Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
1,5 éve sokan röhögtek itt rajtam, érdekes, azóta a 900.000 forint / négyzetméter ár Budapesten elég jónak tűnik, nem gondolod? Ez a szomorú igazság, folyamatosan lesem a társasházat, előbb-utóbb elmennek a linkelt ingatlanok. 😉
Más is írta, hogy minden kormányinfó előtt leveri a víz, hogy most mivel fogunk majd túljárni a hanyatló nyugaton. Ha lenne ugyanannyi euróm, amennyi értékben van ingatlan, akkor megintcsak nem zavarnának annyira a dolgok, de így nem érzem, hogy haladnék is valamerre :D
arra a kamuhirdetésre mind a négy eladás magasabb áron történt mint a hirdetés . ami a legközelebb volt hozzá 37,5 millió volt, és jogvégzett ingatlanfejlesztő nálam picit idősebb nő volt a vevő, aki azt mondta hogy olyan az életben volt, hogy ő 32-es hirdetésre jelentkezik és aztán 37felet fizet mondtam neki hogy most lesz, és kértem még 1 millió vevői jutalékot, amit lealkudott félmillióra a szerződéskötésről elkésett,és amikor bevihatzott az volt az első hogy átvitt egy másik helyiségbe és átadta a fél milliót ismertem őt még 2009-ből akkori áron milliárdos saját építésű palotában lakott a pesaréti tér fölött nem messze, jártam nála az egyetem után a 80-as évek elején azonnal butikos lett a jogászkodás helyett, és a frissen nyitott skála metróban is nagy üzletei voltak .. aki beszorult az ár-bér satuba nem sokat tud arról mik halmózódtak fel az elmúlt 40 évben
Igen, a likvid pénz. Ki szokott derülni, hogy sokaknál van. Ott hibázik a gondolatmenet, amikor sokakat kizárunk, hogy na őnekik aztán nincs. Bérletben lakók, panelban lakók, van egy alapfelvetés, hogy náluk ez kizárt. Na de közel 400 ezer háztartás lakik bérletben, 900 ezer panelban. Bérlet az is, aki a faluban egy összeomló vályogviskóban van, meg az is, aki penthouse-ban a Marinán. Panel van Komlón is és Dunára panorámás Vizafogón. Igazad van, ezt írtam, mert visszagondoltam 2012-re és úgy hittem, akkor mindenki csődben volt. Volt a frászt. A hit homályosít.
Laci szerintem most ez még csak lebeg a levegőben, de nagy esély lehet rá! Az infla az összes forintban keresőt kisemizzi a megtakarításávak együtt, az árfolyam meg inkább felfelé megy mint lefelé. Ez igen nagy gond, mert így a kamat sem fog egyhamar normailzálódni. Nem tudom 2008 ban mekkora forintleértékelődés volt, de gyanítom nem értünk még a végére a mostaninak.
amúgy jó kérdés hogy most van nagyobb bajban az általános pénzügyi helyzet és az ingatlanpiac, illetve a hangulat, vagy 2012 elején volt . mr bobhoz nem szól a kérdés, mivel ő a múltat eltörölte, mint káros értéktelent (csak a kamatos kamat számítást tartotta érdemesnek megőrizni belőle)
azt hittem, most a megmozdítható pénzek nagyságáról megy a témázás és nem eladás technikáról, mint akkor amikor példálóztam vele először . (azért vagyok bizonytalan a hirdetés összegében, ,mert kb fél évig futott, néha szüneteltettem, majd más áron visszatettem, ha jól emlékszem 4 üzlet lett belőle, vagyis négyre pontosan emlékszem)
na ja, kinek honnan, milyen megélt tapasztalatai vannak, és mi az amiről csak képzeleg . kb háromnegyed éve írtam egy sztorit amiben a 35 milliós bazilika és párizsi udvar belsőket ábrázoló lopott fotókból készült kamuhirdetésre jelentkezőnek némi emiles előjáték után megejtett délelőtti irodai beszélgetést követően estére 180 millióért adtam el a Hajós utcában 2012 elején és erre a történetemre csak legyintettél, irreleváns stb
A görbe a nulla alatt kezdődik, tippre van több százezer háztartás negatív pénzügyi vagyonnal, talán az egész első decilis. Ezen kívül valószínűleg más a görbe viselkedése a 2-8. decilis között, más a 9. decilisben, és egészen más a 10. decilisben, és azon belül is a legfelső 1%-ban. Az erős koncentráció miatt nem érdemes feltenni azt a kérdést, hogy minden 20. háztartás. Mert ez ebben a formában nem képzelhető el, ugyanis az agy ilyenkor csak kb a 3-8. decilist pásztázza, a kérdés magában hordozza a torz válaszokat, amolyan nemzeti konzultációs hibatípus, csak a másik irányba.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link