kedves Tig tulajdonos társak! Elnézést, tegnap nem bírtam idegekkel és visszavásároltam a 4,3-nál eladott RIG részvényeimet, ennek köszönhető valszeg a mai 10% feletti esés.
Nagyon furcsa volt ez a hirtelen leszuras RIG-ben, pre-market semmi elojele nem volt, aztan -11% nyitott, majd kis lefagyás utan visszaugrott. VIP beszallo vkinek? :D
Mi történt néhány olajossal? (RIG, PBR, XOM) Nagy zuhanást mutatnak, de az adatszolgáltatás is fel van függesztve, szóval inkább technikai hibára gyanakszom, mert valószínűtlen, hogy jókor adtam volna el őket tegnap.
nem kell egyetérteni vele, de én komolyan gondoltam, látom ugyanakkor hogy egyelőre visszahúzták. alapvetően 2napon belül várnék egy lefordulást, de lehet hiába. máskor is megszivatott már, miért pont most ne tenné? 🙂
WTI-nel inkabb az fontos, hogy az utolso aljat ( a tegnapi supportot), ami81.06 letorte. Ugyhogy a lenyegben egyetertunk, ez mar gyanura adhat okot, hogy megvan a legalso alj (dec.9, 70.1$) ota tarto emelkedesben egy ujabb top, a szerkezet pedig megmarad felkorrekcios ABC formacionak. Es masodszor is letori. Ez lenne a megerosites. De amig nem, addig most az olaj kilatas bizonytalan.
Én úgy látom van némi különbség az A és a normál között de az szinte elhanyagolható mármint oszti szempontjából. Az biztos h Pbr preben a tegnapi csúcs fölé kívánkozik nagyon bőven 12 felett van most!
PBR Hadd tegyem hozza, hogy most van egy szokatlan nagy arfolyamkulonbseg PBR (szavazo) es PBRA (elsobbsegi) kozott. Most PBR 11.7 (es megszurta a a 12.07 szintet), de PBRA meg mindig 10.3, szoval 1.4$ kulonbseg van. Viszont az osztalek mennyisege ugyanaz. (ha jol tudom). Szoval erosen erdemes a kb. 14%-al olcsobb PBRA-t venni PRB helyett, ha az osztalekra hajtasz (ami okos gondolat most es meg 1.2 evig) es nem kozgyulesen szavazni. Vagy long PBRA es short PBR paros arbitrazs, persze ezt csak sok penzzel erdemes csinalni.
WTI a junius ota tarto csokkeno trendvonalat attorte, kis korrekcio lehetseges a tulfutott indikatorok miatt.Ket honap alatt epitett egy jol lathato dupla aljat, most van a nyakvonalon. 77-re meg lenezhet egyszer, utana 87-re varom, majd kozeptavon (nyarra) 95-re.
4)NG most mar 3. napja NG emelkedesben van, a 3.10 4 nappal ezelotti melypont alj ota. Es nyilvan a 3.44 es aztan a 3.70, tehat a 6 nappal ezelott utolos ellenallasokat kell attorje hogy "megerositett" rallynak nezzuk. De eleg egyertelmu mar egy hete, hogy itt valahol aljat fog csinalni. Szerintem SWN es EQT es mas gaztermelok, ha hatszelet kapnak a piac egeszenek rallyjatol is, akkor jo kis rally lesz. A gaztermelok elobb fordultak, mint aNG maga. Az EQT mar ujevben, jan.3 megcsinalta az aljat 31 szinten, es tegnap majdnem kitort a 35.5 ellenallas fole. Ezek AAPL mellett jo piackoveto daytrade eszkozoknek tunnek. , 5)Oil AZ olaj a korabbi chartok alapjan vagy bullos, es megy joval feljebb, vagy kesz van az a-b-c felkorrekcio, es keszul a leforrdulasra.
2)Nagyon hasonlo a NDX is. De itt AAPL fontos, es ott is egy meretes rally is alakluhat ebbol. A DOW meg lehet (i)-(ii) szerkezet es eletben van a bear folytatas. De gyanus, hogy uj helyzet van, es erdemes figyelni a NAPOS charton a trendvonal (eedig apro, de lathato) toreset is felfele. . 3)AAPL A 124 aljnal keszen lehet egy WXY korrekcioval, es akkor az lehet NAPOS szinten wave(4), szoval nem kizart uj wave(5) csucs is. Igen, 182 fole is mehet. , http://keptarhely.eu/view.php?file=20230124v01xds5k.jpeg
SPY daytrade Uj helyzet van a tegnapi uj csuccsal, Mostantol ez a rally dec.22 ota mar nem a-b-c. Hanem, vagy egy WXY, es most a tegnapi zarasnal wave(a of Y) csucsa fele kozeledik, vagy egy 12345 impulziv rally, aminek (4) hullama alakul most es meg egy (5) rally kovetkezik. . http://keptarhely.eu/view.php?file=20230124v01x66bh.jpeg . Brusselbol rosszul mukodik a kepfeltoltes, ugyhogy mellozni fogom.
