Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A cikk irojanak adnek egy körmöst! Atneztem az ingatlan.com uj projektjeit es nyomokban sem tartalnaz 1.36m per nm uj árat. Hihetetlen h probaljak egyesek felbeszelni a piacot. Csak tudnam ki...
a 2008-14 kozti idoszak kozti" " jovilag" arra volt alkalmas, aki akkoriban kapcsolodot be a munkaeropiacra, hogy megedzodott. Semmi tobbre. Orulhetett ha van munkaja es talan leesett neki a tantusz ha magan nem segit masok/allambacsi nem fognak neki A megkeresett jovdelem meg nem arra valo ,hogy elcsapjuk az utolso fillerig hanem tartalekoljunk ki tudja holnap lesz e meg allas. Akik az elmult kb 7 evben kezdtek el dolgozni ebben nincs tapasztalatuk, a munkamoraljuk konnyed a kockazatvallalasuk hitelfelvetelnel ugyszinten csak a jot tapasztaltak eddig. Ez szerintem valtozni fog a jovoben, nehezkesebb megelhetesre szamitok az elkovetketo evekben
Ez hogy jött ide? A mai 30as hogy hasznalta ki a 2008as aresest? Azert rohejes mert akkor voltam palyakezdő. A kornyezetemben senki nem hasznalta ki mert alig volt zseton, draga hitel stb. Fizetes loszar.
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20230710/igy-alakul-a-videki-uj-lakasok-ara-mutatjuk-a-legolcsobb-es-a-legdragabb-helyeket-627089 "Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. TOVÁBBRA IS SOPRON A LEGDRÁGÁBB VIDÉKI VÁROS, A NÉGYZETMÉTERENKÉNTI 1,36 MILLIÓ FORINTOS ÁTLAGÉRTÉK A FŐVÁROSIHOZ KÖZELÍT, AMIVEL TOVÁBB NÖVELTE ÁRELŐNYÉT DEBRECENNEL SZEMBEN, AHOL 1,11 MILLIÓ FORINT AZ ÁTLAG. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva." Legdrágább vidéki város : Sopron.... Ott még nem csökkennek az árak.. sőt...
Nem lehet felkészülni annak,aki egyik hónapról a másikra él. 44- évesen mentem külföldre dolgozni,11 év alatt lett meg minden. Hitelel kezdtem... azóta van a lakás Sopronban,két autó meg tartalék. Igaz most is Ausztriában dolgozom, meg itt az ötéves kisgyerek. Mellette van még 18 éves,meg 28 éves...nagy a szórás. Gyerekek mindenki úgy éli az életét amire igénye van!
baromi erdekes azon 30-as ismeroseim akik hajtottak es sporoltak egytol egyig megoldottak mar a lakhatasukat onerobol. Mikozben belenyultak a 2008-14-es jovilagba is. Ahol volt csaladi tamogatas mar a masodikat veszik/vettek vagy epp kiszaltak belole es ulnek at kotvenybe jelenleg. Akik jatszottak a tucskot azoknal megy a fejvakaras vagy teljesen elengedtek a kerdest es elvernek mindent carpe diem. Na ok a bufik kedvencei lehetnek amig nem orokolnek remek berlok lesznek, nem kell attol tartani, hogy osszekaparnak onerot es vesznek valami sajatot
Pontosan így van: a házak iránt van most nagyobb kereslet a városokban, a panel és tégla lakások iránt kevésbé érdeklődnek a CSOK-os családok, még a szuper felújítottak sem kellenek nekik. Ez a vevői kör már kiesett!
az általános tendenciák találgatása jó időtöltés az egyedi esetekre - amik jócskán eltérhetnek az általános tendenciáktól - kidolgozott egyedi megoldások meg hasznosak is lehetnek, amellett hogy az idő azokkal is eltölthető
ha ez a szövegem válasz nélkül marad, és 3-5 db mínuszt kap, akkor elég jól sikerült ha meghaladja az 5-t, akkor bebizonyosodik, hogy most is alaposan telibe találtam annak a szegnek a fejét kíváncsian várom az eredményt
Törölt felhasználó2023. 07. 10. 07:14
#200726
lehet itt 15%-ek nominal areses is a kovetkezo 2 evben a kotesi arakban, a tarsadalom nagytobbsege megmesszebb kerult a veteltol az ertelmes helyeken
és azok a ma még szép reményűek akik azt hiszik hogy jól megszedik majd magukat a következő lakáspiaci gödörben, de aztán valamiért mégsem, milyen veszteségmegélési görbét kapnak majd mister bobtól vigaszul?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link