Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
a nagyban utazó, legtöbbet kaszálók leginkább arra voltak, vannak kihegyezve, hogy sokan dolgozzanak nekik, mindenkinek ők tartozzanak, nekik senki sem, és még véletlenül se fizessenek ki senkit maradéktalanul aki ekkora teoretikusságig felfejlődött, bizony sokra vitte és ez még így lesz egy darabig .. na aki ezt nem éri el,annak érdemes törekedni a placi nagydíj megszerzésére, mégha megosztva kapja is
nekem a nyolcvanas évek elejétől vannak élénk ingatlanpiaci emlékeim, töredékesek a hetvenes évek második feléből minden évtizednek megvoltak a maga jelentős nyertesei és leginkább nem voltak placi nagydíjas világ problémáit félkézzel mindenkinél előbb megoldó teoretikusok
Ncseednek eleg nagy egoja van, hogy meg kellene vedened:) hidd el helyen kezeli amit irtam. Vegig gunyolodott (cinizmus) a karogokon:) Igen, tudom sokan kikoltoznek. Es? Ahogy eddig is. Meg kozben jonnek is vissza, meg beficcen 500e migri is... Egyebkent ncseed a kormany politikajat kovette le regebbi elmondasa szerint. Es most is, mert a kotveny hozama nott, az ingatlanpiacot meg ugy huti, hogy azt meg a legelvakultabb NERes sem gondolta volna. Gyakorlatilag csupaszon maradt ZERO tamogatassal az ingatlanpiac. Egyet tettek: kamatstop.
Teljesen egyetértek veled. Azert megy most ujra a piac, mert suttyomban a QTt abbahagytak es ujra QE van amerikaban a bankvalsag ota, csak egy kis csavarral. Azert h ne doljon be kb minden a szart sem ero 0as kotvenyek miatt, amik ugy atertekelodtek, hogy csak na, a bank teljes aron tarthatjak a konyveikben, illetve likviditas miatt a le nem jarot a FED neverteken visszaveszi! Na azota ujra mennek a tozsdek:) ez a pont volt a fordulat mindenhol, azota lett novekedes usaban az ingatlanpiacon annak ellenére hogy magas a kamat. Ezzel a gyorsan sok "kinyomtatott" penz a rendszerben maradt, tehat maga a penzmennyiseg tartja az arakat szerintem. "Zsenialis" Marcikank ezert akarta h az infla cel legyen 5% mert akkor a politikusok alma megvalosul. " Ingyen" emelkedik a ber es a fugazi folytatodhat:)
Le akartam építeni a lakáspiaci kitettségem 95%+ -ról... Ha újra cserélem a panyelt kvázi ugyanott vagyok. Viszont ha lesz esélyem visszaszállni a két panyel mellé téglát veszek majd. Nem baj ha nem hoz annyit mint a panyel %-osan.
te neked mindenki gunyolódik énis meg ncseed is... nem gondolod, hogy a hübris jelein el kellene gondolkodni? nagyon helyesen írták előttem a geopolitikát, mint már énis említettem nekem több tehetős ismerős kint tanítatja a gyerekeit de tovább megyek van olyan is aki itthoni üzletember de kiköltözött egész családdal a háború miatt osztrákokhoz! "Ncseed leginkabb csak gunyolodott az ido nagy reszeben."
Te meg jobban jartal mint en. Mert tagadas fazisban voltal, en meg par honappal hamarabb leptem. Csak szolok, hogy jobb legyen a kedved ,a haverom, ott ahol nekunk volt, es ugyanaz a 3 egyenlo szobas meret, ha jol emlekszem, ugyanazok a tupus volt. 64 ba hirdeti es most kapott 46 os ajanlatot.🤣. Nem fogadta el. De remelem erted a celzast. Alig van alatta a kiszallonknak.😉🤔. Amit becsultem benned, hogy par honap csorte utan, lattad a jeleket, es vakarni kezdted a fejed. Tehat gondolkodol, es alkalmazkodsz Bro!! Ez a tuleles zaloga.:) sose tarts minden tojast egy kosarba!
