Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Persze a mert a gazdagok felvásárolják a 'szűkös kínálatú' élelmiszereket! Skandallum!!! Visszaélnek az egykulcsos adó miatti erőfölényükkel... Avatkozzon be a kormány! Hatósági árat a zélelmiszerekre, adóztassák meg aki két kiflit vesz egy helyett! Dom perignonra 200%-os adót! Kötelezzék a családi házasokat hogy a telkükön kiskert kialakÍtásával enyhítsenek a hiányon! Aki nem műveli meg adózzon! Panyeloknál az erkélyen kell kialakítani veteményest! *** Meg milyen má' hogy ugyanannyiba kerül itthon a zélelmiszer mint nímetországban mikó a füzetések harmada a kintieknek??? Különben is átlagfizetés, minimálbér, irreális, medián, lufi!
Igen,de ez az infla nem az élelmiszer árakban,vagy a C vitaminban csapódik le,hanem az ingatlan árakban. Azok égig érnek,akkor se lesz semmi baj.....működőképes rendszernek tűnik ez;)
Tipikus harmatgyenge pénzcentrumos cikk, melynek lényege a hirdetés megjelenítéséhez valamilyen szöveg prezentálása. Aktív portfólió menedzsment címszó alatt lehet a legtöbb díjat legombolni a tisztelt ügyfélről, a kockázat viszont teljes egészében az ügyfélnél van. Ügyes. Sose fogják azt mondani, hogy vegyél ETF-et, dőlj hátra, és felejtsd el egy ideig, hogy miben áll a pénzed.
"HARMADIK, KÜLÖNÖSEN GYAKRAN ELŐKERÜLŐ ÉRV, HOGY AZ ELVILEG A PÉNZ ÉRTÉKÉNEK STABILITÁSÁT FELETT ŐRKÖDŐ JEGYBANKOK AZ IDÉN (ÉS AKÁR MÉG A KÖVETKEZŐ NÉHÁNY ÉVBEN IS) ENGEDÉKENYEBBNEK MUTATKOZHATNAK AZ INFLÁCIÓ EMELKEDÉSÉT TEKINTVE.Ez részben azért lehet így, hogy ne fojtsák le túlságosan gyorsan kibontakozó gazdasági növekedést és a gazdaságok talpra állását a járvány okozta sokkból, részben pedig azért, mert egy kis adósság-elinflálás még jól is jöhet az alacsony kamatkörnyezetben számolatlanul a piacra öntött állampapírok tengerében. A számos országban már óriási terhet jelentő, több esetben történelmi rekordokat döntő (és esetenként már piaci aggodalmakat konkrét hozamemelkedés formájában is tükröző) államadósság erősítheti azt a megfontolást, hogy az infláció némi emelkedése esetén sem kellene tetézni az adósságproblémát a jegybanki állampapír vásárlások visszafogásával vagy pláne a kamatok emelésével. Márpedig az ilyenfajta jegybanki magatartás, melynek mérföldkövet jelentő hivatalos bejelentéseként értelmezték a Fed 2020. decemberi döntését a meghatározatlan időhorizontra vonatkozó átlagos inflációt célzó jegybanki politika bevezetéséről, könnyen „inflációs olaj” lehet a tűzre, akár globális méretekben is."
"Egyre több befektetési szakértő és elemző véli úgy, hogy a 2030-ig tartó évtized egyik legnagyobb pénzügyi kockázata az emelkedő infláció lehet. Többek között az USA jegybankjakét működő FED is emelkedő inflációra számít a jövőben."
Ha nektek jobb lesz akkor nekem is.Csupán jeleztem ha váltás lesz akkor ne megint csak az évek teljenek el felesleges adod kapokkal mert az senkinek nem lesz jó.
Egyikünk sem jövőbelátó csak a múltat és a jelent látjuk. Mit tenne akárki meg az összes többi nem tudjuk de ha elvetjük a változást akkor maradunk ahol vagyunk,szerintem a szarban. Aki pedig hatalmon van attól végképp ne várj jót mert újra nyeregben érzik magukat és a Te nevedben folytatják ezt vagy még rosszabbat. Szerintem Neked nincs akkora ingatlan portfoliod ,hogy azzal a pár ingatlannal ne tudj bármikor játszani bármilyen rendszerben de ha marad a finesz lehet azok teszik be a kaput Neked ,ezt se tudjuk
Abban igazad van, hogy ha együtt lopsz ezekkel, akkor másvilág jön. De aki eddig kárvallott volt (az ország többsége) annak jobb lesz. Hiába irogatsz ide több tucat fizetett "nyocévezést" Egyszer minden maffia csapat lebukik.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link