Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"Alapesetben, ha tavaly vagy idén vetted és idén eladod, akkor a teljes különbözet-bevétel után 15% SZJA-t kell fizetned." Ugye csak az év számít a hónap nap nem?
én úgy értelmeztem, hogy a felső korlát nem egy bizotnyos pénzmennyiség, hanem az idő. a munkabéred azért korlátos, mert egyszer meghalsz, míg a tőkejövedelmed tud öröklődni a halálod után is, és profitot termelni a "végtelenségig". az más kérdés, hogy 20, 30 vagy éppen 50 év múlva is fognak-e állni azok a kanizsai panelek és garázsok, szóval a végtelen rész szerintem erősen megkérdőjelezhető.
Nagyon fiatal lehetsz vagy túl sokat ülsz homeoffice-ban ha szerinted az, hogy mennyire vagy jó szakmaikag erősen korrelál a fizetéssel. Egy átlagos kurva többet keres mint egy átlagos diplomás.
Nem válaszoltál a kérdésre. Mennyi a munkabér felső korlátja? Egy számot kérek, pénznemmel együtt és egy bizonyítást, miért nem lehet annál többet soha senkinek keresni. Vagy annak beismerését, hogy szokás szerint faszságot írtál, de ez úgyis esélytelen...
Igen, a sok munkanélküli majd mind tőleg bérli a garázsokat. Életed végéig. Vagy nem. A "sosem kellett csökkenteni a bérleti díjat" szöveg meg ugyanaz, mint a "sosem voltam munkanélküli", ha ebből indulunk ki, nincs is miről beszélni. Azt miből gondolod, hogy nekem nincs tőkejövedelmem vagy, hogy nem fejlesztem? Egyébként amit próbálsz itt szuggerálni, az egy hamis dilemma. A munkajövedelem meg a tőkejövedelem nem (kizáró) VAGY, hanem ÉS. Eleve az utóbbinak előfeltétele, hogy valaki munkával először tőkét gyűjtsön. Ahhoz meg jó fizetés kell, amihez meg jellemzően szakmailag jónak kell lenni. Pont amit írtam már tegnap is és amivel azóta is próbálsz kötekedni. De nem részletezem tovább. Annál is inkább, mert nem vagyok biztos benne, hogy ilyen hosszú szöveget el tudsz olvasni - és a tartalmát is megérteni.
2006 óta vannak részvényeim, azóta úgy tűnik nem történt a piacokon semmi említésre méltó, mert szépen mennek fölfelé és kapom az osztalékot. Egy-két év volt amikor nem tudtam volna jó áron eladni őket. Az arany az tényleg kaszinó, se cashflow, se nyereség, se osztalék, bármennyi lehet az ára.
Igen, de ez egy kaszinó. Az aranynak már rég 10.000,- USD/ uncia körül kéne pl. lennie. Ezeken a piacokon bármikor zuhanó repülés lehet, oszt akkor nézel öcsém, mint hülyegyerek egy pofon után❗😃
"Mindenféle segély nélkül is van 3 év megélhetésre elegendő készpénzem" És utána❓ Nekem a végtelenségig van tőke jövedelmem. Maximum, ha válság van, csokkentem a bérleti díjjat. Bár ez 23 év alatt még egyszer sem fordult elő. Továbbá, ha beüt vAlami betegség, vagy leállás, vagy munkanélküliség, akkor én vígan megleszek életem végéig. Na erre mit reagálsz❓
"Mikor vásárolsz ingatlant, pl. lakást? Ja, hogy nem tudsz!" Persze, nigériai kis kapitalizációjú részvényeket is azért nem veszek, mert nem tudok. Meg ezüstöt. Meg Olajat. Sőt mindenki, aki nem tart valamilyen eszközt, azt azért teszi, mert nincs pénze rá. lol
A munkajövedelmedet nem növeled évről évre? Nézd már meg statisztikákat, mennyit emelkedtek a bérek akár Magyarországon az elmúlt években! Külföldön némileg lassabban, de itt is emelkednek. És ez csak az átlag, aki odateszi magát, többszörösét tudja emelni - önképzéssel, jó váltásokkal stb.
Alapesetben, ha tavaly vagy idén vetted és idén eladod, akkor a teljes különbözet-bevétel után 15% SZJA-t kell fizetned. Ha régebben vetted akkor éves nézetben 2019=90%; 2018=60%; 2017=30%-nak a 15 százaléka. A 2016-os vagy régebbi vétel után már semmit.
Te, ha a "munkabér korlátos", akkor mennyi a felső korlátja? Mondj már egy összeget, aminél szerinted lehetetlen többet keresni (persze bizonyítással együtt, hogy miért lehetetlen)! Köszi
Mindenféle segély nélkül is van 3 év megélhetésre elegendő készpénzem és akkor a részvényekhez még hozzá se nyúltam. Nem mintha bármikor életemben fenyegetett volna, hogy munkanélküli legyek. Ez csak a szokásos Wunschdenken, amit velem kapcsolatban ncseed is szokott tolni, amikor már nem talál fogást rajtam, hogy "de majd később de rossz lesz nekem". Mondjuk munkanélküliség jellemzően akkor szokta fenyegetni az embereket, amikor szarul megy a gazdaságnak. Jó tudni tihamértől, hogy a tőkejövedelmeket a válságok nem érintik, csak a bérjövedelmeket. Csak tudnám a sok munkanélküli miből bérel majd garázst, hogy termelje tihamérnak a pénzt...
"Összeharácsolsz pár ingatlant ,van belöle némi jövedelmed amit nem költessz el " Most vettem egy S cross-t közel 6 millió ért. ➕Befizetve nyaralás Balcsira augusztusban. Kérdésem:- Te miről beszélsz❓
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link