Nem teljesen ertem mit akartal kerdezni, de kb. Az hogy mit latok elore es az hogy mikor kovetkezik be, az ket kulon fogalom! . Pontos idopontot nem tudom tupontosan. Nezzuk a lakaspiacot nalunk Magyarorszagon az unortodox gazdasagpolitika FED-ebb a FED nel. En azert szalltam ki 2019 vegen, 2020 janurjaban az lakaspiacrol, mert nem gondoltam, hogy tovabb futi a gazdasagot a Fiúk. Aztan jott a covid, eleve egy tulfutott gazdasagi allapotban jott, keves moneterais lazitas is eleg lett volna, de .ikor.lecsengett, akkor is tobb szaz kanna kerozint dobaltak a lobogo tabortuzre feleslefesen 1-2% GDP novekedesert cserebe, en a magam eszetol mar nem tettem volna ezt a Fiúk helyeben, mert tul nagy arat fizetunk erte, SWAP koltseg, kamtkoltseg, devizavedelmi kgtsg. etc... lasd mint most, es későbbi idotavon Ezt nem tudtam elore, az ember magabol indul ki.2. A tozsden 2020 nyaraig kasza volt. A covidot mar olvastam 2020 januar elejen, eldugott hirkent, hogy a Kinai kommunista KB titkolja, ezert rakuldtem egy kis VIX longot, NDX shortot 1:5, 1:10 es tokeatetten. Huu az jo volt:). Aztan 2021 tol mar kozepes teljesitmenyem volt 2022 kozepetol meg kiszalltam. Kerdes miert? Mert nem ertettem, hogy hogy a f.szba nem szakad ossze a piac. Szanaszet van eroszakolva. Olyan uton jar a global piac, es tozsde, ami az MMT miatt amiből ha 200 evet megyek.is vissza hiszorikusan, akkor sincs pelda. Ekkora f.szsagot, mint a jegybankok muvelnek, erre nincs pelda. Most lapatolnak vissza a sz.rt a loba, de nem tudom mi lesz. Lasd egyik kedvecem Burry, aki 2019 ben 2021 ben es 2022 ben is shortolta apiacot a fundamentum.miatt. Az az urge egy elismert zseni, es piac nem.logikus es regi gazdasagi torvenyek alapja valo mukodese miatt benezte. Olyan ez ahogy a egy.peldamban szoktam fejtegetni, mintha egy 20 t darut 25-30-40-50t terhelunkmeg es mindig nem szakad le. Lehet elmegy 100 tonnaig is. De azt a veszteseg poziciot mondjuk egy shortnal senki se birja anyagilag. Ergo ezert okosan oldalra allunk.mig nem tiszta a terep, de igy fenn all a a veszelye hogy lemaradok, de inkabb mint veszteseget produkaljak. Na tovabb nem offolnek. Remelem eltalaltam amit kerdezni akartal.:)
Tudom hogy csinaltal jo dolgokat, de lett volna rengeteg lehetoseged minimalis rafizetessel ujra cserelned a panelokat. Es az jart a legjobban aki allapotot es lokaciot tudott ugrani az ingatlanokbol. Esetleg egy yachtra:) Viszont te legalabb mobdtad minden rlso lakasvasarlonak hogy vegyen! Ami respect.
Nem egészen... én érveléssel támogattam meg amit mondtam, más kérdés hogy a többség nem látta amit én igen! Mindenki a saját pénzével játszik, ha bukni akar én nem fogok erősködni hogy ne... Nálam köszönöm jól állnak a dolgok most is, mindenhol hasítunk! Mondhatnám dől a lóvééééééééééééé
Bro.. mindenki tudta mi lesz a pénznyomtatás vége, én is. A vita legfőképp azon ment mikor következik majd be a fordulat! A többség már 2016-7-ben azt tolta hogy itt a fordulat, kifullad a lakásár emelkedés... Kamatyemelés, stb. Utána még csökkentett az MNB! ********* Én voltam a ki legtovább kitartott!!! Nem csak dumában hanem tényleg, nem adtam el! Két éve kettőt (felújítandót) kiszórtam a négyből ami teljesen jó döntés volt minden szempontból. Brutál volt 95%+ ingatlan kitettséggel menni, most ez lecsökkent. Tejel a PMÁP, hoz az albi, nagy lakásár esés nem volt (ami nekem elég lenne újból beszállni). A bank mindig nyer...
