Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A teljes inflában az egész lakhatás rezsivel 11,517% súllyal van benne.. a Tényleges lakbér 1,25%... A valóság meg az, hogy egy olcsó albérlet 150 ezer rezsi nélkül, rezsivel min 175-200... A minimálbér meg bruttó 290 ha jól tudom... ami kb nettó 190k . Akkor valós ez az 1,25% ??? Most komolyan a hátartások legnagyobb kiadása van benne 1% al... (akár saját , vásárlás, törlesztő, vagy bélés, de még a fenntartás is többe kerül, mint ez az 1%)
Nix belevau, de ha jól tudom 2 gyermeketek van. Ahogy cseperednek majd elég lesz az a 85m2 ? És itt már a tető is be van építve, tehát nem opció a további bővítés, mert tini korban azért már egészséges, ha minden gyereknek van 1-1 szobálya + felnőtt háló és nappali mint közös élettér. Persze lehet kompromisszumot kötni, nincs semmi kőbe vésve, csak egy meglátás.
Illetve KSH inflájában a lakhatás még mutatóban sincs benne (jómúlkor végignéztem és nyomokban se, pedig minden háztartás ~legnagyobb kiadása általában akár vett, akár épített akár bérelt... Dehát így szeretjük a KSH-t
Egy átlag embernek ? Ugye most viccelsz. Ha ránéznek egy falra az fal építési anyagát se tudja, hogy beton, fa, tégla, kompzit vagy bármi más... Egy szakember azért ide-oda bekukkantva meg rájön. szóval szerintem teljessen jogos, hogy kell. Bármikor én vettem és jött az energetikai szakértő (én vezettem körbe) akkor kikérdezte, hogy hol milyen anyagok vannak és az alapján csinálta a számításait. Ha én mást mondok nem tudom el tudtam e vinni más irányba, de lehetséges. Arra persze rájön, hogy nincs rajta szigetelés csak az ablakok + tetőszigetelés, de másra... födémben van e pl szigetelés (ami nagyon fontos hőérzeti tényező + akusztikai is és rendre kihagyják a nagy "öreg" kőművesek... )
A megtekintés az kb. 60 percet vesz igénybe, beleértve azt, hogy átsétálok. Ha a téli táj miatt még egybekötjük egy sétával is, akkor a babakocsi tolása miatt valamivel több lesz. Ennyi időt nekem megér a tájékozódás. Utána meg majd látom a pontcom-on, hogy mi történik. Az továbbra is igaz, hogy itt Wekerlén 100 M felett kicsi a mozgás. Az elmúlt hónapokban eladtak egy 100-asat, egy 200-asat, mindkettő ikerfél, nagyon más műszaki paraméterekkel. De kb. ennyi. Még másik két hirdetés fent van azöta is.
Nem ugyanaz. Ez így most náluk egy szobával több, mint nálunk most, de tetőtér nélkül egy szobával kevesebb lenne. A miénk azért egyedi, mert itt a lenti szint is N+2. Beépítéssel a miénk az nettó 110 fölött lenne majd, bruttó 130 fölött. Ez náluk beépítéssel 85 (nem is tudom, hogy nettó vagy bruttó, de talánnl netto).
ismertem annak a panellakásnak a félszobáját ami nem is félszoba mert nincs 6 nm, amiben felnőve lett nagykorú ez a Szűcs Zoltán https://hu.wikipedia.org/wiki/Real_Action . és azt a nyomorultul leválasztott lakást 2012-ben én adtam el egy angol férj-magyar feleség párosnak amelyiknek a kisszobájában nőtt fel a Simor András, és egyetemre is onnan járt . lehet befutott emberré válni olyan körülményekből indulva amit te leginkább csak megköpködésre vélsz alkalmasnak . merthogy egy családi vagyon - ami örökölhető - mindig két részből áll: egyrészt anyagiból másrészt kulturálisból .
Tegnap egy youtubert hallgattam aki pont hasonló témáról beszélt az utcán leszólított emberekkel. Mesélték, hogy a nyitottság a világ felé mennyire megváltoztatta a területeket még nagyvároson belül is. Tavaly tett saját tapasztalatom is az, hogy a vidék nagyon szép, valóban vannak okosan összerakott házak de amikor az új építést is 1 rétegű ablakokkal rakják össze úgy, hogy párás és meleg nyár van, száraz és hideg tél, nem tudom. Az biztos, hogy energiazabálók azok az épületek és tényleg elképesztő milyen helyekre építették fel (pl. Kiotóban az 1000 kapu mentén).
Mármint egy ingatlan belsejével kapcsolatban nincsenek nagy igényeim mert az olyan mint egy lakás esetén. Nagyjából mindegy mi van belül azt rosszabb esetben lenet házibarkácsolni. Ám kivülről legyen jó.. úgy hogy ne kelljen hozzáérni se. mert ott megy el a nagy zsozso. Hát oda pedig kellene zsozso. A lényeg hogy egy háznál nem csak a vételárat fizetjük meg soha... hanem azt is ki kell választani.. kik húzzanak le. 😃 ..ha kivülről nem ok... ott tudnak nagy lebúzások lenni.
Hőszivattyú gázkazánnal kombinálva+napelem, de külső hőszigetelést már nem kapott. Amit a gépészetre költöttek, mehetett volna első körben szigetelésre.
Jaj, tegnap olyat röhögtem: kollégám kérdem, -"Te miért laksz az Alkotás utcában?" -"Mert amikor felszállok a piros metróra a Délinél és leszállok a Deák téren onnan megváltozik az utazó közönség" -"hát igen, Kőbánya-Kispesten voltál már" ? -"Hogy hol??" :-))
Milyen tetőtér már ez? Sátortető tele ficakokkal hót szar ez egész. Egy nyeregtetőt lehet nagyjából beépíteni egy térdfal és egyenesbe húzni végig. éppen elmegy. de ezeket.. ? minek? Ezek kis szar polgári házak..
Megnéztem ezt a házat.. Édes Istenem.. ez 120M ft? A tető 5 év múlva szar az öreg cserepekre/lécekre rakták rá a napelemet. A kazánnak és a tartálynak nincs külön kazánház a fűrdőben vannak a szerelvények? Milyen már ez? A kert kuka, szigetelést a házon nem is látok, ikerház tehát össze van építve a szomszéddal? Beltér teljes retro, full felújítás azokat a plafon ventillátorokat úgy basznám ki a kertbe hogy földet nem érne. És még kicsi is. Istenem.. miket tudnék venni ennyiből..
Van egy pötty különbség. A beépített tetőtér...... -- Ha ennek a költségét levonod, akkor lehet összehasonlítani. Így már bizony 100 alatti árról beszélünk.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link