Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
ez tök jó ugyanis a tömeghit szerint egy ingatlan jó eséllyel megőrzi az értékét, ha bérleti díj is van belőle az a hozama, haszna így akinek eladtad, átélte azt hogy értéktartó euroban a szerzeménye minden rendben, én is ezért tartok befektetésként pénzt bérbe adott lakásokban is
Mindenki legyen boldog ott ahol vett. :-) Más: tegnap kezembe akadt egy 2019 11 havi Állampapir kivonatom amikor még Állampapirban tartottam a pénzt. EUR árfolyam: 335ft . ez kész..
értem vettél a tengernél és boldog vagy tőle és nem érted miért boldogok mások mástól a válasz persze nem érdekes, mert az örültekkel nem kell foglalkozni, hiszen őrültek
Ez így van. Ezért nem csökkenek az árak, bár nekem a licit helyetti alku csak a hirdetési árakban jelent stagnálást. Na de írt még valami mást is a cikk? Ki lesz a jövő kereslete? Azok a hidegvérű megtakarítók, akik most valamiért nem vesznek? Vagy jönnek a pomogácsok és felvásárolnak mindent?
Szerintem is azt kéne remélem a sok majom megszavazza majd. Jót fogok nevetni beszopatják jól magukat mint az angolok. Csak a normálisakat fogom sajnálni aki nem tehet róla lelépni meg nem bír.
"De ha végre leráznák az EU-s béklyót, akkor az is meg lenne oldva." Az EU-s béklyó és annak lerázása alatt mit értesz? Netán kilépést? Na az biztos segítené a forintot 🤣🤣🤣 egyébként kilépés párti vagyok. Na nem azért, mert az nekünk jó lenne, csak ha mindig annyira szar nekünk valamiért az EU, mindig bele kell kötni valamibe és szembe menni a másik huszonöttel, akkor azt hiszem jobb lenne távozni. Jobb lenne nekik, nem nekünk...
Megnéztem a békásmegyeri panel árakat. Itt élek ezt ismerem. Azt hittem seggre ülök.. a minimum használt nm ár 2000 euro körül mozog. Megjegyzem ennyiért Splitben egy igen menő és drága tengerparti városban még újépítésú vagy pár éves lakásokat lehet kapni. Mi a nyáron 1200euro/nm áron vettük lent a kislakást. Egy felújitott lakás a Hímző utcában már 1M ft /nm áron van: https://ingatlan.com/iii-ker/elado+lakas/panel-lakas/33235600 A Hímző utcáról annyit hogy sietve megyek át rajta.. egy lepra az egész.. örültem hogy leléptem innen.. Azt hittem hogy kezdenek visszacsúszni a panelárak.. hát nem! Ez a BP-Balaton tengely egy belterjes túlárazott őrültekháza úgy ahogy van. Az egész ország pénze itt csapódik le.
Érdekes, én nem tudtam, hogy a 90-es évek válságai miatt ennyire erős náluk a dollarizáció. https://www.portfolio.hu/global/20221125/elarulta-a-sztarkozgazdasz-hogy-kerulheti-el-magyarorszag-a-torokhoz-hasonlo-gazdasagi-osszeomlast-581390 . A betétek 60%-a deviza vagy arany (!) alapú. Így azért jórészt tudják követni az inflációt - még ilyen 80-180% körüli szinten.Mi itt még nagyon nem tartunk euro alapon, tehát mi sokkal jobban megszenvednénk. . Ezt viszont rólunk is írhatták volna:"a török gazdasági növekedés fő motorja az építőipar (...) Ennek az egyik oka, hogy könnyű és gyors pénzkereseti forrás, a másik,
hogy jelentős hatása van a GDP-növekedésére. Amíg egy gyár 10 év alatt
tesz hozzá a GDP-növekedéshez, addig egy építkezés ezt egy év alatt
tudja tenni. Egy másik ok, hogy az építkezések magas szintű
foglalkoztatást vonnak maguk után. Egy harmadik ok az, hogy az államnak
nagy igénye volt építkezésekre ekkor, legyen szó autópályákról,
hidakról, vagy repterekről.
Ezek mind olyan dolgok, amelyeket közbeszerzési eljárásokon a
kormányközeli tőkéseknek lehet juttatni, és így politikailag meg
lehetett erősíteni a kormánypárt saját tőkés holdudvarát." (Csak nálunk stadion megy...) . " Nincsenek jó közgazdászok Recep Tayyip Erdogan, török elnök körül, így azt gondolhatták, hogy ha magas lesz az infláció, akkor is kibírjuk majd valahogy. Úgy tűnik, ők sem hitték, hogy ilyen szinten kicsúszik az infláció a kezükből".". "eddigi sikereit leginkább a jelentős gazdasági növekedésnek köszönhette, tehát nem akarják, hogy most lassuljon a növekedés üteme. Ennek jegyében, ha más országokkal összevetve csak a növekedési számokra fókuszálunk, a török gazdaság elég erős növekedést mutat" . Persze eltérések is vannak, főleg az infláció számított módja szerint, bár azt hiszem, hogy 80 vagy 180 az már édesmindegy. De ha végre leráznák az EU-s béklyót, akkor az is meg lenne oldva. Tankönyvi populizmus itt is, ott is, csak itt még tűl szűkös a tér...
Ironikus, mikor egy antiNER-es oktat ki valakit erkölcsiségből. Ez nagyon tetszik ez a kifinomult önirónia :-) Kicsit sok a ha / feltételezés / valószínűleg az irományodban, de azért határozott ítélkezésre készen állsz. Ennyit a magukat igazi progresszív haladónak tituáló emberek szilárd erkölcsiségéről. :-)
ez a megragadás a "valós használati értékkel bíró ingatlan"-nál legalább olyan korlátozott béka perspektívában való gondolkodásra vall mint amikor valaki azt hiszi hogy a munka csak az amitől koszos és fáradt lesz valaki .. vagy olyan mint aki szerint a kaja a rántott hús krumplival, esetleg a pörkölt nokedlival .. esetleg olyan mint azt gondolni, hogy az asszony helye a konyhában .. olyan baltával faragott királyfis ..
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link