Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A kérdés, hogy amit az elő/végtörlesztésbe tennél azt tudod e máshol 8% fölött kamatoztatni MOST- rövidtávon. Akkor pénzügyileg megéri oda tenni . Illetve, hogy neked mennyit ér meg a tudad, hogy hitelmentes legyél. Ha jól tudom még ezen kívül is van hiteled, én a legmagasabb kamatúval kezdeném, ha ez a diákhitel akkor azzal. Én pl határeset, hogy tudnám magasabb kamaton fialtatni a pénzem MOST, mint amennyit a hitelem kamata, és pont emiatt, nekem többet ér a tudat, hogyha idén végtörlesztek akkor ennyi volt. A számokat te látod/ tudod. Nekem annyival bonyolultabb az egyenlet, hogy én FT romlást várok ami ~20Ft 1 évnyi kamatköltségem. Azaz ha azt látom, hogy meglódul a Ft gyengülés akkor lehet hogy a végtörlesztés még tolom pár hónappal akár 1-2 évvel is. Exel a barátod . Illetve neten van elég sok jó kalkulátor hitelekre, amiben meg tudod nézni hogy összesen mennyit is fizettél XY hiteledre mint kamat és kezelési költségek stb...
Keveseket erint de most mar biztosan atcseszte az emberekrt a diakhitel. https://diakhitel.hu/aktualitasok/tovabbra-is-marad-a-diakhitel-kamatstop/ Meg tavaly is jott ki olyan hir a portfolion is, hogy emelik a diakhitel1 kamatat 7,99%_ra de ha az inflacio eleri az 1 szamjegyu osszeget ev vegere meg a jegybanki kamat is alacsonyabb lesz csokkentenek jan 1-tol. Ez nem tortent meg. Azota kereken fel ev eletelt, csokkentek a dolgok es kepesek valtozatlanul hagyni… Tavaly juni 30-an egy jelentosebb osszeget nyomtam bele a hitelbe de meg mindig szammal lathato osszeg maradt azota minden hitel sokkal olcsobb, mint a diakhitel1. 1,5M-rol kezdtem lakashitel onerohoz de mar kezdem karcolgatni a 750e-t (kereken 3 ev alatt ennyit fizettem vissza). Erdemesebb tobbet torleszteni, mint havi ~14e ugy, hogy hiaba irnak barmit nem csokkentik inkabb novelik, megtartjak a kamatot?
Szeretném indítani egy szavazást itt. Aki azt várja, hogy az ingatlanok értéke tovább emelkedik még 2024 év végéig (infláción felül) --> like Aki azt várja, hogy vagy stagnál vagy max infláció szintig/ alatta emelkedik vagy csökken --> dislike. Én úgy gondolom, hogy a további támogatások miatt emelkedni fog a jó állapotú ingatlnaoké .
Felőlem lehet egy Hadházy által működtetett külső ellenőrző is :D És akkor nem a politikus "tezsvírtű" kell félni. De tudom hogy erre a valóságban nincs még csak esély se.
Demokráciában a politikusokat nem lehet elszámoltatni, mert aki megtenné, azt meg a következő parti csinálhatná ki.Ezek egy fészekből vannak, egymás szemét nem vájják ki. A parlament padsoraiban vitáznak,a büfében meg osztják a vagyont. Arról nem beszélve, hogy az összes törvényben van kiskapu, így csak egy jó ügyvéd kell és kimosdat bárkit. Csak pénz kérdése, ami meg ezeknek a gazembereknek korlátlanul áll a rendelkezésükre.
Az egyik fele éhen hal, a másik felét meg lesarcolják, hogy a babaváró meg a csok os dőzsöljön.. Most döntsük már el, hogy akkor ez kapitalizmus ? Akkor lehessen már utcára tenni azt aki nem fizet. Illetve egyszer, csak a változatosság kedvéért legyenek már a poltikusok elszámoltatva... Eltelt 35 év, és az emberek nagy részének a lehetőségei is csökkentek ahelyett, hogy nőttek volna.
