Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Mert nem tudjuk igazából mekkora lehet a baj Kínában, mert nincs transzparencia. Az USA-ban vannak nagy meg kevésbé jól futó cégek, meg van valamennyi zombi. Kína inkább a fordítottjának tűnik, van egy-két profitábilis cég egy-két szektorban, a nagyrésze meg csak veszteséget termel, ki tudja milyen hitelből vagy nyomtatott jegybankpénzből. Az USA-ban azért van erős gazdaság, termelékenység, sok multi és erős belső piac. El vannak adósodva, de ők a világ vezető hatalma. Emiatt nyomtathatják a trilliókat. A dollár a végső tartalékvaluta, még az euró is másodhegedűs. Valahol olvastam pár napja, hogy a kínai lakossági lakáshitelállomány valami 1.5-2x-e az amerikainak, pedig az előbbiek sokkal csóróbbak.
Ez az egesz penzugyi rendszer megerett a pusztulasra. Felelotlen bankok, jegybankarok es politikusok teljesen tonkretettek az amugy egesz jol szabalyozhato rendszert. Ujra es ujra megtortenik a kapzsisag miatt.
Én értem, de attól még nettó bukta az egész. Ez a cikk talán jobb adatokkal leírja a helyzetet: https://www.orfonline.org/expert-speak/chinas-high-speed-railways-plunge-from-high-profits-into-a-debt-trap/ Gyakorlatilag tényleg még az építésre felvett hitelek kamatait sem fedezi a működési "profit" már 2015 óta. 2021 márciusában tiltotta meg Peking a nem rentábilis vonalak építését, ergo leállt minden építkezés, még ami folyamatban volt, az is. Idén tavasszal. Kezdek inkább arra hajlani, hogy egyszerűen elfogyott már a nyomtatható pénz is Pekingben, és a szakadék szélén vannak. Emiatt mehet ez a nagy sunnyogás az Evergrande-val. Nincsen itt semmilyen mesterterv. Elérhették a pontot, amikor már too big to save.
Ez egy jó irány amúgy, minek repkedni egy-két óra távolságra... Lennének hub-ok hosszabb + tengerentúli járatokkal, többire meg ott lenne a vonat. Persze nem a Bzmot sorozat...
Ahogy korábban mondtam, egész Kína egy nagy kamu buborék. A szenzációs gyorsvasútjukról, amitől beájulnak az emberek, itt van egy cikk: https://asia.nikkei.com/Spotlight/Caixin/China-looks-to-slow-growth-of-struggling-high-speed-rail "With the exception of the busiest lines between the biggest cities, such as the link between Beijing and Shanghai, China's high-speed rail network loses money." Egy kínai egyetemi prezentációban konkrétabban aszongya: "China railway economist pointed out that China high-speed railways can't generate enough revenue even to pay interests of loans on building them." House of cards. Ezt a szarból épített várat, amit kínai gazdaságnak nevezünk nehéz lesz pénznyomtatással megmenteni.
Nem arról vannl szó, hogy eheztetnem a munkást. De ha csók nélkül a melós nem tud megélni, akkor váltson pályát. a piac csók nélkül megoldana ezeket a problémákat. A jó munkás megélne, a rossz nem. külföldön nincs ekkora támogatás. Te nem látod ennek az országnak a fejletlenseget, amit a politika okoz ? A fel ország lakás kiadásbol akár megélni és nem a termelői munkából.
Igen, sikerült megtalálni a bümbakot. Csak arra lennék kiváncsi, hogy azok közül, akik itt az erkölcs felszentelt papjai, mennyien utalták át jótékony célra: - az igazságtalan egykulcsos adóval megspórolt adót, - a TBSZ számlával ingyenes vagyongyarapodás adó részét, (merthogy ez a munkát sulytja, a spekulációt dijjazza) - a MÁP+ piaci kamatozás feletti százalékait (merthogy uraim ott sincs ingyen ebéd, azt az állam kisemberek fogyasztási adójából pótolja ki) - az ingatlanos adás-vételek különbözetének adórészét, (merthogy a rally nagyrészben az állam eszemnet vételi erő támogatásai miatt történt.) Ja és csakúgy mellesleg fogjuk már vissza magunkat egymás erőteljes minősitésével.Mert ugye nem akarjuk, hogy a moderátorok ujra ránkszálljanak?
Srácok, még ha mást is gondolunk néha, azért nem kellene ilyen stílusban nyomni. Mindenki azt csinál amit akar. Azért mert felveyzi valaki a CSOK-t nem kellene szapulni.. sex, love, rock&roll skacok😊
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link