Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Babaváró hitel: 10 000 000 Ft (30-40 év között is)
CSOK: 600 000 Ft - 10 000 000 Ft
CSOK-hitel: 10 000 000 - 15 000 000 Ft
ÁFA-visszaigénylés
Illetékmentesség: 0% (4% helyett)
Az ingatlanvásárlás jó időzítésével több millió forintot nyerhetsz! 2024-től az 5 000 fő feletti településeken több támogatás, támogatott hitel, kedvezmény megszüntetésre kerül.
'nem vagy elég jó fidesznevezéktanból költségvetési átcsoportosítás a helyes fidesztechnikus terminus" 🤔 Van értelme pártoskodni? Mások gyűlölete a legjobb ragasztó. Ugyanis a fenyegetettség érzete erősíti a csordaszellemet . (Lásd hirtv, ATV, M1, híradók, stb.) Ilyenkor még azok is "összetartanak", akiknek semmi közük egymáshoz: ha kiderül hogy nincs ellenség, azonnal egymás torkának ugranak. (A baloldali szivárvány koalícióban pl a jobbik még ezt sem tudta kivárni.) A forradalmárok jellegzetes sorsa ez a forradalmak után. Vállvetve harcoltak a közös ellenségel (pl fidesz), de amikor a lőporfüst elszáll (2030. ?) , s nincs ki ellen harcolni tovább, egymásra néznek és rádöbbennek, hogy egyetlen közös eszméjük sincs (jobbik, DK. ) és valójában szívből utálják egymást.
-Újabb település teszi ki megtelt-táblát.-Miután Érd bejelentette, hogy megtelt a város, most a budakalászi
önkormányzat jelentette be, hogy egyes javaslatok szerint több mint 37
hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket. https://mfor.hu/cikkek/makro/ujabb-telepules-teszi-ki-megtelt-tablat.html
-Megjelent a kalkulátor, ami segít dönteni a családoknak, hogy most vegyenek lakást, vagy inkább 2024-ben.A jelenlegi információk szerint 2024-től kizárólag az 5 ezernél kevesebb
lakosú, úgynevezett preferált településeken lesz elérhető a csok és az
úgynevezett falusi csok. A babaváró hitelt illetően is szigorítást
jelentettek be: bár jövőre 10 millió forintról 11 millió forintra nő a
felvehető összeg maximuma, kizárólag olyan párok igényelhetik majd, ahol
a feleség nem idősebb 30 évesnél. Ebben a helyzetben sok család
számolgatja, hogy vajon mire számíthat jövőre: érdemes kivárniuk a
lakásvásárlással, vagy inkább minél hamarabb lépjenek. A Bankmonitor
szakértői elkészítettek egy olyan kalkulátort, amelyben a személyes
adatok megadását követően azonnal számszerűsíthető, hogy pénzügyileg mi a
helyes döntés. https://hvg.hu/gazdasag/20230706_kalkulator_bankmonitor_csok_babavaro_ingatlanpiac_ingatlanvasarlas?utm_medium=Social&utm_source=Facebook#Echobox=1688645217
És úgy is lett ahogy írtam.. Évekig nem lett kamatyemelés! Mivel ciklusok vannak ezért egyszer fordul a piac és a jegybankok is, ez meg is történt. **** Azért tűntem el mert eladtam két lakást, azóta az ételek elvesztették az ízüket 😢 Sebaj, a világbajnok kamaty kárpótol addig amíg visszaszállok... Ha kicsit rosszabb kedvem van csak megnyitom a kincstár appot és máris jobb kedvre derülök! ☀️👍😜 A legjobban akkor kap el a röhögés amikor eszembe jut hogy a dógozó níp fizeti ezt a szép kamatyot...
Mi lenne...? Semmi nem lenne. Elfogadnám, ha nem egy szemérmetlen ajánlat. Az első nem szokott az lenni. Az még normális piaci szintű ajánlat tipikusan. ---- A vállalkozás is csak egy termék>>árú!!! Amit elfogadható áron miért ne adnék el valakinek? ---- Nem vagyok ilyen szinten rákattanva a vállalkozásaimra. Az alapvető céljuk a PÉNZ kitermelés azért vannak. A pénz kitermelés módja nekem igazából mindegy ilyen szinten. Ha megveszi valaki a "céget" nekem az is jó :-) . De nem tesznek ajánlatokat ... sajnos.
Több gyermekes "normális" életvitelű családként. SEMMI értelmét nem láttam a védőnői buzgóság dolognak... (azon kívűl, hogy volt állása az "adómból" a védőnőnek) . Te mi értelmét látod? A normális többség esetén. . Mint írtam van egy 10-20%-os réteg akinél lehet/van hasznossága. Egyféle segítő-kontroll-képző- és kultur küldetésként. De miért kell a másik 80-90%-ot is basztatni vele? Sok-sok pénzért.
és még azt is elárulhatnád, hogy ezt a sok elmés dumát te gyártod is, vagy készen kapod és csak terjeszted? gyanakszom az utóbbira, mivel nagyon nem egyedi, ellenben egy kaptafán készülhet más terjesztőkével mennyit lehet keresni vele? van időm, beszállnék, tegyél gazdaggá légyszi
A politikusoknak meg 99% a.. Mehetnek a dunába csinos kis papucsban ? Értem én, hogy minde közszolgát utálni kell, rendőrt, tűzoltót, tanárt stb stb, de ha épp szükséged lenne rá azért mégiscsak jó ha van nem ? Vagy az MR és CT gépek... Tudod amit átadhatnak az állam bácsinak, mert finanszírozásuk beszántják... Képzeld el annak aki ilyen üzemeltet.... Megveszi nagyon nagyon sok pézért, sok ember gyógyulásához járul hozzá, aztán egy miniszter rosszul alszik és reggelre ő is ment a katások mellé.. Mi lenne ha a te foglalkozásodra tennének egy visszautasíthatlan ajánlatot ? Ne legyél ennyire egysíkú és próbáld kicsit távolabbról nézni a képet, Tamarisk ! ;)
És jobban váltott mint revo, wise ? mert én is voltam olyan helyen ahol lehetett "zárt" váltást kérni, (étrendkieg boltban) vártunk negyed órát, A8 as begurul, uzsinnás zacsiban a köteg pénz... És velük is lehetett alkudni, de mindig közép alatt 1-2 Ft al max... Ennél most revo és wise szerintem simán jobban vált ;)
persze,tudom és közben elveszti a közpénz jellegét de elárulnád végre hogy miben pusztult el a tamarisk, és születtél meg te ennek következtében a többedik klónjaként? nyugtass meg, kínhalála volt, de legalább kínos
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link