Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Ez igy van. Kiveve azt h nem kell ezt csinalni egy politikusnak, csak lehetoseg nekik. Van a politikai narrativa, es a valos gazdasag. A nagyerdemu valasztok minosege (muveltseg, szellemi szint) szab hatart a politikusoknak, es egyben minositi a nepet. Epp errol irtam lent, hogy a valasztoknal mar csak az obaloldali politikus a hulyebb es/vagy elvtelenebb. (mert cinkos penzert, hogy elitben maradjon a hegyen qvazva)
5 szazalek alatti lakashitelkamat jelenleg gyakorlatilag almodozas szintje. 1 even belul kizart, 3 even belul talan elkepzelheto. De a magasabb kamat se kevesbe eselyes ilyen idotavon, mint az alacsonyabb. A bankoknak lassan ujra hitelezesbol kell csinalni a profit javat, ahhoz pedig magasabb marzs kell.
Ket tevedes van ebben, ami irtal. 1. Nem ebbol elek. 😀 2. Pont ezt mondom en is. 😀 Ezert irtam h raketa van/lesz. Azt tippelem, h 2026tol ez az irracionalitas igy-vagy ugy egyensulyba kerul.
Ha jól tudom, te ingatlanpiacból élsz. Minariknak volt egy jó mondata az előadása elején: a piac tovább lesz irracionális, mint te fizetőképes. Úgy látom, ezt neked címezte. Miért nem fogadod meg a tanácsát? Sokan elhullottak már ezen a mondaton, te is el fogsz.
Az a baj, hogy a demokráciában a politikusnak nem azt kell csinálni, ami helyes, hanem ami tetszik a választóknak. Ezért a választók meg elnézik, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, minél tovább, annál többet.
Jo pelda erre: Fidesz behozza a sargakat, a valasztoknak nem tetszik, tamogatottsag csokkeb, bal oldal pruszkol, hogy miert hozzak be. Az adatok miatt a Fidesz kiteszi oket, baloldal pruszkol es sajnaltatja oket😀 Valami fenomenalis volt Telexen olvasni a cikket ev elejen cimlapon arrol, hogy a sajat csaladjukert mindent megtevo szegeny filippinok bajba kerulhetnek, ahogy a szegeny oltonyos! trendi automoso tulaj is, mert a filippinok 177e ft nettoert a beluket is kihajtjak, mikozben a lusta magyar tobb fizut akar es kevesebbet dolgozik... Sok sok konnycseppet elmorzsoltam, es megerositett a hitemben, hogy az obaloldal es a liberalizmus itthoni kepviseloi total hulyek, es a valojaban a fidesz szekertoloi...
Szerintem igazunk lett amikor tavaly árrobbanást vártunk. 😃 Én azt mondom most hogy az árrobanás akkora lett, hogy az már keresler romboló. Áresést nem várok ellenben tranzakciószám visszaesést igen. 😃
Kicsit olyanok vagytok mint a bal oldali politikusok. Ha vki A-t mond, kotelez a B bemondasa, es 5. alkalommal is ugy gondoljak, hogy ha nem ment 4x ugyanazzal a modszerrel nyerni, akkor 5.re sikerul😀 Hatalmas geniuszok, amit az ido es a szamok/tenyek bizonyitanak😀
Szerintem mindenkinek igaza is van és senkinek nincs. 😃 Túl gyorsan változnak még mindig a dolgok ahhoz hogy kiderüljön kinek van igaza. Vegyünk csak 10 évet. Mindenki balf.sz aki korábban ingatlant vett. Pár év múlva kiderül, hogy az a bal.fasz aki nem vett. Telik múlik az idő majd új mondás. bal.fasz vagy ha nem adod el az ingatlanod és fekteted be.. aztán még egy kis idő eltellik és mindenki megint bal.fasz aki eladta az ingatlanát. Most meg az új bal.fasz aki ilyen árakon vesz. Aztán lehet az lesz a bal.fasz aki nem vesz.
Ez a hálapénz dolog csak annyiban sántít, hogy már a legutolsó felcsernek is tömni kellett a zsebét, hogy korábban fogadjon. Nem a jó szolgáltatást jutalmaztad, hanem hogy egyáltalán foglalkozzanak veled. Mi anyukámmal nagyon sokat jártunk orvoshoz és nagyon sok borítékot otthagytunk. Olyannál is, aki másnap még arra sem emlékezett, hogy előző nap otthagytunk egy húsz ezrest. Ezzel inkább magunkat nyugtattuk, hogy mi mindent megtettünk.
Az ironia jo de a cinizmus onsorsronto😀 Buek. Igazam lett vagy nem a xiii keruleti arakkal kapcsolatban? Ha igen, erdemes lenne kis lelkisegelyhez fordulni😀 Az elso oldal alja 127m es van tovabbi 16 oldal. A 8. oldal 170.000.000.Ft. https://ingatlan.com/lista/elado+lakas+80-m2-felett+4-szoba-felett+epitve-2011-utan+xiii-ker+ar-szerint Munisinnal karoltve elsetalhattok a napnyugtaba szerintem😀 tobb ilyen profetara lenne szükség mint Ti, akik 1 ev tavlatabol ekkora marhaknak latszanak😀
A legkisebb gond a budipapír és társai. Itt aki azt (nem ingatlanokkal kapcsolatban, ott még a vénségnek meg ncseed talán igaza is van, nem alapjog) nem érti, hogy hogyan vágták szarrá az ügyeleti rendszert, meg a mentőszolgálatot. Ügyleten a mentőtiszt nem tud vényköteles gyógyszert felírni, vagy 1 órát vársz agyvérzéssel mentőre 40 évesen és vár rád emiatt 2 éves rehab. Na az utóbbira aki azt mondja károgás, annak fogalma sincs a valóságról.
Pl Újpesten van most is új n+3-as 82 nm, 105M. Kompromisszumos, de akinek nincs elég pénze, az ne akarjon mindent is. Még a hely is egészen jó, igaz, nem rozsda, nem lehet belőle visszaigényelni. 13. ker Reitter F utcában pedig tőbb tàrsasház is épül, és mashol is a 13-ban (mondjuk nem a legjobb helyeken, az igaz, de legalább rozsda).
Ugy fog kijonni a matek, ha lecsokkennek a kamatok 5%ala es 300-400 koze megy az alberlet. Es van ra ter ahogy latom... Ami meg beleszolhat, hogy keletkezike uj munkahely a regioban. A bpi atlagfizuk 330e ftot engednek jelenleg, de ez nyomast helyez az ingatlan arakra, ami az ingatlan kinalatra is. Es uj arszint egyben egyensuly alakulhat ki albi es ingatlanar tekinteteben egy magasabb szinten es utana eros stagnalas varhato hosszu evekig qe nelkul. Szamszakilag ez 40-60%al van feljebb mint 22 nyara. Most ugrik majd a majom a vizbe, hogy mennyi befektetesi lakas van az uj projektekben. Gyakorlatilag a map kivetelevel az ingatlanarak fundamentalis emelkedeset megalapozo tenyezok megszuntek. Nincs uj munkahely, nincs qe, nincs alacsony kamat, nincs airnbnb, egyre kevesebb diak, egyre kevesebb szuletendo gyerek es van realhozam egyeb befektetesnel. Map kifutasa utan unalmas nyugalmas szakasz jon, ami a beremelkedessel emelkedhet megtamogatva a huf gyengulessel, de csak a gazdasagilag aktiv lokaciokban. Ami extrat gerjeszthet: bevandorlas...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link