Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
van pár ma is aktív tanítványok pont ugyan úgy csinálják ma is ahogy tőlem látták persze nem a szükségleti vásárló bugrisokra kifejlesztett eljárás, hanem a régi Pest területén vadászó értelmesebb dörzsöltebb vadászokra, akik jelentős hozamot vagy szükségleti vásárló bugrisok által mélyen megvetett építészeti régiséget . de köszönöm a hozzám intézett magvas gondolatodat
"ez volt a fő oka hogyha valaki felhívott hogy megnézné, mikor lehet, az volt a válasz hogy előbb befárad hozzám, elbeszélgetünk aztán majd meglátjuk" A mai korban már hamar elküldenék Laci bácsit melegebb éghajlatokra a vevők. 😃
Nálunk a nővérem él egyedül, az én gyerekeimet kell szeretnie, így vele vagyunk ugyan így. Például nálunk a karácsonyfa alatt egy egy "felesleges" ajándék van, a többi ruha, használati cikk, könyv, társasjáték. A nővérem meg kiteríti a játékbolt röplapját, aztán csak jelölgetni kellett. Soha nem kértem számon tőle, ha nem jön rá magától, legyen ezzel boldog. Ez hasonló, mint az orvosnál a csúszópénz. Úgysem törődnek veled jobban, de legalább úgy érzed magad, hogy te is tettél valamit.
"ahányan ránéznek egy ingatlanra annyifélét látnak" . ezzel a jelenséggel kezdő házalóként azonnal találkoztam, kezdetben nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki,de kb félév után rájöttek hogy nagyon fontos ez volt a fő oka hogyha valaki felhívott hogy megnézné, mikor lehet, az volt a válasz hogy előbb befárad hozzám, elbeszélgetünk aztán majd meglátjuk . és erre volt jó a biodíszletként felhasználni azokat akikről tudtam hogy soha az életben nem fogok tudni üzletet csinálni velük, de rábeszéltem lakások megnézésére őket, és jól kifaggattam őket arról hogy mit látnak számtalan olyan dologra hívták fel a figyelmemet ami felett én lehet hogy elsiklottam volna, hiába voltam viszonylag tapasztalt sőt ha egy újonnan látott lakás tulajdonosa megkérdezte hogy mi a véleményem az árról, és ha volt is megalapozottnak tekinthető azonnal, akkor is kitértem a válasz elől időt kérve, majd a következő napokban megjelentem néhány biodíszlettel, és csak az ö felhasználásuk után alakítottam ki a saját képviselhető álláspontomat . az ingatlanpiac ismerete mások szélesebb körből származó véleményének ismeretével és annak helyes, józan kiértékelésével arányos a saját köldökükből meg a netes pr cikkekből tájékozódok nem sokat tudnak, bár szerencséjük lehet néha
Az ajándékozás nálunk se egyszerű. A gyereknek vannak játékai. Ám ha a nagyi szeretne venni valamit, akkor elmondjuk hogy minek örülne és azon belül övé a szabadság. Egyrészt van egy elképzelésünk, hogy milyen játékokkal játszhat a gyerek és mivel semmiképpen sem. Az is hozzátartozik, hogy a lakásunk átlátható és nem akarunk ösvényeken közlekedni, nem akarunk zsúfoltságot. És azt sem akarjuk hogy végtelen játéka legyen a gyereknek, mert szerintünk az sem jó. A megnevezett ajándékon felül még volt 3 zacskó egyéb kacat. G3c1 vagyok? Mondtam hogy ezt nem viszem el, megbeszéltük hogy egyszerűen nincs helyünk. Ott is hagytam a megnevezett ajándékon kívül mindent. És tudod mi van a következő alkalommal? Le van söpörbe minden amit mondok az asztalról és csak azért is vesz újabb (!) játékokat (minden héten, hónapban), amik szintén ott maradnak nála holott elmondom hogy továbbra sincs helyünk és továbbra se visszük el. Évi 1-2 ajándék legyen, de ne 1 zacskó új kacat minden hónapban. Visszadobom én is őket.
Igazad van, csak arra akartam felhívni a figyelmed, hogy a másik gyerek, aki jól él, ugyanúgy elvárhatja a nem megkapott támogatást, ha látja, hogy a másik kap. Ez a saját tapasztalatom. Ha még nem is mondja, de lehet tüske benne, ahogy bennem. Az is lehet, hogy a gyereked nem így látja, de van párja, aki lehet máshogy gondolja. Nálunk ez így volt. Ráadásul, mikor a sógor bekerült a családba, többször panaszkodta, hogy a kicsi sógornője miért kap teljes támogatást a szülőktől, az ő felesége meg már nem. Hogy könnyebben átlásd a mi esetünket, 3 lánytestvérről van szó. Először én jöttem a családba, annak ellenére, hogy a feleségem testérének már nagyon hosszú kapcsolata volt, a vőlegénye lelépett, szinte az eljegyzés másnapján. Ezrét őt kellett sajnálni és mindennel segíteni, hogy tudjon felejteni. A másik testvér meg nem egy fotomodell volt, sok haverral, nulla baráttal, de hogy ne legyen depressziós maga miatt, ezért tömték pénzzel, hogy élvezhesse az életet. Az első testvér végülis talált magának egy fiatalabb férjet, de azt még tudni kell, hogy az apósom egy látszólag nagyon jól menő vállalkozás tulajdonosa volt, szerintem ennek is volt ott vonzó hatása. A másik testvér is talált magának férjet, aki egy gatyában került a családba.
