Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
HÁHÁ:D. A csávó nem azt írta, hogy "irodai középvezető", hanem, hogy "irod: közép közép-felső bruttó". mármint hogy TE ÍROD. Érted, az írta, akire válaszolt. Irodai középvezetőről szó nem volt sehol sem.
Tegnap kaptam este az emailt. Ingatlanos. Nyári akció!! Új építés 52 milla helyett 46 millió (99nm) a 72 nm 40 milla helyett 35 milla. Háát, nem tudják eladni..... Ez van....
a bérezés tekintetében - a buborékfújásnak köszönhetően - tökéletes káosz alakult ki... ilyen helyzetben főszabályként a buborékgazdasághoz kötődő szegmensekben és ott is elsősorban a változó jövedelmű szegmensben (vállalkozók) szállnak el a jövedelmek, a fix jövedelemmel rendelkező, buborékgazdasághoz közvetlenül nem kötődők meg jó sansszal ott maradnak ahol voltak... ma egy kisvállalkozó "kertkarbantartó" (fűnyírás, fametszés, stb.) jó sansszal egy bank-tisztviselőn is túltesz... pedig az még nem is a legextrémebb példa, mivel szegről végről a buborékgazdasághoz kötődik...
Továbbra is nehéz dolog ez a szövegértés, az átlag, medián, szórás maximum fogalmak sem egyszerűek, olvasgasd tovább a szalagcímeket, és akkor nem kell gondolkozni. A cikkben ez is szerepel: "A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 273 800 forint", az illető pedig egy FIATAL párról beszélt. Közben látom a kolléga is benyögte a "fehérgallééros középvezetőt", valószínűleg ő sem a szövegértési képessége miatt lett az...
Én pont attól tartanék, ha vennék kiadási célra lakást, hogy nem nagyon tudnám kiadni a hozamelvárásomnak megfelelő díjért. Ingatlan.com keresés: 9. ker., kiadó lakás, semmi más szűkítés, találat: 639 db Be vagyok lépve, tehát minden hirdetést csak 1 -szer hoz.1 szobás lakásokat 110e körül rengeteget találni. 639 db csak a 9. kerben! Az, hogy fent vannak a hirdetések azt jelenti, hogy ennyiért nem tudják kiadni őket. Jó, idővel nyilván lekerül egy részük.További kockázatok: ha most az állami ingyenpénzzel sokan lakást vesznek, ki fogja kivenni az albérleteket? A kétes elemek. Plusz a várható brutális népességszám -csökkenés, (477e fő 6 év alatt, a ksh korfája szerint, rengeteg felszabaduló lakóingatlan) írtam már erről korábban. Volt egy cikk a hirdetett és a valós albérleti árakról, igaz, 2 éves cikk: "Összességében azt láthatjuk, hogy Budapesten nagyságrendileg 30
százalékkal magasabbak a piacon hirdetett bérleti díjak, mint a
válaszadóink által mondott értékek." https://www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/itt-az-igazsag-sokkal-olcsobbak-a-lakasok-mint-amiket-a-hirdetesekben-latunk.259703-2.html
300 brutto fehergallerosnak BP-n igencsak sovany. Lidl penztaros keres kb 400 bruttot szoval ezt ne kezdjuk el. Meki alap netto 180 k, ti melyik filmet nezitek? Ennyiert nem mennek mar el az emberek dolgozni, foleg nem fehergalleros kozepvezetok...
irod: közép közép-felső 300 000 + 300 000 bruttó bp-i bér A cikk, meg ezt irja: Idén májusban a bruttó átlagkereset 364 400 forint volt Ebben benn van a videk is, gondolom bp-en ennel joval tobb, ha oda ozonlik a nep Benne van a sok minimalberes is, aki kezbe kapja a nagy zset... Valaki hulyesegeket beszel, lehet hogy a ksh?
Amíg egy lakást ki lehet adni, addig túl nagy árcsökkenésre nem lehet számítani. Ki az a bolond idióta, aki elad egy lakást, amikor könnyű kiadni? Barátom 10 órát hirdette a lakását kiadásra tegnap. Úgy is 2 komoly bérlő jelentkezett, hogy megbeszéléseken nem tudta felvenni és vissza se hívta a végén azokat, akik így jártak, mert 2 bérlő hamar megjött neki. Kicsit paraszt módon ugyanarra az időre odahívta őket még tegnap estére, hogy kell-e nekik és mennyi az annyi. Kellett mindegyiknek, az egyik 5e forinttal megfejelte, a másik nem tudta vagy akarta vállalni a +5e-t. A héten közjegyző és a hónap közepén már költöznek be hozzá. Mi a rossebért adná el? Nekem is úgy megjött a bérlő, hogy nem is hirdettem. Egy korábbi srác jött vissza külföldről és felhívott, hogy kivehetik-e a haverjával. Majd ha megreccsen a bérleti piac, akkor lehet, hogy át kell gondolni a stratégiát, de addig a befektetési lakások nem fognak piacra kerülni olcsón. Vadászni kell azokra akiknek sürgős az eladás valami miatt. Kicsi rá az esély, hogy egy ilyen szembe jön bárkivel, de ki tudja, talán. Nyitott szemmel kell járni.
Akik ki tudnak fizetni 140 körül lakásbérlésre, azoknak megvásárolni se lenne gond egy 30 éves hitellel, de ugye a bank által elvárt önerőt nehéz összegereblyézni, ha lakást bérel valaki. A kurmány úgyis nagy támogatója a hagyományos családmodellnek, tehát meg kéne inkább támogatniuk a fiatal házasokat mondjuk 8-10 év kedvezményes lakásbérlettel vagy adóból leírhatóan például, hogy kizárjuk az élősködni akarókat. Van ismerősöm, aki önkormányzati hasonló lakást bérelt. Adtak neki x évet, nem tudom mennyit amíg kedvezményes volt a bérleti díj, de cserébe gyűjtötték az önerőt. Mondjuk 35 év alatti házasoknak a lakbér nagy részét le lehetne írni adóból, akár úgy is, hogy csinál nekik egy újabb csoda államapírt és kötelezően oda lehetne kérni csak az összeget és x év múlva kivenni. Máris megtámogatta őket a kormány és az adójukból össze tudnák rakni az önerőt. Ez ráadásul sokkal egyszerűbb is lenne, mert nem kéne bérlakást építeni. A gond az lehet, hogy a tulajok beemelnek, mert van itt pénz alapon, de ott már a piac tényleg vissza szabályozna. Így is drágák a lakások persze, de azt is kell nézni, hogy egy lakáson keresztül lehet hozzáférni a pesti munkákhoz, amik jobban fizetnek, mint vidéken. A babaváró 75%-a végül is mehet önerőbe, tehát azzal már el lehet indulni. Egy pesti lakás megvásárlása nem egyszerű. Valóban és én főleg az önerőt látom problémásnak.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link