Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
2008 / 2021 devizahitelek miatt duplájára felszökő törlesztések / ma a törlesztések nem nőnek jelentősen (már csak a többségében fixált kamatok miatt sem) korlátozás nélküli hitelfelvételek / ma már jövedelemtől függően erősebb szabályozás állami beavatkozás nélküli, 3-4 éven át eltartó válság / hatalmas összegek áramlanak a vállalati és privát szektorokba, hogy a fogyasztást és a termelő struktúrákat összeomlás nélkül fenntartsák
Mert 2008-ban kb. elképzelhetetlen volt, hogy a jegybankok állampapírt vásároljanak, elképzelhetetlenek voltak a negatív kamatok, a QE, nem volt annyira előtérben az MMT elmélete. Ma már bármi elképzelhető, ha stimulusról van szó. :)
Majd nyomtatnak pénzt. A hitelmoratorium üzenete egyértelmű. Gyakorlatilag a Rubikon. Innen nincs visszaút. Hülye, aki innentől kezdve kuporgat vagy spórol. Senki sem akarja végignézni, ahogy más gyarapszik, őt meg kifosztják. Ez az igazi FOMO.
Értem. És ezek mind be fognak dőlni. Elvesztették az állásukat? Gondolom nem. Nem volt moratórium? De. (Ami állásvesztés nélkül növelte a tartalékokat és ez látszik a lakossági nettó pénzügyi vagyon tavalyi gyarapodásán is.) De tegyük fel tévedek. Szerinted a bankok mit vizsgálnak nagyitóval már egy éve? Akinek a rendszeres jövedelem átutalásainál csökkenést láttak azt bizony moratórium ide vagy oda, de átsorolták a kockázatosabb hitel kategóriába és céltartalékoltak. Ameddig ennek mértéke még szolid. addig nem kell pánikolni. (És legfőképpen felesleges reménykedni abban hogy a bedőlő hitelek 2008-10-hezhasonló eladási hullámot és igy árcsökkenést váltanak ki.
megint van miben reménykedni. Én meg a banki céltartalékolásokból és az éves beszámolókban lévő ez évi kilátásokból tudom, hogy nem lesz ilyen mértékű hitelbedőlés.
Attól tartok sehol. Bár én most valószínűleg azért beleugrok egy kövérebb hitelbe, van rá fedezet, meg aztán félek, hogy nem sokáig lesznek a mostanihoz hasonló kedvező feltételek. Persze ez amolyan minőségi csere lenne. Minőségi = gyenge közepes külvárosi ikerház v. egy jobb lakás kicsit beljebb, de semmi fényűzés...
Piszok nagy árat fizet a társadalom a pénzosztogatásért. Eddig is az inflát,ingatlan rakétát ráterhelték az emberekre mások nagyzolásáért és a haszonhúzók extraprofitjáért. De mi lesz ezután ? Még nagyobb lufi giga bedőlési kockázattal. Az állam pedig ismét a birkákra terheli az adóssághegyeket. Meddig lehet ezt nem látni ?
Korábban beszéltük mennyire elszaladtak az árak a hitel kedvező volta miatt. Számos példa volt. 6 millió kp -vel 40 milliós lakást vesznek. Ez nonszensz. Akkora a lufi ,hogy bármikor bedől még alacsony kamat mellett is. Nagyobb lufi alakult ki mint 2008-ban. Elvileg egy ilyen ingatlan a "fálét éri". Akkor ha nem fizetnek sokan akkor ,hol a fedezet ?????? Sehol.
Azért az is beszédes a kommenteket 10%a úgy van vele, hogy az állam úgyis megment majd. Hűha. Van itt baj. Ha vége az EU s támogatások utolsó 7 éves ciklusanak. Az államot kell majd menteni:). Szóval, majd a hangya fizeti meg a tücsök nagyzolasat és dorbezolasat. Mert nekik jár 100 milliós haz és 10 milliós új kocsi. Meg 80% hitel, babavaro csók, stb... És ha baj van, akkor majd megmentik őket, abba a hitbe ringatva magukat hogy túl sokan vannak ahhoz hogy hadják őket elsulyedni. Aham. És miből? Most meg josolom, hogy ezt a hangyák, ha kényszerítik is őket se fogják tudni kifizetni.
Kommentekből, nyilván nem szentírás: "Bankos forrásból úgy tudom, hogy eddig a teljes hitelállomány 10%-ának bedőlését már biztosra veszik, és havi +1-1.5%-al számolnak minden újabb hónapra."
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link