Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Zsiday nem nagyon szokta eltalálni a dolgokat. Jaksity sem pedig ő nem zsiday kategória. Az elemzők gazdasági adatokból dolgoznak és értelmezik az alapvetésük szerint, de a világ nem elsődlegesen ezektől működik. Általában a halálkeresztet, pestist békaesőt vízuáló elemző a bölcs és megfontolt a jövőbe látó, hiszen aki mást mond az felelőtlenül optimista, kormánypárti, vagy rózsaszín szemüvegen keresztül néz. Igy tavasszal a természetben látható egy félelmetes teremtő erő egy megújulás, ez az erő és alkalmazkodás van az emberek nagy részében is. Persze nem a megvezetett punnyadt nyápicokban.
már többször kitárgyaltuk hogy a pesti panel is többet tudott ennél pistike az az újszülött aki először látott közelről ívhegesztést, jól belenézett és most káprázik a szeme
Jelentkezzen az, akinek hold and buy taktikaval a reszvenyportfolioja a kotvenyhozam felett emelkedett kozeptavon:) jelentkezzen az, akinek az ingatlanaremelkedesbol fakadoan az elkoltheto jovedelme aranyosan nott:) es mindemelett valoban szamol az amortizacioval:) Mit varsz egy olyan vilagban, ahol az eloregedo tarsadalom es folyamatosan fogyo aktiv nepesseg miatt folyamatos inflacio van szükségszerűen akkor is ha nincs kimutatva? X idokozonkent nyomtatnak y mennyisegu penzt, ami egyre kevesebb aktiv termelo/szolgaltato retegre jut, igy emelve MINDEN arat. Szted az az otlet, hogy az ingatlanod erteke folyamatosan no meddig tart? Segitek, amig ossze nem dől es akkor 0 lesz, illetve addig amig van ra kereslet. Egyyetlen egy fontos tenyezo az ingatlan eseteben a LOKACIO.
Sok magyar vállalkozó vitte ki a pénzét Fletó idején . Állandó riogatás volt a vagyonvizsgálattól. Én is ismertem olyan családot akik lecserélték régi keleti autójukat, és ráfizettek 2 milliót az új "Suzuki vasalóra". Megvizsgálták még a hűtőszekrényüket is, milyen színvonalon élnek. Rémálom volt az életük egy éven keresztül. Szerencsére az ügyvéd felfedezte , hogy a vizsgálat kezdetekor csak egy APEH ellenőr írta alá. Bár pecsét is volt, a szabály kettőnek kell aláírni. Igy azonnal lezárták az ügyet. nagy boldogság volt. Rá egy hónapra a családfő meghalt. Megállt a szíve. Antenna szerelő volt , a felesége fodrász. 2 millióért hurcolták meg őket.... Mi minden pénzt bankon át utaltunk. De ez is közre játszott , hogy kint vásároltunk.
Igazad van, utóbbi 2évben van emelkedés , előtte alig emelkedtek az árak. Sok örömötök lesz benne , igazi kikapcsolódás lenn tartózkodni. Adriai mediterrán illat maga a boldogság.
köszi a tippet, vendégem vagy a házavatóra ha összejön! A beltér kuka, alsó hangon fél évet és egy tizest rá kell fordítani de szuper ház lesz belőle. Már csak a nem túl motivált eladóval kell megegyeznem.
Én rendszeresen olvasom a Hr sajtót , őrület annyira nincs, de stabil áremelkedés van. Az euro és Schengen sokat dobott a dolgon. Ezért rohantam tavaly. Eddig csak Zagreb és Adria ment de most már a tengertől 10 km-re lévő telkeket adnak annyiért amit tavaly 1-2 kmre volt. Szlavónia, Eszék is megy, mert feloldottak valami törvényt hogy külföldiek vehetnek földet, házat. Mi tavaly 1300euro/nm-ért vettük a kis kecót ha most felraknám a tavalyi ár másfélszeresével inditanék. Semmit nem látni annyiért se amúgy, de mindegy. Az hogy 2006ban mi volt? Mondjam azt hogy a pesti panelunk akkor 140e ft/nm volt, most 800e? 1000euro/nm akkor drága volt de az ottani munkaerő sokkal drágább és ezerszer szebben és jobban dolgozik mint itthon ezek. Tudom mert látom naphosszat a környéken.
Szerintem valahol a kettő között lehet az igazság. Tehát a két szélsőség közül egyik sem lehet túl jó. Sőt! Ez tulajdonképpen ugyaz a réteg csak több pénzzel.
2006-ban épült kint panorámás házunk, 1000euró / m2 áron. Akkor 250 volt 1EUR. Itthon sokkal jobban emelkedtek az ingatlan árak. Eddig vettem észre ingatlan őrületet. Meglátjuk idén...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link