Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Szóval minek álljon 29 Mft panelben,130-as havi bevétellel,ha állhat 23-24 Mft egy ùjabb kinti-ben,Euro bevételben?" Ingatlant úgy vegyen a (magán)befektető hogy -főleg bérbeadásra- ha baj van GYORSAN ott legyen és HATÉKONYAN(jól eligazodva a helyi viszonyok között) intézkedni tudjon. Nem tudom hogy 2. vagy 12. lakás amit venni akarsz de ha a 2. akkor ez távolból rizikósabb mint a részvény. Baj esetén a "jófej iingatlanos" ki fog rázni a gatyádból és csak a végén esik majd le a tantusz.
Aztan ha bajossa valik az ugy, akkor szarik ra. Megkapja ugyanazt a fix penzt problemamentes ingatlanra is. Nalad meg szetteszi a kezet vagy csak hiteget. En senkiben sem bizok ennyire.
Ez a feladatkör már túl megy az általános ingatlanközvetitői feladatokon. De ha a hosszútávú jogi képviselet, esetleges bérlőváltási történet lebonyolitása, az adózási dolgok kezelése (kapcsolattartás az adóhivatallal, helyi önkormányzat adóosztályaival) a nemfizető bérlő kirakása, a folyamatos karbantartási feladatok lebonyolitása mind benne van, akkor lehet Grönlandon is ingatlant venni és kiadni anélkül, hogy az ember akár csak egyszer is betenné a lábát a szigetre.
Gondolom azért fizeti az ember az ingatlanost, hogy az ilyen problémákat kezelje. Ingatlanos nélkül be sem tud költözni a bérlő, ha egy szót sem tudsz spanyolul és nem vagy ott.
Mennyit agyalnál, ha én lennék a bérlőd x ezer kilométerre, és nem fizetnék neked egy idő után...? Ezt hogy kezelnéd le? Spanyolként valszeg jobban vágnám a kiskapukat mint te, az ingatlanos meg jó kérdés mennyire állna melléd a bajban és ezért mennyit kérne ... Engem ez nyugtalanított mindig külföldi bérbeadásnál, igaz korábban már jártam meg nemfizető bérlővel is ...
Ne kapkodj. Mi is csak az Állampapir pénzt vittük ki a horvát nyaralóba a hasitasi nyócker panelt meghagytam itthonra. Lassan de biztosan termel. Iszonyat gyorsan változik a világ. Lehet el se tudod adni csepelt csak nyomott áron itthon full nyomor van. Befektető nem veszi meg, neki ott az állampapir. Mire megveszed kint a lakást megjön az adó pár ezer euro ,ingatlanos 5% stb. .
Én is minőségi cserében gondolkodnék, jobb helyen lévő ingatlant vennék a pénzből. Azt nem gondolnám hogy egy csepeli lakás árából spanyol viszonylatban jobb minőségű ingatlant vennél. Főleg, hogy nem is szándékozol az egész vételárat átteni spanyol ingatlanba. Ez egyszerűen nekem a túl szép hogy igaz legyen kategória ... 60.000 euró külföldieknek még akkora pénz se mint nekünk, nem értem miért nem tolakodnak érte ... de legyen hozzá szerencséd! :)
Törölt felhasználó2023. 01. 23. 13:23
#189588
700 milliárdot locsol a gazdaságra a kormány. "A programot lebonyolító Eximbank a vállalatok számára nem csupán export-, hanem valamennyi célra felhasználható, forint- és euróalapú hitelt nyújt, így beruházási és forgóeszközhitel is elérhető." Magyarul némi kreatívkodással lehet belőle venni luxus terepjárót, lakást, állampapírt, kinek mi lesz szexi. Index - Gazdaság - Új hitelprogramot indít a kormány februártól
Utóbbi 10 év után szerintem sokkal ígéretesebbek a mediterrán országok beszállóra. Ott az utóbbi 10 évben csökkentek az ingatlan árak, szemben a magyar árrobbanással. https://assets.weforum.org/editor/BYl_LMHBIpk_yyDAnmNK9eF_5oLqk_tJeX0E4VRhaKw.png Az EKB tovább fogja emelni az alapkamatot, a mostani magyar brutális alapkamat meg nem tartható sokáig, én forint gyengülést is várok a következő években, ezen is lehet nyerni egy EUR alapú ingatlannal. Ráadásul az orosz energia drágulása / részleges helyettesítése miatt a keleti országok nehezebb helyzetbe kerülnek, a déli országok meg relatív versenyelőnybe az ipari beruházásokban, fejlődésben.
ha csak rosszabb megoldást látsz, mint a meglevőnek a birtoklása, az éppen elég indok a további birtoklására ha ennyire tanácstalan vagy, ne csinálj semmit,nem lesz jó vége már többféleképpen nem fogalmazom meg
Buliból nem tervezem eladni,ugxanakkor a jelenlegi hozam (5,2) nem indokolja a tartást. A vételár is elinflàlódik,miközben a gyenge bèrleti díj ketyeg. Ezért az agyalás.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link