Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Én úgy gondolom, hogy aki úgy vesz fel hitelt, hogy a vége kilakoltatás az valószínűleg nem jól méretezte a hitelt, a törlesztőjét a keresetéhez. Kivétel a válás mert ehhez a változóhoz nem tudunk értéket rendelni. Nem azért nem vettünk mi sem 4 szobás jó állapotú családiházat csak egy 2 szobás társasházit mert nem engedné meg a fizetésem 4 műszak mellett, hanem mert mi a garancia arra hogy mindig így fogok keresni? A hitel méretezésénél abból indultam ki ha összedől a gazdaság és mérnöki diplomával fogok a benzinkúton kávét főzni akkor se menjünk haza családostul anyámhoz a kisszobába. Vágyak, lehetőségek és biztonsággal vállalható kockázat. Ez mindenkinek mást jelent.
Engem nem érdekelnek az ingatlanárak. Engem az érdekel, hogy a suliban legyen matektanár. Merthogy tavaly 4 hónapon keresztül nem volt. Egy matek tagozatos 8-osztáölyos gimiben. itt tartunk. De kb. az összes közszolgáltatás le van rohadva. Közinfrastruktúra (vasút, közutak, vízhálózat) szintúgy. Nem sok esélyt látok, hogy ezekben látványos javulás legyen. Szemmel la´thatóan nem prioritás, és a társadalom is arra lett kondícionálva, hogy cask a magánvagyonra koncentráljon, a közjoszágok nem számítanak.
De magad írsz n+1x arról, hogy mennyire rossz a helyzet nyugaton. Én is kérdezhetném, hogy miért is, ha nem ott élsz.. Ellenben nem tiltja a fórumszabályzat, szép is lenne. Majd Hathor cenzúráz, ha szükség van rá. Az, hogy fanatikusan leírod a +10/40%-os áremelkedéseket napi háromszor, miközben már egy terézvárosi szavazás eredménye is láthatóan földhözvág, az a te bajod. Most is csak azt írom, hogy ingatlannal is lehet bukni, nem állítom, hogy így lesz, de te magad is írtad a zűrős bérlői szerzeteidet. Rossz gazdasági helyzetben az erősen borítékolható, hogy légiónyi lesz a hasonló esetek száma. Nem mellesleg én indulatból/elfogultságból sose szavazok, anyázni pláne nem szoktam, most sem lesz másképp.
Akik az áresésre szurkolnak (majd akkor jó lesz haza jönni ) azt hibázzák el hogy akkor mégúgy sem lesz jó haza jönni! Miért ?mert ha esik az ingatlan piac recessziót generál nem kicsit a recesszió munkanélküliséget jelent bankcsődöket hitel bebukásokat családok kilakoltatását ( mert nincs munkája nem tudja miből fizetni a hitelt ) - Az építő iparhoz egy sor munkahely kapcsolódik nem csak a kőmüves az építész és az ingatlanos ügyvédhez hanem a bútor boltostól kezdve még a sarki boltos munkályán át a vendéglátósig ( Airbnb) stb. Ha ezt kívánjátok idehaza NEM LESZ ÉRDEMES MÉG ÚGY SEM hazajönnötök mire a 8-10 % os munkanélküliségre ami Fletó alatt volt? Nonszensz.
Ezt rosszul gondolod. A legtöbben szeretnének hazajönni. Egy normális országba. Ma maygarország egy nem normális orszuág. A kormányzás két elgfotnosabb eleme a lopási technikák kreatív kitalálása, és a propaganda. Mindeközben a közszolgáltatások és a közinfrastruktúra rohad. ès egyre látványosabban maradunk le még a szomszédoktól is.
Az is álszent dolog , hogy sokan nem is élnek ebben az országban, de ide írogatnak minek? Úri passzió? Sokan nem is akarnak lakást venni , mert elegük van Orbanisztánból , de mégis ide írkálnak miért? Ok én akarok még venni lakást azért írok ide... Ti is akartok? Nekem úgy tűnik igen, csak ezen az árszinten már nem. Valami fantáziát ti is láttok ebben a lakás ár emelkedésben ebben látjátok a pénzt, ezért sündörögtök itt a fórumon. Bocs ha valakit megbántottam. (Választási topikokba az Orbánozik anyázik a legjobban aki kint él nem is fog soha az életbe hazajönni.. Azt meg miért érdekli idehaza mi a franc van ha már egészen más új életet kezdett külföldön ? És még lehet szavazni sem fog idehaza? Az ingatlan piacot is a szavazást is hagy döntse már el az aki a pocsojába lakik és érzi a bőrén mi folyik itt aztán levonja a következtetést neki ez jó vagy nem jó .. Ha nem jó repül a kormány ha a többségnek ez így jó marad ennyi..... )
"Szerintem is igazad van. A nagy ciklusok nem úgy indulnak, hogy te mint befejtető azt mondod, hogy igaz lesz áremelkedés.. de én már nem veszek majd, mert olyan drága lesz, hogy meg sem éri." --- Ilyen ez a vágyvezérelt gondolkodás: ő már nem venne, de más f@szával azért még szívesen elverné a csalánt.
Pontosan azt tettem, ezért is vagyok odébb. Lausanne-ban egy garzon, vagy kétszobás kislakás havi bérleti díja költségestül 1000-1200 CHF/hó. A medián nettó átlagbér 5700 CHF/hó. Az élelmiszerárakat tekintve a hústermékek, zöldségek drágák, de sok esetben (akciók) összemérhető a magyar árakkal. 1 kg. liszt 400 forint, 1 kg cukor/1,5 liter tej 750 forint, na bumm. A rezsi kb. ugyanannyi, mint otthon, ami drága az EÜ és mobil/internet. Na de tegye fel a kezét, aki TB mellett nem jár magándokihoz. A többit majd te kirakod, gondolom nem véletlen, hogy a te fiad sem otthon lazsál vmi jelképes panelban. De már leírtam párszor, ha már a lakhatást lehetőségét is gyakorlatilag kőkeményen megnehezítik, meg spekulatív jellegűvé válik a támogatások miatt, akkor ez lesz a tendencia, irány másfelé. 'Ez is egy piac', na persze, akkor mást mondanál, ha nem ülnél ingatlanban.
OTP topikban valaki levezette, hogy elmúlt 7 évben 15% áremelkedés plusz erre 5% kiadási hozam, az 20% kockázatmentes hozam a végtelenségig. Bennem azért van ezzel a mértékkel kapcsolatban egy kis gyanakvás.
Kapcsiság? Ébredj már fel. Ez is egy piac. Igaz hogy az állam által folyamatosan befolyásolt piac, de az. Ugyanúgy el lehetne csodálkozni azon, hogy miért kerül a kenyér a 2021-es ár duplájába, miközben a búza ára ugyanaz, a gáz ára a harmada és a bérek sem mentek fel még 50%-ot sem. (Élesztő árakat nem tudok, de a költségek 90%-át a fenti 3 okozza.) Az én kalkulációm szerint a kenyér árának csökkennie kellett volna. Dehát jöttek a különadók és persze mindezt a fogyasztókra tilos volt át háritani. Mégis dupla annyit fizetünk a kenyérért.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link