Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Remelem azert - ha beismeresre nem si vagytok kepesek- megtanultatok, hogy areses jo esellyel csak munkanelkuliseg eseten van. Illetve magas infla emeli az arakat. Lasd Törökország.
"Az új építésű projektekben kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára jelenleg 1,687 millió forint," "A jelentős újlakás állományú XIII. kerületben 1,59 millió, a III. kerületben 1,67 millió, a XI. kerületben 1,79 millió, a IX. kerületben 1,84 millió forint a kínálati négyzetméterár átlaga" Respect a topiklakok azon többségben lévő szakértőinek, akik tavaly masodik felevben eleslatasukat tanusitva megjosoltak az oldalazast/esest. Jo érzékkel adtak tanacsot. Csak a kotveny:) :) :) milyen jol jart aki nem vett, mert legalabb a kinalat csokkenese mellett elmondhatja magarol ha vetelre szanja magat, hogy igazan draga lakast vett:) :) :) Tehat okoskak, akkor a sok plusz feltolta az 50nmes lakasarakat 70m fole? Varom tovabbra is a bocsanat, tevedtem hszeket:)
Ablakpucolás közben majd kitalálom. Van időm kb 220x150 es ablakokat kell pucolni. 😃😃😃 Hát hiába, akinek nem tellik takarítóra így járt 😃. Nekem bele ne kössenek, hogy foltos az ablak😃
Ennyire nem vagyok kapzsi. Vagy nem így. Persze lehet, hogy ez a bajom. 😃😃😃 Lehet, hogy amerikai módra nyilt nap lesz.. ajánlatra várva. Majd kitalálják. 😃
Valóban nehéz kérdés: ha impudent árazza be neked, akkor a mindenkori ár felét éri, míg ha PistikeTizenkettő, akkor a tavaly nyári ár plusz 40 millió. :)
Uraim. Tanács kellene. Valami furcsa játékot játszik velem a sors. A meghirdetettlen n+3 ra immár 3 érdeklődöm akad. Szomszédoktól hallom, elkaptak költözés közben. stb Szóval szájhagyomány útján jönnek a kérők ...és mind 3 céliányos .. .itt akarnak lakni ebben a lakóparkban. Kp fizetés vagy csok. Viszont gondot okoz most így az árképzés. Egyszerűen eltűnt ez a méret a környéken. Mondhatni a szűk lokációban nincs ilyen lakás. Hogy képez árat ilyenkor az ember? Ki volt hasonló cipőben?
Valóban elindultak a felbeszélők! Azért várjuk meg, mert ezeket ki is kell fizetni! Sanyarú sorja jut a Magyar szolgáltatószektor is amennyiben elkezdik a nálunk nyugatabbra megszokott árazást. (ennek már vannak jelei)
sírok bazzeg panelok mennek milliós négyzetméteráron, erre megfujod a kürtöket hogy az uj lakások négyzetméterára másfél. Mostantól nem hiszem el hogy nem trollkodsz és kész.
Nézegettem az eladó lakások fotóit és meglepődve láttam, hogy a nemrégen vásárolt lakásom fotóival hirdetnek most egy lakást eladásra. Azt hallottam már, hogy hirdetések fotóit más hirdetők is felhasználják. De amikor a saját lakásomat láttam eladásra kínálva, akkor egy kicsit lefagytam.
A szokásosnál aktívabb a nyár a hazai ingatlanpiacon.-Gyengébb enyhüléssel, de beköszöntött a nyár a hazai ingatlanpiacon is, amely a tranzakciószámokban és a kereslet változásában is tetten érhető. A Duna House által becsült 9 323 tranzakcióval a szokványos trendet követi a szegmens. Az előző havi eredményekhez képest 15%-kal mérséklődött az adásvételek száma. Ugyanakkor az előző év azonos időszakában mért DH adatnál 13,4%-kal több tranzakció zárult 2024 júniusában. Az ingatlanközvetítő becslése szerint így 61 646 adásvétellel zárult az első félév. Ez 40%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A Duna House Keresletindexe a tanév végével és a nyár beköszöntével hagyományosan gyengébb értékeket jelez. Az idei júniusra mért 73 pont azonban így is jelentősen meghaladja az előző két év júniusában mért értékeket. https://tozsdeforum.hu/gazdasag/a-szokasosnal-aktivabb-a-nyar-a-hazai-ingatlanpiacon/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1QERcYjQLPrVlrNm0DlhMtRAYOM-C6NEkqhC
Jómagam sajnálom, hogy elment az öreg, remélem visszatér majd a pihenő után. Voltak megfontolandói, főleg az ingatlanértékesítői meglátásai. Ez a részvényesdi azért mélyvíz volt. Reméltem, hátha megtudom, hogy ha a részvény = ingatlan, akkor miért forog a részvényenként 15-16 eurónyi ingatlanvagyont megtestesítő papír 9,7 eurón, és miért volt 2020 körül nagyjából ugyanilyen vagy csak kicsit kevesebb ingatlanvagyon mellett az árfolyam 15 eurón. Ha a részvény = ingatlan. Az mellékkérdés, hogy a DH lakásalapja hogyan adta át a jegytulajoknak lakásáremelkedést (sehogy), és ha átadta, akkor miért mégse'. :-). Ha már az értékpapír = ingatlan témánál vagyunk. Meg az is érdekelt volna, hogy mi a helyzet a GS esetében a HO-val, azért köztudomásúlag IT bérlői vannak, ahol a HO mindenféle visszarendeződés mellett is eléggé megmarad(hat). + Milyen hatása lesz a részvény árfolyamára, ha a GS a lakáspiac felé fordul fejlesztésileg (azaz már nem irodát épít és kiad, hanem lakást)? Ezekről szívesen olvasnék tőle érdemi hozzászólást. + lacikoma saját bevallása szerint csak játékpénz volt GS-ben. Szívesen dicsekszik az ember egy - egy jó kötéssel, de azt nem teszik hozzá a népek, hogy a szóbanforgó kiugró hozam mondjuk 0,1%-kal emelte a teljes portfolio éves hozamát. Magyarán mindegy, játék. A lényeg, hogy a portfolió meghatározó elemeivel mi a helyzet, vagy ha úgy vesszük, mi a teljes pf hozama.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link