Igen fel kell ismerni ki milyen. A "kiugrásra" gyűjtögető feleséget, a tékozló fiút stb. Ezért kell mindenkit kicsit sakkban tartani. A szülőket sajnos nem lehet csak érzelmi zsarolással.
A lelki terror és zsarolás csak akkor lehet, ha valakihez kötődünk. Így nem egyszerű ezt könnyedén elengedni. Én ezt látom anyósoméknál, mikor pontosan azzal tudnak beléjük rúgni, hogy anyósom szeretetét utasítják vissza. Hiába mondja, hogy már nem érdekel, éjjel meg sírdogál, mert nem tudja feldolgozni. Legutóbb a lánya elvitte a karácsonyi ajándékukat, majd harmadnap megtalálták a teraszon lévő asztalon, a saját kézzel készített ajándékokat. Abba már beletörődtek, hogy a karácsonyi közös családi összejövetelen nem vesznek részt, de hogy még az ajándékot sem fogadják el (illetve visszadobták) az új szint a kapcsolatban.
Hát pedig ez egy lájtos eset.A gyerekek miatt az 50/50 korrekt. de gyerektartásról lemondanék . Itt apósnak engedni kellett volna az unokák miatt . Egy kivétellel: Ha a nő adja be a válást. Akkor fűnyíró.
Nem így működik sajnos a társadalom is? Nem attól rászoruló valaki, hogy neki nincs. Hanem attól, mert kitolt vele a sors, csak 1 keze van, beteg a gyereke, stb. Azért szorul rá valaki a segítségre, mert eldorbézolta?! Az, hogy valakinek elég az, hogy elfekszik a borsodi faluban és segélyen tengeti az életét... nos nem irigylem tőle, de sajnálom tőle. Akkor meg felmegy bennem a pumpa, ha a támogatásokból akár csak megközelítőleg tudja hozni azt a szintet, amit én élek. Márpedig hozza: megkapja ugyanazt a rendőrséget, orvosi (nem)ellátást, úthálózatot, infrastruktúrát, mindent... Lehetne az a támogatás, hogy kap vonatjegyet egy másik városba, kap albérletet 1 hónapra előre kifizetve, aztán ezt szépen visszatörleszti a munkájából. Ja, hogy a faluban van a család, a barátok meg minden? Hát a gyerekkor 18 évesen végetér. Csak hát akkor nem dörgölőznének anyuhoz-apuhoz-állambácsihoz ennyire sokan. Állambácsi meg nem a sajátját osztogatja ugye...
Ezzel nagyon vigyázz, hogy a családban aki rászorul, azt támogatjátok, akinek jól megy, azt nem. Az
apósoméknál ugyan ez volt, én a feleségem azonnal elhoztam tőlük, de
két testvére nagyon sokáig élvezték a mamahotel minden előnyeit. Soha nem panaszkodtunk nekik, de itthon elég sokszor volt ez vita tárgya.Feleségem a diplomaosztóján biciklit kapott, sógornőm a 18-asára autót. Mert nekünk 2 autónk is volt.Én mindig úgy láttam, hogy mi teszünk azért, hogy jól éljünk, de a feleségem testvérei csak dorbézolnak a közösből. Igaz, mindenünk meg volt, de azért, mert szerényen éltünk.Majd
ott is jöttek a férjek és a viták, veszekedések. Mikor még csak
udvarolgattak, mint a simulékony bárány, mosolyogva, bólogatva. Majd a
családba kerülés után a követelőzés, utálat, nem beszélek veled.Az egyik családdal 3 évig nem beszéltünk, az unokákat is tiltották az apósoméknak.A
másik családdal már 5 éve nem találkoztunk, azokkal minden családi
összejövetel egy külön felkészülést igényel, mit lehet és mit nem
mondani, hogyan kell viselkedni. A férj szellemileg beteg, nem bírja a
közösséget, 3 hónapnál tovább egyetlen munkahelyen sem bírta, ahol
voltak munkatársai. Csak az az igaz, amit ő gondol és ha nem bólogatsz,
elrohan. Most sofőrködik, de még ott sem bírta az idegen jelenlétét a
kamionban, így meggyőzte feleségét, csinálja meg a jogsit és most együtt
róják az utakat. A legnagyobb meglepődés a feleség megváltozása, a
csavargó, költekező, barátokkal teli csajszi, most ennek a teljesen
ellenkezője. A férje elmarta összes barátját, apósoméktól elköltöztek,
mert idegesítette az apósomék közelléte, csak akcióban vásárolhat, ruha
a turkálóból és csak a férjével mozdulhat ki. Nagy ritkán az anyukáját
látogathatta, de 1 órája volt rá. Ha tovább nyúlt a látogatás, már
csörgött a telefonja, de nem vehette fel, mert az pénzbe kerül. De nem
is kellet, tudta feladatát.A meglepő számomra, hogy azt mondta, ez neki jó, nem is érti korábbi életét, a tékozló, pazarló kislányt.
