Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Hát én 1.25M/m2 ár körül láttam az utóbbi hónapokban, 80-110m2 közöttieket. De lehet akad nagyobb is néha. Tündérliget utca, Újliget utca, Temes utca, Forrásliget utca talán.
lassan el fog jönni a kínálat, csak legyen gyomor majd jól kihasználni, örökké úgysem lesz stop. nem tudom most mennyi ember maradhatott, már már csak lustaságból, vagy ostobaságból változó bubor alapú hitelben.
hát ebben az árkategóriában én Római fürdő Csillaghegy Dunához közeli oldalát mondanám a legjobbnak laktam ott 13 kerbe dolgoztam kocsival 10 perc volt a Váci úti iroda folyosó tömegközlekedéssel 20 perc Szentendrein van forgalom, de dugó ritkán Királyok-Nánásin meg sokáig el lehet kerülni ha mégis. Belváros kocsival 15 perc hévvel szintén. Van Lidl Aldi minden, de közben nagyon csendes főleg, ha minél messzebb vagy a Szentendreitől a Nánási felé már a madárcsicsergésen kívül mást nem hallasz.Plusz a rómainak van egy tök jó feelingje és mivel ez egy egyedi lokációja a városnak és elég népszerű is így van hozzá adott értéke a lokációnak, de külön fürdői is vannak Csillaghegynek meg hegye is és ami fontos van kínálat. Hát emellett ha nem Sasad akkor, talán Kelenvölgy felsőbb része meg Rózsavölgy bár az már 22 de a legészakibb része ott vannak jó házak dombon vagy szép a kilátás és a közlekedés sem vészes ha nem a 13 ba jársz melózni plusz Balcsira hamar le lehet ruccanni, mást nem tudok nyílván II/XII nagyon drága 3 ker hegyvidéki-dombvidéki részén borzasztó az infrastruktúra sok a betörés sok a vaddisznó stb II/A nekem valahogy sosem jött be XXII délebbi részei meg off szerintem
Forest Hill lakásokat nagyon próbálják eladni, de az pont a főút mellett van, meg ez a hír is ahhoz kapcsolódik. https://telex.hu/gazdasag/2021/12/08/uj-lakasra-szerzodnek-de-hogyan-tegyem-hogy-a-szerzodes-erjen-is-valamit Fagyöngy lakóparkot nézném meg (com kereséjőbe írd bele hogy szerepeljen a szövegben). Forrásliget lakópark kicsit régebbi, de jól nézd meg a hirdetéseket, sok a fenti Forest Hill hirdetése valójában. Forrásligetet nem tudom mennyire zajos, nem voltam még bent, lehet ott is zajosak a Pusztakútihoz közeli lakások. Forrásligetben, vagy mellette a lakóparkban szoktak kis sorházak is lenni, azok is viszonylag újak, és lakás áron mennek. Valéria utcában árulgatnak egy vadi újat: https://idomhazak.hu/lakaskereso/?kid=28 Illetve feltűnt hogy a csic.hu viszonylag sok új lakást értékesít a III. kerületben, őket érdemes lehet megnézni.
Nem, de borzasztóan kicsi a felhozatal, és a házak óriásiak, 120-140 nm kőzött 2 db van éppen., zömében 200 nm pluszosak. Nagyobbik gyermekem már alig van itthon, kisebbik is 6-7 év és kirepül, egyszerűen nincs szükségem ilyen méretre. Legtöbb családi házad övezetre ez jellemző, építkezni pedig (lehet) már öreg vagyok. Szívesen veszem, ha tudsz javasolni olyan budai családi házas övezetet jó közlekedés mellett ahol esetleg érdemes nézelődni és elsiklottam felette, mondjuk kb 200-250 millióig. (sorház is teljesen OK) Nekem nem sürgős, kivárom ha kell a jó vételt.
Vannak Csillaghegyen kicsi, relatív új társasházak is? Nekem inkább lakás lenne jó egy 4-10 lakásos házban, mert csak néhány hónapot lennék ott az évben.
szép dolgozat, leosztályozom .. dallama: közepes félremagyarázásból: kitüntetétes jeles értő olvasásból: elégtelem vagyis nem léphetsz felsőbb osztályba .. pótvizsga kérdés: mikor is volt Csillaghegy drágább hely mint a Váci utca?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link