Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A vagyonelkobzásnak nem elsődleges célja, hogy bevétele legyen belőle az államnak. Az elsődleges cél a feje tetejére állított tarsadalom talpára állítása. Az anyagi, gazdasági kérdéseket külön kell vizsgálni.
Remek hírek. Jó érzés látni, - hogy is szokták kormányinfö során vagy a Kossuth rádióban mondani - hogy mekkora extraprofit maradt az elmúlt években nemzeti kézben. Örüljünk neki, ne legyünk irigyek, hiszen magyar kézbe került ez az extraprofit.
Törölt felhasználó2025. 08. 31. 12:24
#255355
a devizahitel szopáson nagy divat rugózni, ítélkezni, elítélően emlegetni több kevesebb joggal hibáztatni a bajbakerülteket . sajnos több tucat ügyfelem esetét ismerem, általában nem csak felszínesen soha nem volt kedvem rugózni rajta, ahogy egyetlen hajléktalan vagy faluszéli cigánypurdé sanyarú sorsán sem . viszont a Budacash, és a Quaestor ügy talán némileg kvalifikáltabb réteget csapott arcon, ráadásul már a chf hitel problematika és tanulságai ismeretében . és lesz még ilyen jellegű ügy máskor is, talán most is van már kifejlődőfélben
"Koji László szerint a hitel kifejezetten alkalmas arra, hogy az új lakások, házak építését segítse, ugyanis a magyar építőipar - mutatott rá - ma az ország bármely pontján, így Budapesten is képes új lakóingatlant létrehozni négyzetméterenként 800 ezer forintos áron."
Orbanek bevezettek, Mszp meg hagyta. Szabalyozas szar, felelosseget senki nem vallalta. Hallom a pletykakat, higy Orbanek meg a valasztasok elott ujabb devizahiteles torvenyt fognak hozni, ami figyelembe veszi majd az uj EuB iteletet is. En meg mindig a Francovich ugyre valo utalast tartom a legnagyobb kockazatnak a magyar allamra nezve.
A devizahitelt a Járai -féle magas alapkamat táplálta, autóvásárlásokra vették fel és működött is. Aztán a válsztások környékén megőrült mindenki. Én nagyon csodálkoztam, hogy miért tukmálják az ingatlanvásárlókra, de még egyszer a magas alapkamat miatt sokan beugrottak. Akiről biztosan tudok, ő 2000-ben vett egy új autót és 5 év alatt le is törlesztette. "Ebben ennyi volt."
Ezek a nyugati devizahitelek nem a bérből és fizetésből élőknek szólnak a mi gazdaságunkban, hanem azoknak, akiknek van tőkéjük és le tudják fedezni. Egyébként ez is csak időleges. Akkoriban is mesterségesen tartották fenn és 8 évig működött, ha jól emlékszem. Mi a hozzáadott érték helyett állandóan a kamatokkal operálunk, ez pedig rizikós.
Nem kérdés, sokkal inkább ott mint valami 50 éves panel szutykot bárhol. Gazdagrét 3 szoba majd "százasért", nevetséges...., képtelen lennék a felét is kifizetni érte... Van befektetni való pénzed, miért nem veszel most az Kincsem -ben, vagy ugyanott a nemsokára induló másik Bayern projektben?
Nem fétise, hanem nyilván ezrével vannak a tulajdonukban ingatlanok. Én azért jól emlékszem a régi őrületre, totál nem volt kontroll, az utolsó pillanatig nyomták önerő/minimálbér mellett a hiteleket, miközben már a románoknál is rég megszólalt a vészcsengő. Mármint a GYF korszakban. Most mondjuk Orbánék ugyanezt csinálják pepitában, csak még gigantikusabb lufit fújva.
