Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
ja, hát sok a hülye smack, akik a belvárosban akarnak lakni külvárosi árakon... sok hülye komcsi selejt teszi tönkre ezt az országot... beleértve a narancskomcsi maffiózókat is :)
"de nem akarok olyanokban lakni, amiket most jelen állás szerint megengedhetnék magamnak! Nem érdekel a gazdasági része abban az esetben, ha lehoz az életről a gondolat is, hogy oda menjek haza." Tehát akkor úgy van ahogy írtam függetlenül attól hogy ez spekulációnak hívod vagy sem (ami amúgy tök mindegy). Mellesleg én pont ugyanolyan lakásról (annak árváltozásáról) beszéltem a jövőben mint amiket most nem veszel meg. Vagy ha úgy tetszik neked akkor MOST nézz ki egy számodra megfelelő ingatlant és arra értsük amiket írtam. A lényeg ugyanaz. *** Illetve ha most egyáltalán nem tudnád megvenni a számodra elfogadható lakást akkor igazán nem is vagy döntési helyzetben... muszáj várnod. Ez esetben tényleg nem spekulálsz mert az egy döntés lenne.
No és mik a tapasztalatok? Árak emelkedtek? (Remélem, igen :) Minőség trendszerűen emelkedik végre?) Az EU-s környezetvédelmi előírásoknak (B pluszos katagória felett lehet újakat átadni, ha jól emlékszem) a gyakorlatban is megfelelnek, vagy csak ment a lé a szebbe a tanúsítványért? Egyébként nem tudja valaki, hogy 2020-ban mekkora volt az építési alapanyagok inflációja? KSH-nál nem találtam, de majd még később, ha jobban beleásom magam... De előre is köszönöm az infókat...
Egyáltalán nem spekulálok. Felmondom az albit, mert nyárra nem lesz rá szükségem. "A jövőbeni új megtakarításaiddal itt nem kell foglalkozni mivel ha már vettél volna lakást azt a pénzt ugyanúgy félre tudnád tenni" --> de nem akarok olyanokban lakni, amiket most jelen állás szerint megengedhetnék magamnak! Nem érdekel a gazdasági része abban az esetben, ha lehoz az életről a gondolat is, hogy oda menjek haza.
Érdekes, mégsem hallottam olyanról hogy az emberek Detroitban ugráltak örömükben az olcsósított ingatlanoknak (mert az a jó a nípnek ugye!) és egymást tiporták értük hogy már milyen jó világ lett most... te érted miért nem? *** Bezzeg rínak tovább a drágább városokban hogy "irreálisan drága lett az ingatlan és a bérlés"... a m*rh*k, ahelyett hogy elmennének Detroitba occsón lakni!!!
Azt írtad ma: "Én most egy időre elengedtem a lakásvásárlást. Egyszerűen nem vagyok hajlandó jelenleg egy sz.r lakásért ennyi évre ennyi hitelt felvenni ÉS ennyire elkötelezni magam. Nyárra elutazom, szeptembertől keresek egy új albit közelebb a munkahelyemhez. + kitalálom, hogy a meglévő önerőmmel mit kezdjek." **** Na szóval akkor kb 2021. év elejétől keresel lakást és most úgy döntöttél mégsem veszel mert "irreálisan drága", bérelsz tovább. Tehát ha jól értelek akkor te most arra spekulálsz ezzel hogy a 2021 év eleji árakhoz képest többet fog esni valamikorra az ingatlan ára mint amit te időközben kifizetsz bérleti díjként! Nagyjából. A jövőbeni új megtakarításaiddal itt nem kell foglalkozni mivel ha már vettél volna lakást azt a pénzt ugyanúgy félre tudnád tenni tekintve hogy nagyjából az albidíj lenne a havi törlesztő. (feltéve hogy most is olyasmi lakásba laksz mint amit venni szeretnél nem jóval kisebbe olcsóbban) A már meglévő pénzed viszont kamatozik ami segít valamennyit de ugyanakkor az albi kényelmetlensége is jelen van ezidő alatt, de viszont ha tényleg eljön az olcsó lakások kora akkor abban is biztos lehetsz hogy a mostani hitelkamatoknál jóval nagyobb kamatra tudsz majd csak eladósodni ami a te esetedben (sok hitel) fontos tényező mert gondolom addig nem akarsz várni amíg összejön a teljes összeg kp. *** Jól értem?
Az a baj , hogy lokáció nélkül értelmetlen ingatlanárakról beszélni. Ott van Detroit. Ami ugye az usában van , a vligá egyik legfejlettebb országában. Mégis amikor beütött az autógyártás leépülése detroitban , akkor az emberek a szép nagy házukat hagyták ott parlagon tömegével.
Vicces... Egész eddig az a duma ment itt hogy jó a lakásáresés mert akkor sok lakhatási vevő jut ingatlanhoz (olcsón) holott pont az ellenkezője van. Eséskor a kisebb forgalomban van nagyobb % befektetői vétel (és kisebb lakhatási), emelkedéskor meg nagy forgalomban nagyobb lakossági % vásárlás. Számoljátok ki melyik a nagyobb. Attól hogy sokan befektetőnek mondják magukat a DH riportban még nem jelenti azt hogy azok is. Ez egy szubjektív adat amit a vevő ad meg magáról nekik, ráadásul a piac egy részére. *** Azé neked legalább leesett hogy többéves áremelkedés után a befektetői aktivitás - általánosságban - csökken. Mondhatnám hogy drágán a h*lye is tud venni, ahhoz nem kell ész. *** Én csak magamról tudok nyilatkozni, de továbbra sem árazódtam ki mert nem akarok semmit sem venni! A drágán vétel amúgy sem kiárazódás... az a kiárazódás ha nem tudod már megvenni amit előtte még meg tudtál volna.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link