Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szia slash szerintem már vagyunk olyan jóban, hogy megkérdezzem.. hogy ugye ti nem vagytok ott egész évben?.. esetleg ha gondolod vigyázok rá nyáron. Neked is legyen egy kis kikapcsolódási lehetőség valahol.. 😃😃😃. ... Én se mondtam volna 😃😃😃
4% éves hozam a jelenlegi hirdetési árakon a befektetési lakásokra is csak akkor jön ki, 1)Nem.fizetsz adót, hasitasizol 2)Nem számolsz amortizaciot semmmit 3)Nincs üresjárat 365 napból fullon megy minden évben a következő 30 evben 4) És sose festeted ki egyik bérlő után se Na akkor jön ki a 4% a jelen hirdetési ingatlan árakknal. Matek azert jó, mert az nehezen hajlítható igazság! 😉
Hmmm, ehhez neki kellene ülni alaposan számolnom. Az 570-600 ft lenne inkább kb. Így első blikkre. Az erős lenne! Meg az M2 agregatum is 42.000 mrdrol felmászna nem is tudom 60.000 mrdra? Sacc per kb? Erős lenne. Euró már félúton bevezetne önmagát....
Elmegyek egy családi találkozóra, legszívesebben a tömegközlekedést választom. Az idei 5 hét nyaralásból egy hetet vallottunk be, ne legyen irigység. Na melyik a jobb?
Ne legyél már ilyen. A kifektetők bele szokták írni a befektetőknek segítségül a hirdetésbe is, hogy remek befektetési lehetőség és hogy éves szinten 15-20% hozam van. Nem mintha a Pmáposok ezt eleve nem tudnák ..hisz már az oviban is dollár volt a jelük. Tudják hogy ez 100% így lesz. Ilyem apró részletkérdéseken nem szabad agyalni. 😃
Befektetőként ezek a hozamok tényleg értelmezhetetlenek. 4% alatti hozam forintban, egy illikvid befektetésben, egy időzített bombán ülve, kitéve a kormány ad hoc intézkedéseinek? Ez tényleg azoknak szól akik végig nézték az elmúlt évek valódi szárnyalását és most próbálják ráilleszteni a vonalzójukat a grafikonra.
Értelek. Én is mindent téglába-betonba tettem nem autóba. Tegnap egész nap a gyerekem szar szuzukiját szereltem röhög rajtam az utca.. mindegy. Ma este lesz vételi ajánlat? Azt írtad lejjebb?
Én az ingatlanpijac egészéről beszéltem, te meg kiragadod az új akás építéseket. De segítek, arra is igaz amit írtam. Amit nem adnak el/vesznek meg annak tök mindegy mennyi a hirdetett ára, NULLA hatása van a hivatalos lakásár statisztikára... *** Majd építenek annyiért amennyiért el tudják adni, ha meg annyiért nem tudnak akkor ne építsenek. Sz*runk rá! Pont a nem építés tolja fel az árakat hosszabb távon... Majd bedől/leállítja a vállakozását és ennyi. Elzavarja e zembereket, eladja a gépeket. Tudod, szabad pijac, hulljon a férgese! Mennek futárnak, taxisnak, akárminek... kit érdekel? Engem nem. És itt jön be a képbe amivel a többség nem számol... bizonyos iparágak nemzetgazdasági szinten fontosak ezért a kormány nem hagyhatja bedőlni őket teljesen... lásd bankrendszer 2008, stb. Ha hagyják leépülni az építőipart akkor ki fog később dolgozni?? Ha lelépnek a szakik más iparágakba vagy külföldre akkorki fog építeni ha kisüt a nap??? ÁFA bevételek? Fogllalkoztatás utáni járulékok? Na ezért nem is hagyják, ha tetszik neked, ha nem. *** MINDEN országban van ilyen iparág, még a mesés Svájcodban is! Az hogy te nem tudsz róla vagy nem érint az ilyen szempontból irreleváns. *** A szinén mesés Németországban is érik a kormányzati beavatkozás a zingatlanpijacon, meg figyu, fogadjunk hogy a VW sztoriba is bele fognak szólni! Tudod, a mesés nyugaton ahol semmibe se avatkozik be a kormány (szerinted) nem úgy mint a cúnya Mo-on.... MU-HA-HA **** https://index.hu/gazdasag/2024/08/10/nemetorszag-ingatlanszektor-osszeomlas/
Érted, elmegyek egy családi találkozóra, az unokatesóim ott állnak a bazi nagy SUV-kkal, nagynéném a mercivel, amit azért vett, mert előtte az Opel insignia már 6 éves lett. Mi meg befordulunk a 20 éves Skodával. ---- Előnye ennek az, hogy keveset költünk, a fizetéshez képest előrébb jutunk. A feleségem a bevételein túl ezt a spórolást adja hozzá a házassághoz.
Nagy kert az annyit jelent, hogy kb. 400 m^2. Fene tudja, neked mi a nagy. Wekerlén ez nagy. De olyan sok munka nincs vele, első évben láttuk. Nekünk pont jó. Néhány bokor, virágok, paradicsomtövek, meg a fű. --- A feleségem sokkal szegényebb családból jön. 18 éves kora óta mindent magának teremtett elő, egyetem alatti megélhetést beleértve. Nulla segítséget kapott, mármint anyagilag. --- Nálunk meg én vagyok kb. a legszegényebb unokatesó, mint ahogy az apám is a legszegényebb testvér volt. Ugye volt a 4M bruttós unokatesóm, meg a svájci orvos, meg egy másik.magyarországi orvos aki egy orvos dinasztiába házasodott bele. Másik ágról építészmérnökök a maguk által tervezett bazi nagy családi házzal Hűvösvölgyben, a fiukat évi a sokmilliós világkörüli gazdasági képzésre küldve (miután a franciaországi mérnökképzés nem jött be). Szóval vannak itt dolgok. Feleségemnél meg az anyósom egy régi szar vályogházban él vidéken és majd mostanra fogja tudni kifizetni a hitel végét. Ezek némiképp magyarázzák a nézetkülönbségeinket.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link