Az azért fel kell tudni ismerni a családban hogy ki hogy fog viszonyulni egyes dolgokhoz. Ha van egy ilyen terhelt kapcsolatom akkor nem kezdek bele olyan manőverbe amitől kitörhet a hiszti.. vagy úgy kezdek bele hogy egy incepciót adok ami alapján a másik ember fogja kimondani hogy az a megoldás jobb.
Tanulságos pedig. Kiinduló helyzet, hogy fiú apja vett a párnak lakást. Válás 2 gyerekkel, pár megegyezett, hogy lakást fele-fele osztják meg. Após megjelent, hogy na ez így nem, azt ő vette, annak a fele nem a nőé. Lelki terror, hogy kisemmizi az unokáit. Após nem tántorított. Végül a nő hitelre megvette tőle a tulajdonjogot, és ott maradt a lakásban a gyerekekkel.
Örökségből származó vagyont ne ajándékozd a feleségednek. Ez sajnos hiba volt. Amit a közös életetek alatt kerestetek.meg, az közös, amit az őseid, az nem közös, az majd a közös gyerekeiteké lesz. Láttam már válást, ahol a feldühödött após sikeresen visszavette a tulajdonát, hatalmas perpatvarok közepette, na az csúnya lelki és pénzügyi történet volt.
Ha nincs elidegenítési és terhelési tilalom, akkor lényegében nem oszt, nem szoroz önmagában a jelzálog. Nem számít az annyira. - Ha van, akkor mondhatod édesanyádnak, hogy le lesz papírozva, hogy visszakerüljön rád, és járuljon hozzá az elidegenítéshez, a jelzálog pedig addig is megmarad. Lehet a törléssel volt inkább baja, csak nem mondja. Lehet, ha visszaosztasz valamennyit az optimalizált összegből, akkor hozzájárul a törléshez is. - Nézzétek át az ügyvéddel, hogy mi a jelzálogjog alapja. Lehet már el is évült a jelzálogjog alapjául szolgáló kötelem. Mondjuk ha elévült, és ezt te felhozod, akkor azt biztos nem fogják jó szemmel nézni. Ha még is megadná a hozzájárulást az elidegenítéshez, akkor arra figyeljetek, hogy ne legyen elismerés, pláne nem egy megújítás, főleg ha 2014.03.15-e előtt keletkezett a kötelem. - Ha nagyon köti az ebet a karóhoz édesanyád, és nem akarja megadni a hozzájárulást, akkor még mindig el lehet gondolkozni másik lehetőségen is, bár tudom, hogy azt nem szokták javasolni, de egy relatív rövidebb határozott idő miatt nincs benne akkora rizikó szerintem. Ha stabilnak látod a szűk értelemben vett családodat, akkor szerintem meg lehet lépni gond nélkül. - Ha a fentiek nem játszanak, akkor kipengeted a full illetéket, és kész. Lehet, hogy jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az ilyen optimalizálásokat stabil kapcsolatok mellett is érdemes jól leszabályozni. Ha van bizonytalansági tényező, akkor meg pláne körültekintően kell eljárni. - Szerintem ezt az örökséget inkább hagyjad. Ha látják, hogy ez fontos neked, akkor mindig ezzel próbálnak majd befolyásolni. Ezeket a dolgokat szerintem jobb elengedni, mert csak ezen fog járni az ember agya. Ez az ő vagyonuk, úgy is saját belátásuk szerint fognak vele rendelkezni. Azért az szerintem egy jó jel, hogy minden negatívum ellenére az unokákra gondolnak. Ha korábban esetleg megvolt beszélve, hogy adnak, akkor az tényleg rossz, ha nem aszerint alakul, de ha nincs okirat, akkor úgy sem tudsz mit tenni.
Hunball az egész történet lényegi pontja hogy a trükközés miatt van most a hiszti ..ha jól olvastam. Olyan sokat nem nyerhetsz a storyn mint amit bukhatsz. Hagyd a p.csába Szerintem.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link