Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Egyetértek. Egyetlen fennmaradó gondolat, hogy meg kell-e venni most, vagy még húzhatjuk-e az időt. Hogy a tulaj fejben mikor fogja feljebb vinni az árat. Mi még egy nyamvadt Fixmáp-pal is előnybe kerülnénk, nem sokkal, de valamivel. Ha csak várunk és várunk.
Felreértettél. Én így adtam neked igazat. Igazad van. Az eredeti felvetés az volt hogy nincs az aggloban 57-ért ház. Szerintem van. Mondod hogy almát almával hasonlítsunk össze. Igazad van. A többi csak az én közléskényszerem volt. 😃
Szeretem a Lacihoz hasonló olyan embereket, akik mindig minden helyzetben tudják a frankót (bár én lennék ennyire magabiztos), kiosztani a népet és aki nem valami gyütment ingatlanos, vagy befi az csak hóthülye lehet.
Nálam nem talál süket fülekre' Elég sok arányszámot használok. Mennyit ér Budán. Mennyit ér Pesten. Mennyit ér az aggloban mennyit ér a megyei jogú városban, mennyit ér vidéken Mennyit ér a telek, mennyit ér a felépítmény. Mennyit érnek a dolgok szétbontva itt ott. Ezt még megspékelem.a kiadási hozamokkal is. Plusz milyen arányszámok volta régebben és ma. Mennyi az újraalkotási költség. Mennyi lehet a felújítási költség. Mennyit ér fullozva mennyit ér közepes állapotban vagy felújítandó állapotban. Mennyiért bontják el ha kell. Mennyi a banki maximális terhelhetőség. Milyen a kereseti lehetőség, milyen a környék lakosainak összetétele. Milyen jövőbeli felértékelődési lehetőség van az egyes lokációk között. Marha sok mindent be tudnék írni, hogy mit hasonlítok mivel. De szerintem mások is. 10 év felívelés után már szinte minden magyar ért a dolgokhoz 😃 Ezért is szoktam írni hogy kár egymást hülyének nézni az ingatlanpiacon és várni a balekra.
Hát én ide írogatok, de amúgy nem vagyok ideges. Az idegességet az adja, hogy a PMÁP után kell kezdeni valamit a pénzzel, tehát dönteni mindenképp kell. ---- Mi nagyon sok lakást néztünk itt, és jobbat olcsóbban tényleg nem találtunk. De a mi szempontjainknak a város másik részén se. Ezt sokszor végigjártuk, tudom, hogy a mi szempontjaink eltérnek a fórumozók többségének szempontjaitól..Na mindegy, wekerlén belül maradva ,itt az a különleges, hogy 500 m^2 a telek, van szép garázs, be tud állni az udvarra 3 autó, nincs átjárás, mert ikerfél. A lakástól függetlenül ez már egy nagy ráadás az árra, szimplán azért, mert ami ritka és kényelmes (tehát jó), annak nagyobb az ára.
Független ingatlanost hívtam én, ő akkor járt itt először. Aztán egy nyugdíjas építészmérnök bácsi is járt itt, akivel átbeszéltük a beépíthetőséget, ő még nyugdíj előtt sokat tervezett itt pont ilyen.munkákat. Ő azt mondja, egy ideje nem követi az árakat, de szerinte is ez már 100. Én meg mindenféle módon számolgattam, a tetőtérbeépítés költségeivel, összehasonlítva kész házak áraival, stb stb. A reális ár mindeképp 100 és 120 között van, és valöban bizonytalan, hogy mennyi lenne az igazi. A 110-nek.jobban örülnék én is, de ma egy 120 már sokkal jobb, mint egy éve 120.
Hunball én nagyon megértelek, de semmi más alternatíva nincs? Egy kicsit jobb, még ha valamivel drágábban is? Van 2 hónapod és onnantól gáz van, rámegy az életed, pénzed és előbb utóbb az idegzeted erre a Wekerle-i öregasszonyra, meg ingatlanra.
Te tényleg nem olvasod el ennyire az ember hozzászólásait és nyomod egyből a válasz gombot? Hol írtam én, hogy házat kellene venni egy lakás árából, direkt írtam (amit Slash is hangsúlyoz, csak sokszor süket fülekre talál) ARÁNYOK! "Nagy kérdés", hogy abban a lokációban ahol megfizetik az 1 milliós panel nm árat, mennyi lehet a többi ingatlan. Múltkor néztem, garázs 15 milla... Erre írtam, hogy arányában minden drága!
A wekerlei öreglányt egy módon lehet engedményre kényszeríteni. Össze kell pakolni tőle az álom bérleti díjat amit Hunball-on kívül SENKI nem ad meg OFFolni. Télen nem vesznek ki házakat magas a fűtésszla mindenki kucorodik a meleg panelbe. Fél év , ház üres , bérletiben már 2M bukónál jár.A 350es bérleti díjak helyett 200as ajánlatokat fog kapni. Pánikba esik. Akkor kell felhívni 110el. Ki kell éheztetni.
Telken amúgy se lehet sokat keresni állás közben nem termel. Max ha BYD gyár épül rajta. Sokkal inkább szakadt pesti kislakás. SK megcsinálod mehet is kiadni.
Szerintem ez no way. . 10% előny kb semmi, egy nehéz helyzetben lévő eladónak simán alkubukó. Ne felejtsd hogy sötét fellegek gyülekeznek felettünk. Max nyugati aggló. esetleg.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link