Már úgy értem ezt, hogy a 2011-es forintosítást nem vette igénybe csak ha jól emlékszem 2014-ben a jóval magasabb árfolyamon átalakítottak minden CHF hitelt, de addig is 6 évig szipolyozták a népet, aki nem forintosított 2011-ben. Utána meg jóval magasabb árfolyamon, 250 körül konvertálták, abból volt a matolcsy elvesztette a közpénz jellegét biznic. Elb.szott egy történet volt a CHF hitelt és egyébként ez első orbán kormány találmánya volt :) ezt se mindenki tudja. Orbánék egész kormányzósága erről szólt, hogy lehet folyamatosan feszt b.sztatni és manipulálni a lakáspiacot. Mintha valami fétise lenne ennek az embernek a lakáspiac.
Nálunk egyik postásnak van még mindig deviza hitele és nem forintosított. Nem tudja pontosan megmagyarázni, hogy miért nem, illetve annyit mondott, hogy valamelyik ismerőse azzal biztatta, hogy a bankok úgyis elvesztik a pereket. Kedvem lett volna az arcába mondani, hogy mekkora egy hülye volt, amikor nem forintosított, de mit segítene ez most neki? Pedig ez az igazság. Egy szakadt, tényleg szakadt háza van, bent nem voltam, de kívülről is putris, szerintem ahogy megvették 2008-ban mert egyikük keresete a törlesztőre megy el. Most mondtam neki, hogy a brüsszeli ítélet talán megmenti őt, de ahogy a kúria értelmezte, az megint nem fog neki segíteni. Még van hátra neki sok év. Gyerek már nem lesz, tönkre tette a CHF hitel az ő életüket. Még annyi a szerencséje, hogy a háza megmaradt és hogy együtt maradtak a férjével a nehézségek ellenére is. Egyébként már mondtam neki, miért nem megy el lidl, aldi, mert keményen dolgozik mint postás, hidegben, melegben, kutya is harapta már meg és finoman szólva sem becsülik meg a munkáját. Nem mer váltani, a hitel miatt, mert ez a munka szerinte biztos és nyugdíjig szól, aldi, lidl meg mit csinál, ha onnan kirúgják? A hitelt muszáj törleszteni. Azért ilyenkor elgondolkodom, hogy nem lesznek-e hasonló történetek pár év múlva? Beragad a jóember az eladhatatlan kégliben, mert olyan sok hitel terheli a kecót, hogy nem lehet eladni, nem érdemes és aztán abból lesz majd egy sikeres élet, sok gyerek, bódogság. brrrr, ne így legyen, de mikor volt utoljára olyan bárhol a pénzügyi életben, hogy a fomo-t nem büntette meg a rendszer kegyetlenül? sajnos mindig büntet a pü-i rendszer.
Csak egy kis kérdésem lenne. Bp-en ahol lakom egy olyan lakás volt amit a vagyonkezelő megvett több évvel ezelőtt de sohasem használták. Láttam egy hete, hogy feltették árverésre ami szeptemberben járt volna le, gondoltam megnézem mennyiért megy egy el most itt xyz paraméterekkel az ingatlan, pláne ha árverés és éhezők viadala folyik holnaptól. Erre levették a .com-ról de még a vagyonkezelő honlapján sincs fent. Létezhet, hogy valaki megvette magasabb áron licit nélkül?
Egy ismerősöm 10M Ft értékben vett fel CHF alapú, szabadfelhasználású jelzáloghitelt a tehermentes budapesti családi házára. A terv az volt, hogy ez lesz a forgótőke a vállalkozásukban. Amikor évekkel később beszéltünk erről, akkor a még visszafizetendő hitelösszeg (úgy hogy közben végig fizették) még mindg 30M Ft felett volt! Ők nem váltottak Ft hitelre és nem éltek a 180Ft-os rögzített árfolyammal sem. Végül el kellett adnia a házát, hogy le tudja zárni teljesen a hitelt.