Havi bontásban viszont produkált múlt hónapban egy bullos dojit, ill MA200 megtartotta rendesen. Éves - több éves táblatban egyelőre nem tudom hova tenni
En hiszek benne, hogy Japan ismet az elre tor, legalabb a 80-as eveket erjuk mar el ujra :D Szerintem benne van Nikkeiban egy +50% a kovetkezo 5-6 evben. A chart alapjan zaszlokat latok havi felbontason, 2 ev alatt +25% szerintem lehetseges.
Az még az előző osztalék volt, amit két részletben fizetnek ki. Az első fele dec 28 volt, a második jan 26 lesz, ami 0,64 usd / share. Szerintem pic a tavaszi ex div day-re gondolt illetve annak kifizetési dátumára. Én csak azt az egy táblát találtam 20 perc keresgélés után és aszerint 2023. április 7. a következő ex div day. Az oldal hitelességét azért vonom kétségbe, mert 4,52 usd / share van feltüntetve, ami elég soknak tűnik :))
az én véleményem: a Nikkei225 rendkívül hektikus, de most felszálló ágban van , jan eleje óta vagy 1600 pontot emelkedett, ha az emelkedő tendencia kitart, az ezt is húzza magával.TA alapon vétel.
Köszi szépen :-) Arra vagyok kíváncsi, hogy Nikkei most merre tart a chart-jában, vagy mennyire lesz bullos azután, hogy a BOJ nem emeli tovább a kamatot.
.....és a DX, az EUR/USD, a Chip gyártók is brutál ,- egyedül a VIX nem tudott új aljra menni. A DX, és VIX ben egy leszúrást várok EUR/USD 1,10-1,12 - remélem kapituláció és...
:)) pont ez a lenyeg. Minden csatorna tort. Ha en lennek a mm mindenkit megtomnek a kov 1/2 hetben es lehet boritani. Na de nem en vagyok, de en tuti ezt csinalnam. Ezert most sell, es varakozok. 4150/4200 kozt 30/35 % cashbe megyek ki. Worst case repul be kotvenybe ha meglesz a korrekcioja. :)
Pedig tesla naposon áttörte a csökkenő trendvonalat. Most kéne egy utolsó visszateszt, kirázni a stoppokat és mehetne 300-ra. Persze nem hiszek benne, előbb lesz 50, mint 300. Ez jó utolsó shortos mondattá érhet :D
Sziasztok! Ha esetleg vki chart-os kolléga ráér, ránézne a PBYI-re? Kíváncsi lennék hogy ki mit lát benne. Idéntől elvileg pluszos q-kat várnak. Köszönöm
Mert mar volt felkapott, csinalt par nagy forgalmu tusket. Ez az egyik ok, a masik pedig hogy varhatoan mar iden lesz pluszos negyedev (Q4). Erdemes megnezni a termekeiket, szerintem van benne fantazia. Nyilvan nem er annyit se, mint per pillanat.
Ha bejon, amire szamitok, akkor nem vagy elkesve. Egyebkent is baromi hektikus a SOUN mozgasa, az elmult hetekben tobbszor bejarta az 1.6-1.1 kozotti savot. Lehet holnap tudsz venni 1.2 korul. Lehet holnap 10 felett nyit. Speki vacak :)
Emlekszem valamikor 2016 (?) kornyeken valami garazs ceg megvaltoztatta a nevet, felvette hogy "blockchain" a vegere es valami 20x rally lett belole. (nem emlekszem pontosan mekkora). Iden szamitok egy "AI" hype vonatra es a fundamentumok lenyegtelenek lesznek, mert a spekik a sztorit akarjak megvenni. 100x is meglehet, Uzsi penzzel az mar nem rossz. Ja igen, a ceg neveben legyen benne az AI, kulonben meg gondolkodnia kene a tomegnek :)
Én feláldoztam magamat a közösségért, realizáltam egy újabb adagot,, a PMÁP-ot valamelyest verő haszonnal, így garantált lesz a héten a további emelkedés.
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.