Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Raymond Crock 52 évesen ismerte meg a McDonald's testvéreket és kezdte el felépíteni a hálózatát. 52 éves koráig turmixgép ügynök volt, házalt több kevesebb sikerrel. Az alapító című film erről a szép , igaz történetről szól.👍
öreg? 50 éves koromig nem igazán haladtam jobban mint kb az átlag, egy lakás, két gyerek, kis tarcsi pénz, a vagyonkám kb több mint háromnegyede azóta keletkezett igaz kiléptem a tisztán bérjövedelem világból, foglalkozást váltottam, újat tanultam, aztán teljesen elmaradt a bérjövedelem, csak próbálkoztam, vállalkoztam (még úgy is spekuláltam ahogy a berlini szerint lehetetlen, mert nem is létezik) tisztán alkalmazotti bérből manapság kevesek szárnyalnak és most közelebb a 65-höz, mint a 64-hez, sem gondolom, hogy ne lenne még egy két dobásom a következő 10 évben
Én bárminek kimennék csak már öreg és beteg vagyok. 2008ban voltam Angliában pár hetet nagyon tetszett. Cégem kiküldött. De akkor már megvolt a lakás, a gyerekek, a hitel félidőben járt és nem volt értelme. Mindegy. Engem ami a legjobban idegesít hogy a HUF összefosta magát.Meg az infláció. Ilyen még a 2008-12es válságban sem volt. Egyszerűen a semmit keressük. Az én életemben a nagy dolgok már eldőltek de ha ott ketyegne 30-40M ft ársapkás hitel a fejem felett egész éjjel nem aludnék.
havi áramszámla 45.600 ft. (kb 750kWh fogyasztás mellett) Most télen sem szabad, hogy a fűtés és melegviz nélküli fogyasztás magasabb legyen mint havi 120kWh Egy négytagú családnál a melegviz előállitásához kb 100 kWh villany fogy Igy ezzel még csak épp hogy túllépnéd a 210 kWh/hó rezsicsökkentett dijat, igy kb 8500ft lenne a villanyszámla. A fűtésre elhasználsz valószinűleg kb 530 kWh-t, ami kétszeres dijjal ketyeg, 37.100Ft/hó. Ha a klimáid hatásfoka legalább négyszeres, akkor azzal fűtve a fűtési fogyasztásod lemenne 530/4=132kWh-ra, ami a 37.100Ft-os fűtési számládból 9.300Ft-osat csinálna. Össz áramszámlád csupán 17.800ft/hó lenne.
Az influencerek nem fogják mondogatni, hogy mennyire van elcseszve az ország, mert busás összegeket kapnak a reklámokért. Persze nem szabad lebecsülni, mert az is munka amit csinálnak. Középiskolás évfolyamtársam az lett, 2013 környékén kezdte és nagyon szépen, nem adta fel de szépen meglett a 5-10.000 aztán most már a 150.000 feliratkozó. Azt hozzá kell tenni, egy eléggé extrovertált személy volt suliban is és rengeteg kapcsolattal egy totál más világban lett felkapott, ügyesen csinálja és mellette dolgozik is valamit 8 órában.
"Mindenütt van munka,lassan nyelv se kell. " . Ha ma fiatal lennék, még kukásnak, kertésznek, építőmester segédnek, vagy valami hasonlónak is szívesebben kimennék, mint hogy itt szopnék. De tartok tőle, hogy az influencerek világában felnövő fiatalok nem így gondolják...
Sajnos nekem nem volt lehetőségem előbb menni...de 10 év kemény munkával és jó befektetéssel nagy dolgokat lehet csinálni egyedülállóként. Mikor van család nehezebb,de még akkor is jobb mint itthon. Eleinte az asszonnyal volt, hogy 3000€ t félretettünk,gyerek után már csak ezer eurót! Aki teheti menjen, nagyon sokan vannak kint,főleg családosok,párok. Mindenütt van munka,lassan nyelv se kell. De nem árt. Ott van Traunstein- Rosenheim,400-450 km. Sokan a heti 2 napra haza járnak.
Én is emlékszem rá: "van aki ért a pénzhez, ezért ránk bízza, van aki nem ért hozzá, ezért bízza ránk." Van aki azért jön, mert van pénze, Van aki azért jön, mert nincs pénze. A mai szlogen: OTP Megbízunk egymásban.🙂
Sziasztok, kérdezni szeretném,hogy napi 25kw áram fogyasztással mekkora számlára számítsak? A klíma most lett felszerelve, meleg víz,sütő minden villannyal megy. Sajnos a radiátorok mit fogyasztanának nem tudom,de az is villannyal megy....
A 30 alatti korosztály ne félj most is utazgat. Ez már az a generáció aki a youtuben nevelkedett és látja, csodálja stb. Én is azért mentem külföldre, mert kicsit irigy voltam és tökre jó volt megdolgozni mindenért, önerőből, hogy kijussak. Mondjuk a legtöbb mostani fiatalt a szülők is nyomják ezerrel (kivétel persze mindig van és lesz). Sokan nagyon reménytelenül állnak hozzá a saját lakáshoz, kevesen kockáztatnak. Akit én ismerek, hogy kapott, nem annyira becsüli vagy veszi észre mennyivel jobb helyzetben van és ez bosszantó. 😡
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link