Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
https://kiszamolo.hu/allamcsod-a-kuszobon/ ☝️ "Én akkor aggódnék a helyedben, ha például tovább maradna a rezsicsökkentés vagy nem merne adót emelni a kormány. Jelenleg nem fenyeget államcsőd, s ahogy kinéz, a következő fél évben sem várható ilyen. Rossz idők jönnek, a hét bő évnek vége, készülj fel arra, hogy sokkal rosszabb lesz a következő néhány év, de államcsődtől nem kell egyelőre tartanod." Akkor megnyugodtam, ki lesznek fizetve a PMÁP kamataim.😃
Én is csak azért irtam le a körülményeket, hogy meg lehessen érteni a rekord alacsony villanyáram fogyasztásunkat. de nálam extrémebb szomszéddal is beszélgettem. Ő télen teljesen lezárt radiátor szelepekkel "fűtött" Igy is 20 fok feletti volt a hőmérséklet, ami neki elég. Ebben a fűtési szezonban ő csak az alapdijat fizette a társasháznak.
Most ugye olyan tételekről diskuráltok amik a 100 forintot sem érik el a villanyszámlában. Szerintem a szárítógéptől sokan megválnak, és a mélyhűtőben sem lesz érdemes féldisznót fagyasztani.
10 évvel ezelőtt a LED még drága volt, és a maiakhoz képest gyerekcipőben járt. Ahol lehetett energiatakarékost használtunk. A 7-9W-os izzók lecserélését 4-5w-os Ledre nem érzem nagy potenciálnak, főleg, hogy 10 év alatt egyet sem! kellett kicserélnünk. A kép és szekrénymegvilágítóknál csak trafócserével lehetne Led-re áttérni. Van egy lámpánk, ami 500W-os, egy Artemide Cabildo. Nem fér bele a Led izzó. És van 2 olyan lámpánk ami egyenként 375 W-ot fogyaszt. Itt lehetne Ledre cserélni, de 2*15 db tetőtükrös led izzó kellene hozzá, aminek darabja 1500-2500 forint. Annyira azért nem használjuk sokat. A designért meg kell szenvedni :-)
Még mindig lehetne a korszerűsítést, napelemet 0 ÁFÁval! Lehetne egy új programot indítani falvanként szélerőműre, stb...Lehetőség van! Például a stadionok székeit kicserélni napelemre. Úgyis üres.
Sokan leírtuk itt hogy mit kellet volna de ez már történelem! De még most is lehetne! gondolkodtam napelemparkon, utánaszaglásztam, két cég lehet csak a kivitelező. Gondolom sejtitek..
Ömlött az EU pénz, olcsó volt a kamat. Azon kellett agyalni, hogy milyen támogatásokkal lehet az egekbe pumpálni az építőipart és a lakásárakat, hogy az idejében betárazott NER-esek még jobban járjanak. Rezsicsökkentett árnál is olcsóbb volt a beszerzés jó pár éven át, képzelem, miket röhögtek magukban, hogy megvédték a népet.
Energia takarékos led teljesen bejött, 60 wattal már fényárban úszik a nappali, de normál esetben 12 wattal is jól elvagyunk. Nálunk minden energiatakarékos, a kisasztali lámpától a WC-ig, ez nálam alapelv, és 102 kWh az átlagfogyasztásunk, 3 szobás lakás, 1 gyerekünk van.
Mi is beleférünk a keretbe. 115 m2, 5-en vagyunk. Lehet nagyon takarékosan, de nem önmegtartóztatóan élni. Csak eddig az emberek jó részét erre semmi sem kényszerítette.
Végül is tudtuk, hogy minél tovább húzzuk a rezsihülyítést, annál fájdalmasabb lesz. Maga az elv nem rossz, csak éppen nem kellett volna összenyomva tartni a rugót, és fokozatosan kellett volna bevezetni. + ha már jó régóta életben lenne a sávos árazás, egy rakás energiahatékonysági beruházás megvalósulhatott volna. Az a vicces, hogy az ellenzéki pártok kb összes választási progamjában benne volt az elmúlt 12 évben, hogy épületfelújítási programot kell csinálni, mert az is pörgeti az építőipart, viszont van egy nagyon pozitív hosszútávú hatása: csökken az ország energiafelhasználása.
Ezt nem is értem. Ennyire borzasztó lenne az ingatlanállomány minősége? Rezsicsökkentés helyett inkább energetikai felújításra kellett volna költeni/ösztönözni. Sokkal előrébb lennénk.
Egy újszerű házzal is simán megugorható nagyobb fájdalom nélkül az átlag. A mi esetünk: 10 éves ház, akkori A+ energiosztályú, az új besorolás szerint is AA. Összesített energetikai jellemzőnk: 75,6 kWh/m2a. Van hőtárolós kandallónk és idén került fel a napelem (nagyrészt az szja visszatérítésből). A ház 134 m2, de légtérben egy 170 m2-es háznak felel meg. A havi átlagfogyasztásunk áramból 234 kWh: az izzóink kb fele még csak nem is energiatakarékos (itt esetleg még van potenciál), igaz nem nagyon főzünk. Gázból átlag havi 151 m3-t fogyasztunk. Kondenzációs gázkazán és a melegvizet is gázzal állítjuk elő. És ez már a megugrott fogyasztásunk, mert a kisfiúnk miatt az elmúlt 2 évben 23 fokot tartottunk télen. Ezt mindentől függetlenül visszavesszük most már a korábban tartott 21-re.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link