Ncseed leginkabb csak gunyolodott az ido nagy reszeben. A qe gondtol o messze allt minden szempontbol. Ha felfogta volna akkor nem orult volna annak hogy vett par panelt a bumm elejen a gyerekeinek, vegul eladta oket, es gondolom majd veszb3 panelt:) sok mozgast nem tett.... Ha te ugy gondolod en nem tartottam bajosnak akkor legyen ugy. :) A dkjt mar leirtam mi leszna sorsa, olvass vissza. De mar en is kerdezek akkor. Ha lattad, hogy baj lesz a qebol - amit veled ellentetben en nem ketlek-, te hogy hasznaltad ki/kerestel rajta? Ha nem hasznaltad ki, akkor mi ertelme van annak hogy tudtad? Halkan jegyzem meg, azt is leirtam h mit csinaltam a nagy 3. QEnel. Csak figyelned kellett volna=tőzsde. Fed csak ennyit mondott "korlatlan" :) De ha ennyire figyeled, akkor jelenleg vane qe az usaban? Ha van, mikor tortent es milyen formaban?
Ha van eszük, szép lassan addig emelik a kamatokat, amíg a reálgazdaság épp hűlni nem kezd. Nem hiszem, hogy van rá algoritmus megtervezni, mert annyira nyitott lett a világ, marad a mérés és tapasztalás. Mert azért szeretnének választást is nyerni. Nem egyszerű ez s fiat pénzrendszer, de ami előtte volt, az arany standard se jött be fokozatosan növekvő gazdasági teljesítménynél. Csak a fiatnál a pénzmennyiséget kell kordában tartani. A 80-as években volt nagy infláció, és meg tudták fogni, most is sikerülni fog. Az egyes eszközosztályok lufija le fog ereszteni, lesz olyan 40 év alatti, aki most fogja igazán megtanulni, hogy veszìteni is lehet, de azért nem hiszem, hogy világvége lesz. A káosz nem érdeke az elitnek.
Ne is.mond semmire soha se, hogy soha nem kovetkezik be.:)) Ez helyes. A Fiat valuta rendszer halál utja, az inflacio. Ezert is probaljak.meg gorcsosen letorni barmiaron. De ez hosszu mese .
""Kb 2018 ota arra jatszottam hogy megugrik a kamatszint es az infla a sok qe miatt. Sajnos bejott..."" Na akkor Pisti, most jatszottad el nalam a maradék hitelesseged. Az egesz portfolio forumon kb. 4 -5 ember , humanoid, Pomerj, én es még max 1-2 ember mondta , jelezte 2020 elején, hogy a QE nek, es ennek a modern monetaris politikai uj kozgazdasagi hullamnak milyen kovetkezmenyei lesznek ,es boszen nevetett a topikokban a tobbseg, (még ncseed is, mert sokat vitatkoztam vele anno es hivtam fel tul koran a figyelmet arra ami bekovetkezet, ismetlem meg en is tul koran, mert laza masfel vagy 2 ev telt el mire bekovetkezet, a joslatom a rendszer azaz a relagazdasagi rendszer tehetelensege miatt) 2022 elejeig nem tortent semmi, az alacsony nyersanyag araknak es a nagyfoku globalizacio, etc... aldasos hatasainak koszonhetoen. Szoval az hogy te ezt lattad 2018 ban az kamu, mert akkoriban meg nem volt akkora a menyisegi lazitas, es a penzkinalati aggregatumok bovelesese, amit a globalizalt kereskedelem, meg nem tudott volna anulálni bizonyos fokon. A durva beporges 2019 elejen indult, es a covid alatt, ment el teljesen a jozan esz , a racionalitas, es realgazdasagi fundamentumok szintjetol. Na errol ennyit. Tovabba uccso kerdesem hozzad ha neked van jo sok DKJ-d akkor miert nem veszel belole egy jo kis panelkat??? ;)
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link