Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
izommanujra: Jól értettem egyik hozzászolásodból hogy egyik lakásod terhére jelzáloghitelt vettél fel és ebből állampapírt vettél? Ezt simán meg lehet csinálni, nem határozzák meg hogy mire költheted a felvett összeget? Melyik banknál? Ehhez is nézik a munkajövedelmet?
Szerintem kár firtatni, hogy ki milyen másik lovakon ül még és, hogy a francba lehet ez meg az. Olyan változékony a világ, hogy az elmúlt években vagyonokat lehetett bukni vagy nyerni ezzel azzal.
"Én tényleg elhiszek neki mindent, csak nem értem, hogy csak ennyit rakott össze az 1500 eurós jövedelméböl egyedüli családfenntartóként három gyerekkel." --- Izomembernek van/volt más bevétele is: kriptókat lehet(ett) neki küldeni a YouTube-csatornáján, ahol egy étrendet népszerűsített. Majd belinkeli újra, ha gondolja.
Ha jól tudom nálunk nemigazán terjedt el az Euróban történő bérbeadás és az adásvétel sem. Így attól függően, hogy ki mit vár deviza fronton még van egyfajta árfolyamkockázat is. Ha mindent összwad az ember, akkor kijöhet szerintem is egy magasabb kockázat. Itt ugye a kérdés a mihez képest.... és a mikorhoz képest.
"Én is utálom már a bejárást BP minden sarkát de asszonnyal otthon maradni... Brrrr..." ---- Az asszony nem szőke vékony MILF? Bocs, de ezt nem tudtam kihagyni! 🙂
Tévedésben vagy. Mindig a nők olvadnak le előbb.. nem fogsz te otthon maradni amíg az asszony hajt minden reggel dolgozni! Olyat kapsz hogy nyúlat fogsz. Beszélgettem nyugdíj mellett dolgozó kollégákkal akik vagyonosak. Minek dolgoztok? Hogy addig se baszogat otthon az asszony. .. hát ez itt a valóság. Én is utálom már a bejárást BP minden sarkát de asszonnyal otthon maradni... Brrrr..
Ok a legutóbb vette lakásnál elég 20 % esés is. azon buknék a mostani februári vételen maximum... 50 % nál az összes lakással kb beker áron lennék... valami a fele portfólióm meg még ettől és mélyebbről van. :) De nyilván havisszaesik avagyon annyira rögtön nem érzi magát olyan lovésnak az ember és még vagy 10-20 évig dogozik... mert ki tudja mi lesz... Kéne egy részvény index láb is legalább ekkora mint az ingatlan és akkor kibalanszírozná a kettő egymást mostanság gondolkodtam azon is elég a lakásokból a lakásokkal való b@szakodásokkal most már legyen valami más elvégre pénzügyi szakember is lennék van végzettségem rá értem is 20 éve passzívan de figyelem a piacokat a recesszió egy jó beászállási pont is lehet részvényeskedni. Lehet ez lesz.
Igen tudom a politikai kockázat jelenti a legnagyobb veszélyt az ingatlan porfoliomra. JÖvőre kifizetem a mostan felvett hitelem is és kész deffenzien tudom várni a 2026 os intézkedéseket. Mert giga hitelekkel egy kormány pofon még földre is tudna vinni számoltam. Ha nincs giga hitel max kevesebb marad havonta a lakásokból ennyi több mint elég megélni. Tehát nekem az optimális ha hitellel ingatlant akarok venni a 2026 os választás megvárása lesz mostanság erre jutottam.. Nagyon rá voltam én is izgulva, hogy jövőre venni kéne még valamit tavasszal de lehet most óvatos leszek a jó szériát nem akarom elbukni. az hogy én minuszba kerüljek a lakásokkal nagyon nehezen képzelhető el mondjuk 50 % os esés kellene legalább . Ez is lehetséges egy új kormánytól egyébként simán. De már minden hitelem le van törlesztve kivéve egy amit jövőre letörlesztek ha akarok.
Értem én, csak a két dolog nem fut nálam össze, mármint a társadalmi hasznosság. Meg egyébként ne legyen félreértés, nem ekézésről van szó, de az téves, hogy ingatlannal nem lehet bukni. Ha beüt jobban a krach és ugrik a munkahely, akkor nem biztos, hogy nem mínuszosan szállsz ki az ingatlanokból. Volt egy cimborám, ő kétszámjegyű összeget bukott 2008-at követően ilyen ügyből kifolyólag. +Ha most véletlenül bevezetnek vmi sávos ingatlanadót (meglepődnék persze...), akkor majd ne ugorj neki rögtön a kormánynak, vagy nehogy hirtelen megszépüljön a külföldi munkavállalás. A korábbi kommentek tükrében.
Amit nem vágok, az emlegetett társadalmi hasznosság, de azért 40 évesen már letenné a lantot. Itt a környéken nem egy olyan izmosabb végzettségű helvét van, aki 60 plusszos, de lenyomja a napi 8-10 órát. Milliós nagyságrendű CHF folyószámla mellett.
Bár 1500 eurót egy jó futár is megkeres manapság Pesten nincs ebbe semmi sem. MIkor egy kukás keres 500 e Pesten. stb.. A poén az a párom is diplomás ok nem tud angolt mondom tanuld ( németes volt azt is elfelejtette) irodába nem tud bekerülni próbáltam cégemnél betolni sajnos nem örültek , hogy féj feleség egy helyen dolgozzon nyilván... azota is otthon van pedig 500 e simán kereshetne ő is csak egy kicsit meg kéne erőltetni magát ( angolul tanulni mondjuk ) na mindegy befejeztem a sírást ( nyilván messzebb jutnék ha az asszony is húzná a szekeret így magam meg a lakókkal húzzuk azt a szekeret :)
Valahogy úgy képzeltem a gyekeke megszületnek lejár a GYED az asszony 6 év után vissza megy dolgozni én meg femondok és otthon leszek navigálom a lakásokat meg a háztartást max.. De a helyzet az asszonynak csináltam meg nagyon nagyon gyorsan a FIRE életet nekem meg majd jön amikor jön!
Persze hogy megszokják.. Mikor mondtam neki miért nem lép a munkaerő piacra tudod mit volt a válasz? minek van elég pénzünk. van neki otthon elég dolga. Mondom ha nem lennének lakások akkor is ezt mondtanád? Mire a válasz ja akkor dolgozna persze... paff Kicsit ez a hozzáállás nem tetszik e miatt vannak is néha viták mikor megkapom otthon semmit nem csinálok ... Nyilván én meg mondom semmit? a munka a lakásokkal való bűvészkedés semmi?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link