"A 3%-os hitel a puska amit betöltöttek, már csak egy vad kéne. Hiába kedvező a törlesztő ha csak szar lakást tudsz venni." Meg fogják venni, mert FOMO van. Venni KELL :) ezt fújja mindenki. FB-on azért szeretem nézegetni a hirdetéseket, mert ha nem tiltják le a kommentelést, akkor lehet véleményeket is olvasni és van pár értelmes. Most már mindenféle mocskot is 1,5m négyzetméter árra visznek fel és az ugatásra, hogy normális-e az a tulajok válasza, hogy így is egy csomóan érdeklődnek és akkor ők vigyék le most az árat, mert valaki beszólt nekik a FB-on? Az látszik, hogy mennyi düh és frusztráltság van sokakban, mert nagyon nekimennek az eladóknak, akik utána általában lekapcsolják a komment lehetőséget. Nem tudom érti-e mindenki, hogy most a logikus eladói gondolkodás az, hogy legalább 1,5m / m2 áron megpróbálni eladni bármit. Nyilván a sláger lakás az lesz, ami 1,5m / m2. Ettől függetlenül most ez nagyon erős keresleti piac és fel fogja verni az árat és most szó szerint el lehet bármit adni majd egy ideig és ez a másik lehetőség, ha valakinek valami nehezen eladható mocska van, akár gettós környéken, most megjöhet rá a palimadár. A hosszabb távú történet már érdekesebb lesz valóban. Ha ezek az árak nem lesznek tarthatóak, akkor a mostani vásárlók ott fognak állni az eladhatatlan kéglivel, mert muszáj lesz az árhoz ragaszkodni, különben mit csináljanak a hitellel? Ami annuitásos, tehát nagyon lassan csökken a tőketartozás az elején. Ez viszont egy nagyon is reális történet lesz. Ezért lenne fontos olyan kéglit venni most, amiben 25 évet is le tudna élni valaki, ha muszáj lenne, csak azokat meg nem fogják ennyiért odaadni. Én se adnám a tégla kéglimet 1,5m-ért, ha szakadt panelt adnak nem messze ennyiért. Ennyi, ha a sz.rnak ennyi az ára, akkor a jobb minőségűnek magasabb kell legyen. Mivel én ebben az őrületben nem akarok részt venni, ezért csak kíváncsiságból követem az eseményeket. Ha veszek is, akkor az rokontól lesz egyedi alkuval.
"Tehát azt mondod hogy a 20-30-50%-al emelkedő tőketartozás az bagatel,
de 1-2% kamatemelés az kifizethetetlen és földhözvágja az adóst." Te se érted vagy nem akarod megérteni. Egy deviza hitelnél a törlesztőt befolyásolja az árfolyam de ugyanúgy, mint bármilyen hitelnél a kamat mértéke is. A kamatemelés hatása az elején jelentősebb volt, mint az árfolyam emelkedésből fakadó emelkedés. Én azt állítom, hogy a zemberek nagy része ki tudta volna gazdálkodni az árfolyam emelkedésből fakadó emelkedést, ha nem is könnyen, de amikor erre még rárakódott a kamatemelés hatása is, az már úgy a földre vitt sokakat és pusztító volt. Egyébként 50% az 225ft árfolyam vagy még magasabb és az 2011-ben jött és nem előbb, ha jól emlékszem. A tőketartozásra hivatkozás ráadásul azért sem mérvadó így utólag, mert 175ft-on át lehetett váltani forint hitelre 2011-ben. Az megint egy olyan lehetőség volt akkoriban, hogy aki nem élt vele, az hülye volt. Igen, így egyszerűen kifejezve. Cimbi volt úgy, pénteken bezavartam a bankba, hárman ordítottunk vele, a neje, a nejem és én. Menj be a nagy zöldbe, hogy menj be bmeg, tényleg már ordítani kellett vele, hogy megmozduljon, de a neje megértette és a segítségünket kérte és mondtuk neki, hogy mindenképpen fogadják be a hitelkérelmet. Az ügyfélszolgálatos viszont dörzsölt volt és ledumálta őket azzal, hogy még nincs kész a szabályozás, majd később jöjjenek vissza, ők meg elég birkák volt, hogy ezt el is fogadják. Hétfőre már kamatot emeltek a forint hiteleken is, szerdára tovább emelték :) Ha lett volna időm, bemegyek velük de szerintem már így is túlságosan beavatkoztunk. Mindegy a végén forintosítottak, csak azért ott is havi jópár ezret buktak azon, hogy nem kezdtek balhézni pénteken, hogy fogadják be a forintosításra a hitelkérelmet.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link