A felső trendvonal, mint támasz, tart még (volt visszateszt is). Szépen oldalazunk 3 hete. Az RSI langyosodik, de még több idő kellene szerintem erőt gyűteni, amit ideális esetben további, támasz feletti oldalazással, tudnánk biztosítani.
Meg kell elégednünk azzal, ami van. A cég jelenlegi struktúrája, kapacitása, kapitalizációja melletti adatok alapján került szakember által kiszámításra a célár, amely 2322Ft/részvény. Marketing, reklám, sundám-bundám ebbe nincsen kalkulálva. A jelenlegi terv ha jön, a részvény árának el kell érnie a célárat. Ha nem, akkor, az egész elemzősdi egy kalap szart sem ér! - Elnézést, ha nyersen fogalmaztam!
Arra gondoltam, hogy esetleg ott is geotermia lesz. " fűtéskorszerűsítési munkálatok zajlanak" Pörgetni kell a fórumot ha már maga a cég nem foglalkozik a marketinggel.
Kérdés továbbra is, hogy mi történt és mi történik azóta, amióta megjelent a 2322Ft-os célár? Jelenleg 1830Ft-nál tartunk, ami igen távol van a céltól. Minek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy markánsan vegyék a részvényt? Ha nincsen vételi erő, megint a szokásos lemorzsolódás következik.
Ha a Pannyt érintené a dolog, azt bejelentenék a tőzsdén. (Kár ilyen hírekkel rémísztgetni, amikor a Pannyt nem is érinti, éppen úgy, mint az előző Bosnyák téri kalamajka!)
Eldőlt a kérdés. Most adta le az RTL híradó, hogy a Kormányhivatal kedden kiadta az engedélyt a cégnek a termálvíz kivételére és használatára. Szerintük semmi gond nincsen, semmi kockázatot nem jelent sem a közeli fürdőkre, sem másra.
Érdekes, hogy ezt eddig nem tudta senki? Miért most derült ez ki? Már legalább 10 éve (de lehet több) időnként feljön, hogy Bp.-nek milyen jó adottságai vannak, hogy a geotermikus fűtéssel lássák el a távfűtött lakások, intézményeket. Erre most az a mondás, hogy bp-en és a környezetbe nem lehet fúrni?
Egyébként a PannErgynek semmi köze Balázs Attila Bosnyák téri irodáihoz, plázáihoz, zuglói lakóparkjához, tehát rendezze le a kormány, a hatóságok meg az egyéb érintettek úgy ezt a problémát ahogy akarják. Jelenleg engem jobban aggaszt, hogy a héten sem lesz 1900 a Panny!
Elios, Hódmezővársárhely. Lázár asszisztálásával tudott projektet nyerni a Tiborcz cég, majd azt lobogtatták később referenciának és sötétítettek el számtalan települést. Nulla tudás, nulla tapasztalat, de csak azért is.
Lehet ezek a bénázások hozzák majd meg azt a döntést, hogy "jó, akkor vegyétek meg az a Krv Pnnrgt bármi áron". :)
Ha viszont nem lesz fütés a Bosnyák téri irodaparkban, akkor brutális hütlen kezelés volt megvenni 235 mrd Ft közpénzért. Avagy semmis a szerzödés, mert nem szerzödésszerü állapotban történik az átadás. Azt továbbra sem értem, hogy az állam miért nem úgy oldotta meg a geotermiában való érdekelt´segét, hoyg az MVM-en keresztül felvásárolja a Panny-t, és utána hozzávág pár projektet.
Nem hiszem. A Pannergy Győrben és Miskolcon is a városon kívül, mégpedig jóval, fúrt kutakat. A péceli is nem Pécelt, hanem Budapestet célozta meg. A Bayer a Paskál kútjának szomszédságában fúrt. Először még úgy volt, hogy visszasajtolás se lesz, ment volna a termálvíz a Rákos-patakba, csak 2023-ban módosultak a tervek visszasajtolósra.
Miskolcon is ugyanez van. A megyei kórház fűtését akarják geometriával megoldani, de nem ám úgy, hogy a meglévőre rácsatlakoznak, hanem mindenképp erőltetik az új kút fúrását, bent a város közepén, ami a helyi fürdők vízbázisát veszélyezteti. A Pannergy kútjai Miskolc belvárostól 7-8km-re vannak. De annak ellenére, hogy jelezték, hogy veszélyes a helyi fürdőkre, megint engedélyt kért rá az állami geotermiás cég, a NEG zrt. Gondolom baromira szeretnének valami referenciát felmutatni. Nem tudom hogy áll ez a projekt.
Azaz szerintem lesz geotermia Budapesten, csak még most tanulják a szakmát azok, akik nulla tapasztalattal megkapták a döntési jogkört. Lásd Bayer esete, most jönnek rá, hogy elkezdeni se lett volna szabad? Vajon mi a helyzet az MTK pályánál lévő geotermiás projektükkel? Az már elkészült, lehet, hogy ott ment valami nagyon félre, és a gyakorlat nem igazolja az előzetes bekamuzott várakozásokat, esetleg már az is kihatással van a fürdőkre?
Ez így van, de a termálvíz készletek nem mindenütt és nem korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre, hanem végesek. 80 szakember éveken át tartó munkájának eredményeként megállapítást nyert, hogy Budapesten már nincsen lehetőség több víz kitermelésére, mert az kárt tehet az eddigi rendszerben. Az ország más részeit pedig még érdemes kutatni.
Mondjuk a budapestiek éppen eléggé sok előnyt élveztek a múltban is és élveznek most is az ország más részein élőkhöz képest. Ha annyira fájdalmasan érinti őket, hogy nem fűthetik a lakásaikat termál vízzel, akkor nosza költözzenek pl. Miskolcra. Ott az Avason a levegő is jobb és élvezhetik a termálfűtés minden előnyét!
PannErgy célár: 2.322 Ft
Felértékelődési potenciál: 37%. (2025.10.06.)