Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Szerintem meg 25 éves mire valaki munkába áll, mondjuk 500 bruttó fizetéssel, ami pályakezdőként eléggé okés. 330 nettót kézhez kap, elmegy az albira 170 tokkal vonóval. Eszik ruházkodik megiszik valamit a haverokkal és nagyon nagyon kevéske marad, nem három év az az önerő.
szamoljunk egyutt: a forumtars irta: (egyedulallo) palyalezdonek 3 ev az onero. Ha 23 evesen kezd dolgozni, akkor 26 eves korara jon essze az onero. de egyedul a gyerek nem aktualis ha ketten vannak, akkor feleannyi ido alatt, tehat 25 eves korukra boven osszejon az onero... de ha 35 evesekrol beszelunk, a nagy atlag boven 35 ev felett vallal gyereket...
Mi ez a félelem a konvektortól? Nem értem, és mindenféle szarkazmus nélkül kíváncsi vagyok rá, mert ha rendes parapetes, akkor biztonságosabb mint egy régebi cirkó.
"így is 3 év mire összejön az önerőd" komolyan mennyi ido alatt kellene osszejonnie az onetonek? 3 honap alatt????? A te szamaidat folytatva: evi 3 millat teszel felre, tehat 8 ev alatt osszejon egy 2 szobas tegla lakas metro mellett. Ha parban vagytok, akkor 4 ev alatt jon ossze a lakas teljes ara, es akkor mar az albidijat is duplan vontuk le? Ez lenne a normalis? Akkor minden 70 eves parnak 12 db lakasa lenne??? Ez lenne a normalis? Nem gondolod, hogy emiatt felmennenek az arak?
Miert nem veszel ETF-et? Ja abban nem lehet lakni :( Itt rengeteg ETF szakerto guru van, szivesen ellatnak tanacsokkat. Annak a FIX hozamabol rohogve berelsz a Bp-en egy keglit. Problema megoldva.
És hova menjen, főleg az, aki budapesti? Sűrű elnézések közepette hagyja el a várost, ahol zavarni merészeli a LAKÁSTULAJDONOSOKAT, mert hát neki már nincs hely? Vagy mi a terv velük? Ugorjanak kútba?
Most per pillanat nem nagyon látok olyan lakást a VIII.-ban, amit reális áron hirdetnek. Pár Palotanegyedbelire mondanám azt, hogy 20%-os alku után kijöhet egy fair ár (még akár a József-körúton is), de a Csarnok- és Magdolnanegyed teljesen agybeteg, a Corvin-negyed pláne, a Népszínház pedig ugye a billegős, és ott is már a dzsentrifikációt árazzák - úgy, hogy abból még soha senki nem látott semmit.
Jó vétel albi helyett, de milyen érdekes, ha jól emlékszem te hypeoltad, hogy simán lehet lakást venni, nem olyan drága, de vmiért te sem a 900e-1000e ftpernmest vettél, hanem egy peremkerületi másfeles lakást:) illetve mily meglepő, hogy egy első lakásvásárlónak - aki jól keres - épp az 5%-os hozamnál jött meg a "kedve" lakást venni:) 130-140k/hó az albi ár, ami kb a 30m ft:):) oh, mily érdekes, ahogy az is, hogy ezen a szinten lévő kínálatra van kereslet és kínálat is:) ha jól emlékszem pont erről az ársávról beszéltem, mint a kereslet... gratula hozzá egyébként.
"10 misivel nem biztos hogy BP az ideális cél az ismerőseidnek " Hova kellene menniük? Az prosperáló vidéki városokban legfeljebb 20-30 százalékkal alacsonyabbak az árak.
Azért azt tegyük gyorsan hozzá, hogy mai árszínvonalon multis fizetéssel se olyan egyszerű megvenni az első lakást, ha 0 segítséget kapsz otthonról. 2 kiló elmegy csak arra h fedél legyen a fejed felett és akkor még nem ettél egy szelet zsíros kenyeret sem. Havi 300 alatt nem áll meg a fix kiadásod ha egyedűl élsz. Ha keresel nettó 6 k-t akkor is évente félre tudsz rakni 3 millió forintot. Ez így is 3 év mire összejön az önerőd és pályakezdőként nem nagyon szoktak az emberek fél milliókat hazavinni... Tehát akárhogy nézem, mire eljutsz addig hogy jó kereseted legyen és össze tudod rakni az önerődet elmúltál 30 éves, mert az első pár munkában töltött év fizetését elviszik a fix kiadásaid. És akkor még nem mentél nyaralni nem mentél szórakozni a barátaiddal akik megtehetik mert megkapták otthonról a kezdő lökést. Úgy könnyű pofázni akik kaptak egy lakást és konkrétan csak költőpénzért dolgoznak.
Én így látom a helyzet. Ha az árak jobban tükröznék a szlömösédés kockázatát, akkor esetleg saját célra is meg merném kockáztatni, de ennyiért nem kell. A Magdolna negyed árazását meg nem is tudom hova tenni. Tiszta Mordor.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link