Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
inkább az alább belinkelt USA versus japán ingatlanpiac grafikonokra reagálj... elvégre ezek igen ékesen illusztrálják azt, hogy irreleváns példát hoztál... de tudod mit? újra megkapod őket:
megbocsáss, de felettébb szelektíven olvasol... pedig folyamatosan - évek óta - az alábbit ismételgetem: 1. USD krízist várok 2. ezen a ponton nyersanyagár-robbanást 3. és az euró, illetve a kínai jüan jelentős felértékelődését a dollárral szemben és azt, hogy 4. a FED - a hiperinflációs veszély miatt - végül bedobja a törülközőt is brutális kamatemelésbe kezd (nem olyanba mint a mostani maszatolás...) 5. ez azonban még hosszú évekre van tőlünk jelenleg szerintem inflálni fognak, elvégre ez a kártyavár már a 2% nominális kamatot is rosszul tűri, ami egyébként inflációval kiigazítva még most is negatív tartományban van... 6. a többi nagy jegybank azonban már nem fog asszisztálni ehhez... 7. az USD krízis masszív bikapiacot indít a feltörekvő államokban azaz az 1973 utáni stagflációs dagonya újabb verziójára várok folyamatosan, következetesen évek óta... én nem nagyon változtattam a mondókámon... no de akkor térjünk ki arra is, hogy szerintem mi irritál téged az én víziómban ez az alábbi lenne: én nem hiszek abban, hogy a 2008 óta tartó "válságkezelésnek" bármilyen pozitív hozadéka is lenne én szimplán csak válságmélyítésnek látom azt... kb. ez bánt téged... ez irritál...
Már megbocsáss, de folyamatosan hiperinfláció riogatsz meg arról beszélsz, hogy a 2008 semmi volt ahhoz ami jön. Most meg már csak max 30%-os inflációról beszélsz. Akkor most neked €-ban jegyzet ezüst etf-ed van, ahol a mögöttes terméket is €-ba jegyzik?
Nyilván vannak hibái az infláció mérésének: Eu-ban lakhatást minimálisan számít bele. Nálunk túl kicsi a kosár szerintem, nyugodtan belerakhatnának 10-20x annyi terméket (vagy akár 100x). Technológia fejlődést nem tudja mérni, például számítógépek ára szerintük 70%-ot esett 20 év alatt. Sok terméknél nem veszik figyelembe a mennyiség változást. Azt nézik 1 db csoki ára mennyit változott, azt nem veszik figyelembe, hogyha a tömege változott. Tipikus példa erre, hogy a danone joghurt 200g körükről indult ma meg 125g. 100-as zsepi nem százas mára. A magyar inflációt régóta lefele nyomja, hogy a közmű szolgáltatások árát befagyasztották. Internet és telekommunikáció egyre olcsóbb. Ezek azért elég nagy tételek a fogyasztói kosárban. Ha meg az életszínvonalad akarod szinten tartani akkor a nominális GDP-t kell nézni. Lehet biztosítót kellene váltanod :) .
kb. 279-szer leírtam már, hogy nem fognak felvállalni egy hiperinflációs depressziót... különösen Európában nem... megjegyzem az 1970-es években 19%-os infláció mellett robbant közel 50-szeresére az USD-ben denominált ezüstár... szóval az általam várt max 30% körüli CPI infláció épp elég lehetett egy gyönyörű nemesfémralihoz... annál is inkább mivel ez is alkalmas arra, hogy rengeteg pénzt vonjon el a piacról... akárcsak a nagy részvényindexek és a lakáspiac... különösen ha a papírinstrumentumok árát manipulálják a csillagokba... és persze a nemesfémbányász részvények is hatalmas mennyiségű pénzt tudnak felszívni, akárcsak a többi nyersanyagkitermelő szektorhoz kapcsolódó részvény ami pedig a japán példádat illeti, azt hiszem elég jól illusztráltam neked, hogy nem túlzottan jó analógia a 2008 utáni ámokfutáshoz... de kapsz egy grafit a japán ingatlanárak kapcsán is... http://images.dailywealth.com/images/japanese%20home%20prices.png vesd össze ezt USA példával... https://fred.stlouisfed.org/series/USSTHPI hát vhogy nem hasonlítanak... ergo a példád irreleváns...
