Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
berlini szerint a balázs béla ,lenhossék egy szint az aladárral. kb. ilyen szinttel vitatkozunk. az egyik Budapest egyik legjobb helyén van a másik....levegőtlen gettó
A lenhossék utcának nem kell elvinni a környék autóforgalmát. Javaslom végezz forgalomszámlálást az Aladár utcában mielőtt odaköltözöl. A divatboltot mint példát meg nem értem. Ha neked a pesti belvárosból csak ez jut eszedbe, akkor tényleg jobb ha maradsz a Déli Pu. hátsó udvarában, az Aladár utcában.
Sokszor van ilyen, hogy a ház színvonala messze felülmúlja a környékét. Ismerem a történetet, örökölt egy kis egyszinteset, luxusszinten felújította kétszintes kacsalábbá mert pénze volt bőven, hogy mit miért csinált azt nem tudom, talán nosztalgiából, sosem akart ott lakni. Befektetésnek nyilván jobb lett volna venni tíz panelt a ház és felújítás árából és odaadni ingatlanosnak viselje gondját. Nincs rosszabb mint az örökölt ingatlan amit sem lakni sem eladni nem tudsz (mindegy miért).
Még neked sem sikerült eljutni a 3-ig. Nem csak a fa a különbség, hanem az úttest szélessége és a járda szélessége :) Nyilván a kedvenc divatboltod még a naphegyről is messzebb van.
...igen, kezeljük a helyén. Mint ahogy pár csenevész fa, mint jelentős különbséget a lenhossek és az Aladár utca között is kezeljük már a helyén. Ahol már lényegesebb különbség van a környezetet illetően, az Budán jóval kijjebb kezdődik. De azért ott annak meg van az ára a közlekedésnél. A Balózs Béla/ lenhossek sarokról szerinted mi mindent lehet könnyebben elérni mint egy nagyon szép de távol lévő budai utcából? (Elég ha csak hármat sorolsz. fel)
Adott környék általános színvonalát mutatja, ha - reggel fél nyolc körül megnézed, hogy a körzeti általános iskolába kik és hogyan érkeznek - egy téli sötét estén hazasétálsz a legközelebbi tömegközlekedési megállóból (lehetőleg ezt egy nő és egyedül próbálja ki, hogy megfelel-e neki) - állj ki egy órácskára bármikor a legközelebbi felszíni tömegközlekedési megállóba, nézd az ott fel- és leszálló embereket, mert közöttük fogsz nap mint nap mozogni. Ha mindez rendben van számodra, akkor az a környék jó.
:) A 80-as/90-es években laktam arrafelé. Kb. jó tíz éve meg nap mint nap megyek az Üllőin, Thalyn, Balázs Bélán, van ugyan változás, de messze még a rehab vége. A szűk, levegőtlen utcákat továbbra is tartom...
Akkor jól gondoltam. Őrizze meg emlékeiben ezt a szép 10 évet, nem mondom hogy sose lesz megint ilyen de jó eséllyel nem. Mondjuk a korábbi EHO miatt még így sem volt annyira fényes a nettó... főleg egy év üresen állással átlagolva, meg még ameddig nem lesz bérlője.
Ja így már értem. Gondolkodik már a menekülésen ? Ha pedig egy egy-kétszintes épületet bontanak és helyére 6 emeletes 1000 lakásosat húznak fel az valóban jobb ? Common sense.
2k EUR/hó lakbér az a piac, ahol pár tízmillió ide-oda hosszútávon fel sem tűnik. Gyorsan kell valami kényelmes viszonylag jó helyen, nem fog sok időt számolgatással tölteni, főleg nem ingatlan kereséssel és jövőbeli értékesítéssel. Már amúgy is van neki legalább egy valódi otthona. Ha 10k EUR/hó a havi jövedelmed, akkor már rég megtanultad, mennyit ér 1 óra az életedből.
Ne foglalkozz ezekkel a - számomra érthetettlen - gyűlölettől áthatott beszólásokkal. Aki ismerte ferencváros képét a 80-as 90-es években és látta, hogy hogyan szlamosodott 20 éven át, az tudja értékelni, hogy igenis megindult egy kerületi rehabilitáció, aminek a minőségét nem az dönti el, hogy romos 2-4 emeletesek helyett 4 vagy 6 emeletes épületeket terveznek. A Lenhosse-Balázs Béla sarkán épülőtől nem messze van egy park, szemben egy középiskola, nem messze az Üllői út Nagyvárad tér (egyetem, prvpsi ellátás) és a körút is pár perces gyalogolás csupán.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link