Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Az EUR-ral szembeni gyengébb forint, - nyilván nem teljes mértékben -, de a PMÁP hozamában is megmutatkozik az importált infláción keresztül. Azt kiszámolta már valaki, hogy EUR-osok mekkora EURHUF-nál lesznek nullában a PMÁP-osokkal szemben az idő közben elveszített hozam miatt?!
Pontosan ezért is nem igyekeznek beemelni a 2024-es költségvetésbe az X/5 veszteséget, mert abban reménykednek (inkább biztosra tudják), hogy papíron jóval kisebbre lesz kihozva az az X.
A 370 a korábbi sávkilépés visszatesztje volt,most a plusz 2 forintot hagyjuk is. Amiatt kell majd imádkozni, hogy ne menjen ki új csúcsra, bár korábban jeleztem, hogy azzal lehet majd kiszivatni a PMAPosokat,akik az új Szuper állampapírosok lehetnek. Szóval látok rá esélyt.
Lehetséges, de nagyon úgy tűnik hogy vészesen fogy az erő. 370 alatt nem sokáig tanyázott. Gondolom MNB itt 370 körül szépen betankolhatott EUR-ból, amit majd 420 körül elpasszol, utána meg a szokásos módon veri a mellét hogy micsoda árfolyamnyereségre tett szert, ami most csak a vesztesége csökkentésére lesz elég. Legalább a nyereséget nem tudják majd kiszervezni az alapítványaikba.
és úgy látszik, hogy a 16% már nem elég érv a FO$rint mellett... ha elég héja volt az mnb, ha nem... 2023.06.27 óta 368rúl --> 375.489
+1.769
+0.47% FO$rint +1,92% usdeur & cskorona +0,41% szerb dínár-0,01% zlotyi -0,10% román lej -0,23% https://imgur.com/a/4gGnauR
EURHUF-ban amúgy a klasszikus új alj,alacsonyabb tető,majd magasabb alj,és új tető igazságot látjuk. 377 felett beindul a mókagyár,ha kiveszi. Érdemes megnézni tanulási jelleggel is. Klasszikus forduló alakzat.
Ezek nem jók. A NER-t szopatni veszélyes, meg amúgy se hagynak senkit az út szélén, illetve a nyugdíjas szavazóbázist megzavarni a csendes apátiájában sem szerencsés. Inkább valami különadó vagy a meglévők növelése lehetne előremutató.
-13. havi nyugdíj eltörlése -nyugdíjplafon bevezetése, minimum nyugdíj emelése,mert szégyen az a 28500 Ft. -sportolói életjaradékok limitálása -foci piaci alapúvá tétele, nuku állami támogatàs és TAO pénzek Hianyzik az EU pénz nagyon, már ők is érzik. Kíváncsi vagyok, mikor borul rájuk a fostenger.
Engem az ijeszt meg leginkább hogy az önjelölt / fizetett (?) trollok is csöndben vannak. Nyomhatnák a rizsát, hogy minden rendben, biztos van legalább egy mutató amiben most qva erősek vagyunk. De nem, eltűntek...
Nem fizetsz 5x anyi adót, mert elsősorban a fogyasztás van megadóztatva. Aki sokat keres a pénz egy részét befekteti, elutazza stb. Arányaiban egy alacsony fizetésű sokkal több áfát meg midenféle különadót fizet be.
Mondjuk 5x annyit keresek, mint az átlag, cserébe 5x annyi adót fizetek. Még ez sem elég? Miközben ugyanazt a közszolgáltatást kapom (oktatás, eü, rendőrség, stb).
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)