Visszaírni majd akkor fogják, amikor azt látják, hogy azon a területen, amiért leváltották, kb nem változott semmi. Már most találkoztam olyan ajánlatkéréssel, amit egyértelműen diktált az egyik résztvevő, vissza is írtam, hogy azért ennyire feltűnően nem kéne. Ha nem hagynak elég pénzt az emberek zsebében, akkor nagyon hamar változni tud a hangulat, az átfordulók jelentős részének az életszínvonala azért ebben a rendszerben változott meg gyökeresen, mégis úgy gondolják, hogy ez kizárólag az ő érdemük és azért keres szakmunkás vállalkozóként most havi 3 milliót, mert ő ennyire jó. De lehetnek még több, de a geci Orbán. 2010 előtt még nem tudja megmondani, hogy miért állt minimálbérért a pult mögött egy csavarboltban.
Hipp, hipp, hurrá! Végre megtaláltatott az Appenninhez méltó és a mai eseményeket megvilágító téma. (A 190 biztos vmi csatához köthető dátum és biztos a gallok is részt vettek benne.)
várjunk már egy kicsit...:) Lesznek itt még érdekes dolgok, ha sokáig piszkálják. MP 2 év alatt 190misit hitel fizetett vissza Állami fizetésből? Mégis hogy? 😫😫
Én is messze vagyok attól hogy Orbánt visszasírjam. Az előállítás tényét valami oknyomozó dobta be először. Persze a nyomozó hatóság attól még leadhatta a drótot MP-nek. De azért ne legyen senkinek illúziója ez az előző rendszerben is így volt. Azért azt is be kell látni azon túl hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme,hogy azért ez nem az első eset amikor törvénytelen dolog vetúl a mi Daninkra. Az hogy a rv árára igy hat én nem is csodálkozom. Minden egyes negatív dolog többszörösen hat rá mint a pozitív dolgok. Sajnos ez is a bizalmatlanság jele szerintem.
Én még nem tartok ott, de azt már látom, hogy zsákutcába fordultunk, gyorsan vissza kéne fordulni, mert az egyéni bosszú állásnál fontosabb lenne hogy az ország dolgaival foglalkoznának.
Furcsa az egész, Danit beidézik, meggyanúsítják, majd hazaengedik, pár nap múlva előállitják és becsukják. Három dolog történhetett. 1 Politikai nyomás a nyomozó szervekre. 2,Dani hibázott bizonyítékokat akart eltüntetni. 3, Rájöttek a nyomozók, hogy Daninak nagyobb a szerepe , mint korábban gondolták.
Ęn azon csodálkozom, hogy a rendszerváltás után a politikától most már teljesen független ügyészség beszámol a miniszterelnöknek, hogy éppen kit állítanak elő, és ezt a parlamentben hozzák nyilvánosságra . Itt most teljesen mindegy, hogy kiről van szó, ez nem normális jogállami működés.
Én érdekesnek találom az elmúlt időszakban a tőzsdei cégekkel kapcsolatban végzett tevékenységeket komunikációkat a médiában.Mintha az lenne a cél, hogy a tőzsdei cegek árfolyam essen. De minden esésnél meg is jelennek a vevők szépszámmal. A jelenlegi vezetés szereti a tőzsdét ez tény. Az is tény, hogy már az eu-s pénzeket nem úgy lehet forgatni mint eddig. Valamiből pedig a jelenlegi rendszer vezetőinek is meg kell szedni magukat. Szerintem megy az átrendeződés rendesen. De ez csak az én véleményem, csak furcsa, hogy szinte kivétel nélkül bele állnak minden tőzsdei cég tulajdobosába.
"Értesüléseink alapján a vizsgált ügyletben egy Jellinek Dánielhez köthető társaság kölcsönfelvevőként vett részt, nem pedig a feltételezett konstrukció haszonélvezőjeként. Amikor felmerült annak gyanúja, hogy a mintegy 700 millió forintos kölcsön kétes forrásból származhatott, a társaság évekkel ezelőtt a teljes összeget, annak kamataival együtt bírósági letéti számlára helyezte – állítja forrásunk. Szerinte Jellinek Dániel nem követett el bűncselekményt, és arra számít, hogy ezt már a vizsgálati szakasz tisztázza, majd az ügy vele szemben lezárul."
Értem én, hogy a nép vért kíván, még vezetőszár, egyebek. De hogy pont csak a Jellinekhez mernek hozzányúlni, hát ez számalmas. Szerintem ebben nem nűnös, de egyébként is a tízezredikként talàn megszólíthatták volna. Úgy hivatkoznak rá, mint Tiborcz társa, ami egyértelműen nem igaz. Tiborcz helyett őt zaklatják. Ez az új jogállam. Én nem erre szavaztam.
Becsukták a tulajdonos társunkat Szerencsére nem az APP -nak kellett magyrázkodni.Nem értettem ezt a mai reakciót egyesektől, ez az ügy minket nem is érinthet. Amikor az INDOTEK gyarapodott akkor mi nem emelkedtünk, most, hogy magyarázkodniuk kellett a vezér miatt voltunk 8 %-os mínuszban is. Aki ma ész nélkül dobta az arra gondolhatott, hogy lopott pénzből vettük az ingatlanokat. Mindenkit emlékeztetnék, hogy az APP tőzsdei cég, itt nem lehet titkolózni, lopott pénzt eldugni és sorolhatnám.Az ingatlanok termelnek, megy minden tovább.
Azért napközben volt -8% is, amikor bolondok órája volt, megjelentek a hangulat felelősök is, meg a célár jóslatok is. Azért a zárón látszódik, hogy jó páran ma vételi lehetőséget láttak benne.
Appeninn topik