Hadházy Ákos: "Mészáros Lőrinc tőzsdei cégének részvényárfolyamán még a negyedik kétharmad sem segített, sőt. Az extraadók hírére elpárolgott a maradék bizalom is a gazdaságból, minden mással együtt tovább esett az Opus Nyrt papírjainak ára is. Pedig ha valakinek, a Gázszerelőnek nem kell félnie az extraadóktól, hiszen Orbán nem hülye, hogy saját magától pénzt vegyen el és tegye a közösbe. ..." https://www.facebook.com/hadhazyakos
Nevetséges ami itt folyik. Választás óta nem nagyon néztem az árfolyamot más dolgaim voltak. Mivel azonban idén lakás vásárlásban gondolkodunk egyik gyereknek, lehet ki kell majd öntenem egyben az egészet. Mostani állás szerint 50% minuszban. Csak azért 50 mert ugye jelentősen higitottam multkor amikor nagyon lement, egyébként lenne az bőven 60 felett is. Sikeres befektetés volt egy majdnem napi forgalom lesz egyben ami repülni fog.
Minimum 35 %-kot estünk a győzelem óta. Úgy, hogy az extraprofit-adózásból a CIG-et és a Takarékot leszámítva látványosan kimaradtunk. A politikába bekötött aduász Navracsiccsal viszont szóba sem állnak a Merkel utáni kompetens körök. Milyen üzenet már ez vajon a tőke világának? Az OTP árfolyama mutatja.
NEW OPUS GLOBAL