Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Persze Mari néni előkapja a párnacihát amit évtizedekig tömködött a megspórolt forintjaival és rohan megvenni valami eladó ingatlant. Hú de nagyot fog robbani a piac! :DD
A kérdést érdemesebb lett volna úgy feltenni, hogy hány ember zsebében lakik legalább egy ingatlanra való >10-15 milla. Na most ez azért nehéz kérdés és eléggé szűk réteg a megtakarítási ráta alapján, mert a többségnek még 1-5 milla sincs vésztartalékként, úgy hogy nem a cigánysorról beszélek! Konklúzió: sok van a párnacihában, keveseknek...
De még egy két ilyen Matolcsy kijelentés, hogy meg kéne mozdítani az emberek bankba meg a párna cihába tett pénzét aztán lehet berobban az ingatlan piac :D
Ezeket nem fogják megvenni ha sokat csökkentenek akkor sem, sajnos a válság sokszor növekvő munkanélküliséggel is együtt jár és ez esetben nem éppen vidékre vágyik az ember. Agglos lufi pukkani fog energia árak benzin árak, bár egyre többen vágynak a zöldbe inkább a városon belüli zöldet fogják keresni szerintem az emberek ahonnan be lehet jutni a városba jó az infrastruktura. Ha meg valaki nem akar mellé lőni bel buda vagy körúton belül lévő emeleti kis tégla lakás ahol a ház nem akar összeomolni esetleg erkély is van ne adj isten autobeálló némi zöld ebben a szegmensben kizártnak tartom az árcsökkenést főleg, hogy a befektetők is ezekre utaznak. Zugló is jó kompromisszum lehet sokaknak a fentiek miatt. A már kijjebb lévő Pesti részek XVII ker Soroksár stb szerintem esni fognak ahogy a kijjebb lévő budai részek is egy két lokális kivétel lehet- a "brandsége" miatt római, normafa. Előbbi izgalmas lehet ha az Elte és az Óbudai egyetem a megkapott telkeken kampuszokat kollégiumokat nyitogat és a szabad strand is jó irány főleg ha az embereknek utazásra a Balcsira meg fürdő belépőkre nem lesz pénzük a Velencei tó meg kiszárad akkor majd mennek a Dunába mint régen főleg ha ilyen nyarak lesznek.
Elsőnek a vidéki áraknak kellene leszakadniuk. Érthetetlen számomra pl. egy Kozármislenyi 150M-s ház, aminek az árából már Budán vagy budai aggloban értelmezhető házat/lakást kapsz. Infra/munkalehetőségek mellett még kérdés az is, hogy kik között élnél szívesebben? Pufidzsekis G mercisek vagy szemétégető kisebbségiek között, ahol még a kukádat is ellopják és mindenki inkább menekül az adott régióból?
Budán nem sok mozgást látok a >200M kategóriában. Amit láttam, hogy elment, az a 2020-ban felrakott hirdetés, pár árcsökkentés után végül utolérte a piac.
Értem, amit írsz, ahhoz szerintem tényleges helyismeret kell. Ellenkező esetben rád sóznak valamit, amit évek óta nem tudtak eladni, és ők tudják is, hogy miért.
Igazából csak annyi történik az ingatlan piacon, hogy a túl árazott vagy adottságai/ lokációs elhelyezkedése miatti rossz ingatlanok amik a válság előtt is a kínálat 98%-át tették ki a bika piacon eladhatóak voltak legalábbis egy részük azok most eladhatatlanok lesznek vagy csak nyomott áron lesznek eladhatóak ezért nőni fog a kínálat esni fognak az árak, de csak általánosan. Én inkább azt figyelem, hogy a jó környékek jó ingatlanjainak kínálati mennyisége változik-e, és az nem igazán vagy legalábbis minimálisan ami meg nem- nagyon durván túlárazott ugyanúgy elviszik mint azelőtt. Nem lesz megint 2008 most már van egy sokkal nagyobb és tőke erősebb befektetői réteg az országban akik közül sokan a válságok alatt még tovább gazdagodnak és minél nagyobb a válság annál jobban fogják diverzifikálni a vagyonukat, és ők is arra 2% jó ingatlanra mennek majd.
lehet nem érthetöen fogalmaztam , nem azt irtam hogy a szemben levö telkek valamikor annyit fognak érni mint a vizparti telkek hanem arra akartam célozni hogy hogy kis befektetésekkel is lehet 4-5x 4-5 éven belül nyereségre tenni.Egyébként a vizparti tisztelt tulajdonosok a kanalizációt úgy oldják meg , hogy a szennyvizet földalatti csöveken a Körösbe engedik. (láttam személyesen) A kis p...a telkek elött a gyerekek az utcán jászanak , labdáznak a száguldó autók között , mert nincs hely vagy kevés parkolásra az udvaron. Egyébként a nem vizparti telkek elméletileg vizparti telkek lehetnek mert az udöházak egy erös heti esözések után úgy fognak a vizbe borulni mint Pista bá a kocsmázás után 6 felessel a fejében, mert pár méterrel vagy centikkel épitették fel a házukat a viztöl.
Azt a környéket nagyon jól kell ismerni, hogy az ember tudja melyik a jó ingatlan, Csillaghegy elég nagy ott a Római parthoz azon belül is leginkább a dunai szabad strandhoz közeli ingatlanok a jók amik jó állapotban vannak és nem az ártéren vagy a forgalmas Királyok útján helyezkednek el. Emellett Rómaifürdő ősfás része nagyon jó még a monostori úttól felfelé viszont azon a részen sok esetben iskola óvoda bölcsi mellett/szemben vannak a házak vagy olyan telkeken ahol több ház is van. Igazából az ember ha a rómaihoz akar költözni akkor a legjobb a Dósa/Ady Endre u és Nánási Királyok útja közötti rész, de ott kevés a jó ház ami önálló telken nem több lakásra osztva nem sulival szembe van de azért elég likvid környék Csillaghegyen 350 eladó ház hirdetés volt 3 hónapja most 198 és a jóval kisebb Rómaifürdön is lement 55 ről 38 ra (ingatlan.com), de tény, hogy sok ház nagyon sok ház erősen túlértékelt pl itt van ő Rómaifürdőről jó utcában Zaránd u szép ház de több ház is van a telken szemben pedig a suli udvara van és 2m+m2 árat kérnek érte Zaránd u 27 https://ingatlan.com/iii-ker/elado+haz/csaladi-haz/33112961 vagy itt van ez az értelmezhetetlen ikerház tákolmány a Pozsonyi utcából ahol ha az utcából kisétálsz a szabad strand hátsó bejáratához érsz tehát a hely az jó csak az ár és az ingatlan értelmezhetetlen https://ingatlan.com/iii-ker/elado+haz/csaladi-haz/33291883
Tartózkodásira (régi nevén ideiglenes lakcím) jogosult helyben orvosi ellátásra. Lakóhelyre (régi nevén állandó lakcím) jogosult ingyenes parkolásra. Kisgyermekesek esetén iskolákhoz, óvodákhoz is kellhet valamelyik.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link