Nem tőled kérdeztem, hanem "Fő Statisztika" úrtól. :) Persze megint elfelejtett válaszolni, egész nap képes fosni a szót, de egy egyszerű kérdésre már nehéz válaszolni.
Egy dolgot felejtesz el, hogy a hivatalos inflacio manipulalt. Majd minden a duplajara ment fel itthon. Most vettem elo a kotelezo biztositas csekkjet, tavaly mar a duplajat fizettem annak, amit elotte 10 evig. Es pont regebben, amikor 10% volt a kamat, figyelgettem az arakat, es akkor meg nem mentek fel semennyire, kozel nem volt a valos inflacio a hivataloshoz. Az a helyzet, hogy ez a kormany igy lopja el a penzedet, az elozo kormanyok meg jutalmaztak a megtakaritokat az extra kamattal.
Az a helyzet, hogy mindegy hogy miben jegyzed, ha osszeomlik a dollar, akkor dollarban pont annyit megy fel az ara, amennyit a dollar gyengult. Pont mint minden mas. Pl. a zsomle arat forintban jegyzem. Ha osszeomlik a forint, akkor a zsomle ara felmegy forintban.
egy kissé figyelmetlen vagy, mivel elég sokszor kitértem arra, hogy szerintem úgy 30%-os CPI infláció körül a de facto csődöt felvállalva be fogják dobni a törülközőt... és "török módra" kétségbeesett valódi kamatemelésbe kezdenek... nem abba a lagymatag maszatolásba amit ma "kamatemelésnek" titulálnak... és hogy miért teszik ezt végül meg? azért mert ellenkező esetben valóban hiperinflációra számíthatnak... de inkább térjünk vissza a kedvenc japán példádra: https://fred.stlouisfed.org/graph/?g=lKHB Japánban 27 évvel ezelőtt pukkant ki a lufi és ebben a 27 évben mindössze 5 évet töltöttek el negatív reál kamat mellett... és azt se egyben... ezzel szemben az USÁ-ban az utóbbi 16 évből 13 negatív alapkamat mellett telt el... https://fred.stlouisfed.org/graph/?g=lKIw a japán monetáris bázis felrobbantása sem volt olyan extrém a 90-es években mint a 2008 utáni kísérlet... http://4.bp.blogspot.com/-RXZiSe14tKQ/VglkFFE4w2I/AAAAAAAAWCY/TpWxPWsMasI/s1600/mbase.JPG https://fred.stlouisfed.org/series/AMBSL szóval a példád számos sebből vérzik...
Haha. Ha valaki más véleményen van, az nem azt jelenti, hogy nem érti amit mondasz. A kormányok (politikusok) a büdös életben nem fognak hiányt ledolgozni és államadósságot csökkenteni. Ezt fogják megtenni a jegybankok a masszívan negatív reálkamatokkal. A törököket hagyd, ők egy válságban levő sziget. Én a FED+EKB-ról beszélek, szépen egyetértésben (ahogy eddig is) fogják nyomni a mókát. Kommunikálni persze simán mást fognak, ahogy eddig is. Az EKB annyira küzd az infláció ellen most is, hogy 2 éve 2%-os infláció van, és 0% kamat...
Már megkérdeztem tőled párszor, de erre valahogy sose sikerült válaszolnod 1000 hozzászólás alatt se: Miben jegyzik az ezüst etf-ed? Mert ha elveszti értékét a $, jen, €, frank, stb még is mit fog érni a te etf-d?
Igen ezek voltak az ala vetések és elvileg a jó ok okozati összefüggések, gyakorlat aztán még se teljesen így működik. Például Magyarországon infláció feletti jegybanki alapkamat 2006-2008 az € 283Ft-ról 234Ft-ra esik, de az infláció még is 3,6%-ról 8-ra gyorsult. QE-vel piacra öntöttek egy csomó pénzt és lett belőle 2% infláció (az is mikor már kivezetik), aminek harmadát az olaj ár emelkedése adja... USA-ban is pénzcsap elzárása után lett infláció... Japánba meg már mindent csinált a jegybank még is 1% az infláció... Argentínában tudtommal nem volt jegybanki pénzeső még is van infláció...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link