Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Felesleges most elkövetni ugyanazt a hibát amit az itteniek többsége 3-4-5-6 évvel ezelőtt, azaz hogy széllel szemben h*gyoznak. Én is megtartok kettőt mert azokkal nem akarok spekulálni mivel kellenek lakhatásra majd (valószínűleg) de kettőt kiszórtam tavaly nyáron. Szinte mindenem ingatlanban volt előtte, úgy ítéltem meg eljött az idő hogy csökkentsem a kitettséget és tisztes haszonnal félig kiszálltam. Ha lesz jó beszálló újra visszajövök, ha nem akkor meg maradt még elég ingatlan ami jó befektetés. Így is-úgy is nyerek valamit, közben meg kamatyozik a pénzem szépen. 15% kinéz jövőre PMÁP-ra, én jó szívvel elteszem.
Nekem a tényekkel semmi bajom. Aki azokat nem tudja elfogadni, az bolond. A cikk irója egyellőre nem tényekről ir. Leirta a véleményét, amit én elfogadok, mint véleményt. Ahogyan a Tiédet is elfogadtam az év elején hogy nyártól csökkennek az árak. Más kérdés hogy nem jött be. De ez már nálam is sokszor előfordult.
"Minél szegényebb nálunk valaki annál több adót fizet" Apám, ekkorát behazudni szemrebbenés nélkül! Megnézném én azt a szegényt aki nálam kevesebb adót fizet be az államnak!!! SZJA (magas fizu után), ÁFA (brutál fogyaszás, nyaralás után), nyereségadó, stb.
Logikus levezetés egy minden logikát , ésszerűséget hiányoló rendszerről. Szerintem még december végéig bejelentik az infláció követő CSOK csomagot. És ha at kérdrezed, hogy miért akkor egyszerű a válasz: mert megtehetik
Azt gyanítom, hogy ma Mo-on van elég lakás, a gond, hogy ezek karbantartása rendszerint elmaradt. E tekintetben figyelemreméltó, hogy leginkább az önkormányzati tulajdonú lakások vannak lerobbanva. A bérlők nincsenek érdekeltté téve, hogy költsenek a lakásra, másrészt az önkormányzati bérlők, ha felújításra adnák a fejüket, akkor sem részesülhetnek az államilag támogatott felújítási és korszerűsítési hitelekből.
Sokfelé. Belváros-külváros határai pesti oldalon, kevésbé felkapott területek (pl X, XIV, XVIII, XXII), agglo zöld és megközelíthető részei (Budaörs, Törökbálint, stb.), és persze Balaton. Nagyjából így is van a sorrend a találatok arányában... Egy reménye lehet tulajdonképpen mindenkinek, aki az ingatlanpiacon akar 2023-ban bármit is tenni, nevezetesen hogy a nominál munkadíjak csökkenni fognak, így a felújítandó ingatlanok - az árcsökkenésükkel együtt - nem lesznek annyira taszítók, mint most. Obis, Praktikeres csempét ki lehet fogni ma is relatíve olcsón, ha az embernek nincs extrém igénye, még van köztük vállalható kinézetű is, de egészen elborult dolog, hogy 8-10e Ft-ot kérjen egy burkoló azért, hogy 9 db 30x30-as járólapot lerakjon (= 1 m2) Nagyon kíváncsi leszek, hogy az új építések (=nagy munkák) drasztikus visszaesésével a munkaerő réteg mit lép. Mert ha azt mondta, hogy ő bizony továbbra is csak ennyiért rak le, legfeljebb fele annyit dolgozik, akkor nem vagyunk előrébb. És ettől félek...
Ez egy jó kérdés, mert az 50%-ban saját lakásban lakó, de amúgy jól élő németeknél sem úgy megy, hogy az ember 20-30 között összekalapol egy lakást... Egyetértek azzal a megállapítással, hogy a lakóingatlan állományt tkp einstandolták a tőkések, még akkor is, ha ez (főként nyugaton) nem csak egyéneket, hanem nyugdíjbiztosítókat, befektetési alapokat is jelent. Innentől semmi értelme a keresletet tolni, mert főként csak eszközár inflációt okot, másrészt arányaiban nem jelent sok segítséget. Ezért fog megmaradni CSOK meg minden, mert ma már szart sem ér, annyira elment a számai mellett az idő. De legalább elmondhatják, hogy fenntartjuk a családtámogatásokat!
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link