a toke tartozasod ami nem nott. Halkan jegyzem meg, akkor nem alltak sorba a chf hitelesek amikor 143ftig csokkent az arfolyam es kevesebb volt mind a torleszto mind a toketartozas. Akkor makerek voltak... Mondom ezt ugy h volt a csaladban let chf hizel is es nagy szivas volt. Erdekesen a sok "karosult" a vegtorlesztesi akcional sem hirdette meg a lakasat mert az az ove cimdzo volt... Holott nagyon jo kiszallo volt egy veszteseges ugyletbol. Ha lett volna eszuk meg vissza is vehettek volna olcsobban... A chf karosultak szep resze hisztizo iq bela volt...
Az első mondatodban van a lényeg.Csak egy hozzá nem értőnek ez nem világos! Pl. most vennél fel FIX kamattal hitelt? Persze 2% -nál, mindenki aki tehette vette fel...(FIX-et)
Nyilván komolyabb szülői háttér nélkül elindulni rohadt nehéz volt mindig, most talán még nehezebb. Az eddigi támogatási rendszer egyébként sem az egyedülállókat segítette, megsünegelendő azért amit elértél. Ha jól emlékszem külföldi lehetőségekben gondolkozol, na ha most lennék pályám elején, az biztos, hogy mennék innen mint a szélvész...
Van hatásod a kamatra fixre kell felvenni, az árfolyamra is abban a valutában kell amiben a jövedelmed van. Ja és elő lehetett törleszteni, én is elő törlesztettem volt egy 1% díj a tőkére vetítve, ami szerintem nem halálos. A deviza hitel az árfolyam kockázattal ,a 3 hónapos változó kamattal és a 2009-es beütött válsággal, csökkenő bérekkel és munkanélküliséggel elég durva volt. Ebből kettőre mindenképpen lehetett számítani és a 3. sem volt elképzelhetetlen.
A probléma , az árfolyam kockázaton túli terhek, A bankok egyoldalú szerződés módosításai. A referencia-kamatláb változására nincs hatása a hitelfelvevőnek, nem tájékoztatják az ügyfeleket annak esetleges mértékéről, nagyságáról. Ebben van a bibi, nem a kamatos kamattal...
Deviza kereskedtem sokáig, lehetett nyerni , bukni vele. De lényeges, hogy csak a letét erejéig bukhattál. (extra esetben többet is ,alá kellett írni a kockázat vállalást.) De a lényeg : automatikusan lezárták pozíciódat, ha a fedezet csökkent, vagy tolj be zsetont... Vagyis világos volt,rossz esetben mennyit bukhatsz nagyságrendileg. A lakáshitelből nem szállhattál ki , nem fizethetted ki még CHF-ben sem , nem csökkenthetted a veszteségeid.- ez normális ?
Őszinte leszek, ami számokat leírtam azok CSAK a hitelek voltak, mellette még a rezsi, ennivaló, BKK jegy és még spórolni is tudtam mellette... aztán ezt 1,5 évig bírtam, tovább nem, ezért váltottam, mert hosszú távon nem lehet de pár évig igenis lehet csak nem szabad mindent megvenni. 1,5 szobásat vettem volna de 6 ingatlant előttem vittek el, sokan futkároztak 20M forinttal a zsebükben, pl. egy csaj aki utánam jött táskával abban annyi volt, mert lerakta az eladó előtt... Ha sikerült is volna a 1,5 szobás 2-3 évig biztosan albérlő kellett volna magam mellé és hát 30(!) évre vettem volna fel a hitelt úgy, hogy még sohasem éltem ennyit akkor. Mostanra már beleférne így 2 év után de őszintén, innen úgyis már csak albérletbe megyek (nem sajátba) ami egy garzon méret vagy 1,5 szobás lesz.
Ezt hovjak kamatos kamatnak hogy 2rol 8mra not... Illetve arfolyamvaltozasnak es valtozo kamatnak... Gondolom ma is azt hiszi a nagyerdemu 98%a hogy az 5 10 eves kamatfixalas nem valtozo.... Ja bocs, ezert kell kamatstop, pedig az mnb is ezt tolta: fixald minel tovabb a kamatot... Miert az fix? Hulyek gyulekezete.
Jaj szegeny emberek nem tudtak olvasni jujjuj. Es szamolni sem elemi szinten jujujuj. Persze. Mindjart 10xsere nottek... De sajnalom oket. De most! Most mar tudnak! Ja nem... Pedig szavazati joguk is van, hisz hudeokosak.
Ez nem volt benne a "pakliban." Egy bődületes átverés volt. nem csupán a forint árfolyam vesztéssel nőtt a törlesztőrészlet, hanem a bankok különböző kockázati felárakkal, amit a gyanútlan emberek nem láthattak előre. Vagyis nem 20- 50- netán 100% -kal nőttek a törlesztőrészletek, hanem többszörösére. 4-5 szőrösére. Ismertem, akinek 2milliós Suzuki végül több mint 8-ba került. Gyanútlan volt de senki nem világosította fel , hogy ez is megtörténhet. Mondom úgy hogy sosem kényszerültem hitelre, amúgy vállalkozóként nem is kaphattam volna azokban az időkben..
És ti vagytok az extra jó példa. Sok amerikai még az olajcserét is leszarja. Nem is tudja mi az. Aztán csodálkozik, hogy a kocsi egyszer elkezd füstölni és leáll.
Nyilván nem, te a racionálisan gondolkodó, talán még túl óvatos voltál, a többségre nem ez jellemző. De gondolom nem is vagy most bajban.. Akkoriban többen kritizáltak téged, magamat is beleértve, hogy egy "kismásfeles" -sel jobban jártál volna. Ennyi idő távlatából sem fért volna bele a büdzsédbe, látva ahogy haladsz előre?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link