Köszi a tippeket, nyitva tartjuk a szemet . Karlsruhe ban még nem voltunk, elmentettem utazási célnak. Zürichen én is elgondolkodtam de oda kell még egy kis lendület. Mármint munkahelyváltásnál ingázni kellene először, aztán ha OK akkor lehet ott bérelni valamit. Bodensee nagy kedvenc, mind a német mind a svájci oldal. (Untersee is)
Sajnos nekem is ez volt a tapasztalatom mikor otthon voltam, kivéve ha valami ingyenes koncert van a várkeren.. akkor mindenki dzsentri módjára ott lepzsel. Volt már tényleg csak VOLT (fesztivál). szomorú
A gyenge vezetők nehézidőket hoznak. Hát jöjjenek azok a nehéz idők. Majd azok kinevelik a pénzügyileg tudatos nemzetet. Remélhetőleg kellően nagy lesz ez a nehézség, hogy a rendszer belebukjon :) Tudom tudom vegyem ki a kezem a biliből
tv-ben láttam pár villanást, kb úgy ahogy írod egy ismerősom aki kb 25 éve bérbead, igényesebbeket és gyatrábbakat is, azokat néha nem túl fényes alakoknak is, ő azt mondja, hogyha lepusztult egy bérlő nagyon nem tud fizetni és ezért meg akar válni tőle rövid úton, de az nem nagyon akar elmenni, akkor felajánl 100-150 ezret ha 3 nap múlva üres a lakás, és be szokott válni, szerinte ez a legsimább megoldás
a bérleti szerződés írásbeliséghez kötött szóban, vagy ráutaló magatartással érvényesen nem jön létre, míg sok egyéb szerződéstípus igen persze amíg mindkét fél azt hisz hogy igen addíg jó, viszont ha baj van, akkor többféle is . ."Ezúton szeretnénk ezt az urbánus legendát eloszlatni: a jelenleg
Magyarországon hatályban lévő jogszabályok nem tartalmaznak semmilyen
olyan rendelkezést, amelynek alapján tilos lenne a kisgyermekes bérlők
kilakoltatása. " https://www.jogado.hu/kisgyermekes-berlo-nem-rakhato-ki-igaz-vagy-csak-varosi-legenda/ ez a gyerekre vonatkozó közhiedelem abból az időből maradt fenn,amikor a tanácsi. állami, tulajdonok voltak jellemzően a bérbeadott lakások a lakástörvényben foglaltak szerint azokra ma is érvényes
Nekem egyesek azt mondták, véletlenül sem legyen szerződés, mert akkor már a bérlőnek vannak jogai. Így meg rá lehet fogni, hogy erőszakkal költözött be. Csak hát ez nem így van. Ráadásul én nem olyan ember vagyok, aki a hajánál fogva rugdosok ki valakit az ingatlanomból. Még akkor is óriási lelkiismeret furdalásom volt, mikor fél év nemfizetés után azzal ösztönöztem hogy fizessenek, hogy (májusban) kikapcsoltam az áramot, vizet, gázt. Vagy eltűnnek, vagy fizetnek. Egy ingyenes internetes tanácsadó cégnél már érdeklődtem, hogyan lehet valakit, gyerekkel kirakni az ingatlanodból. Az ingyenes válasz az volt, hogy szinte sehogy, még a bírósági döntés is necces. A többit már csak pénzért árulták volna el. :-)
Teljesen igazad van, itt is mérlegelni kell a rizikót. Nekem ez úgy jött össze, hogy nagyon jó áron tudtam megszerezni egy lakható, de eléggé "öreges". ingatlant. Egy néni halt ki onnan, aki szépen rendben tartotta, amíg tudta és bírta, eredeti állapotában. Mérlegelnem kellett, hogy lebökjük, felújítjuk, vagy....... Akik most ott laknak, nem cigányok, hanem úgynevezett aljanépe. A házukat elárverezték, mert nincs az a pénz, amit el nem szórnának. Természetesen az apukának volt jó bevétele, de az sem volt elég, égette a zsebét a pénz, így el kellett szórni. Azt csodálom, hogy nem isznak alkoholt, annál több édes löttyöt. Sajnos lebetegedett és mivel mindig zsebbe kapta a fizetését, így csak minimális segélyt kap. A felesége úgymond ápolja, arra kapja a fizetését. Én még így is csodálom, hogy ennyit ki tudnak fizetni, illetve hogyan tudnak megélni abból, ami marad. Az a gondom, ha kiraknám őket, vagy fel kellene újítani a házat, vagy nem lenne bérlő. Nekik megfelel. A megegyezett bérleti díj az ingatlan árának 9,5%-a, így ha nem mindig kapom meg, akkor is jól jártam.
Jómagam nem adok ki ingatlant és nem is szeretnék, mert nem szívesen kínlódok emberekkel, random időpontokban sem szívesen ugrabugrálok csapot-ajtót-tűzhelyt szereltetni, stb. A kiszámíthatatlan jogi környezet (illetve a bérbevevői (és adói) kultúra) sem szimpatikus. Maradok pont ezek miatt a tőzsdén.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link