Nekem 3 házam van kiadva, csak azért vettem meg ezeket, mert nagyon jó áron voltak, ráadásul akkora telken, hogy még azt is külön tudnám értékesíteni.
Az elsőt már leírtam, hogyan sikerült beszereznem.
A másodiknál árverezték a házat, és szerencsét próbáltam. Majdnem az alap áron sikerült megvennem. Szerencsémre nálunk nem nagyon van árverés, senki nem figyeli, ezért nem is volt érdeklődő. Ami érdekes, a volt tulaj kérte, hogy maradhasson és azóta rendesen fizet úgy, hogy én nem jártam bent a házban. ( 10%os hozam, mínusz az adó)
A harmadik meg az első ház szomszédja, ott is kihalt a nénike, ráadásul az örökösök között az egyik jó ismerősöm, így mikor meghirdették, megsúgta, hogy mi a minimálár. Mondtam, ezt szívesen megadom, így rögtön körbehívta a rokonait és meggyőzte őket, hogy ez a legjobb megoldás. Másnap utaltam a pénzt.
A saját házam melletti házat is megvettem, de azt tárolónak használjuk, ott azért nagyobb felújítást kellene csinálni, itt is az öreglegény szomszéd meghalt és a távoli örökösöktől vettem meg, elég nagy herce hurca után, de ez hosszú történet. Ennél mérlegelnem kellene, mennyit kell beletolni és jó dolog-e az, hogy van szomszéd, ráadásul a bérlőd.
Kb 40 km re van a nagynéném háza, az is megüresedett, legszívesebben eladnám, ráadásul órási telekkel. Még mérlegemnek kell, mert valamilyen szinten kötődök az ingatlanhoz. Sokáig gondolkodtam, hogy valakivel össze kéne állni és a telket kihasználni, 3 vagy 4 új ház elférne rajta. A harmadik szomszédnál is így van, meg a másik oldalról is van egy úgy lakónegyed, kb. 50 házzal. A házat el kellene rekeszteni, mert elég nagy 15x 12 méter, a hatvanas években épült (eredeti állapotában), padlással és fél ház alatti pincével. A pincében még kút is van, igaz már 20 éve kihasználatlanul.
A harmadik háznál is szerencsém volt, még nem volt a nevemen, mikor ott gyomláltam, jött egy hölgy, hogy megvenné, vagy kibérelné. Kiderült, hogy ők is megvették volna, csak én gyorsabb voltam. Úgy költöztek be, hogy az elő négy bérleti díjat lefeleztem és alakítsák a kedvükre, majd januártól már a rendes díjat fizetik, óramű pontossággal, már 1,5 éve. Sajnos megtudtam, hogy sikerült egy házat venniük a közelben és már lassan beköltözhető lesz, így gondolom elköltöznek. Igaz, még erről nem szóltak, csak én gondolom.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link