Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Prolinegyed volt, van és lesz. Tudod vannak ott olyan utcák, részek ahol tele van Cvel. Nem lehet eltakarítani őket. A másik a hajléktalan kérdés. Abból is rengeteg van ott. Aztán a nagy panelrészek...szintén nem a tudásbázis van ott. Tóthnak az volt a szerencséje, hogy a 13.nak jo a lokációja és a beruházók rárepültek. A 4kerrel pont ez a gond, hogy annak a lokációja már nem jó és nem fejlesztenek.
Ahogy erzekeltem csaladom ebben a helyzetben van csak a deli parton nyaralo/csaladihaz. Nehez ez a helyzet, nincs regota hirdetve(alig 2 honap, tobb helyen) de az embereknek nincs ennyi penze, hogy ekkora vagy alacsonyabb osszegeket kiadjanak keszpenzben. Fotos elvileg volt, alaprajzot meg en csinaltam meg 10 eve amikor meg suliztam. Bar ennyi idobol nem lehet leszurni semmit kerdes ezeket a hazakat ki meddig hirdeti, ilyen statisztikak elerhetok vagy maximum az aki lesi az ingatlanokat szamol, hogy melyiket mikor tettek fel excelben?
Hétvégén beszélgettem egy építkezési vállalkozóval. Azt mondta, ő minden anyagra, amit beépít, tesz rá 30%-ot.Tehát elmegy az obi-ba, megveszi a csavart és azt már 30%-al drágábban árazza. Hasonlóan a téglával is, ha te megveszed, olcsóbban jön ki, ráadásul a tüzépes egy egész rakományt ingyen kiviszi. Mikor 20 évvel ezelőtt átépítettem a házamat, a vállalkozó a tüzépes számlát adta oda, majd fizessem át. Neki meg volt a bére, meg a munkásainak is, csak azt fizettem neki. Intézte a faanyagot, aztán adta a számlát, azt ő szállította ki, így azt is én fizettem. Nemrég voltak nálunk szigetelni, nagy felháborodásomra úgy számolták a négyzetmétert, hogy az összes nyílászáró is benne volt. Ezt így szokás, mert az ablakokkal még többet is pepecselnek. Ezt én értem, de ő mondta meg a négyzetméter árat, nem államilag van megszabva. Akkor miért nem adott az ablakok pepecseléséért is egy ártat? Bezzeg hungarocellt meg színt nem rendelt hozzá, ott csak a nettó négyzetméter volt megrendelve.
Szóba sem jön nálam ez a lakás, az ingatlanos is folhivott, hogy mi a véleményem róla, elmondtam neki, hogy a hosszú folyosó nélkül egy normális bejárattal sokkal többet érne a lakás. Egyébként a lakas a lépcsőhàzból nyilik, de sajnos az még egy eloszto helyiség ahonnan az eredeti lakás masik darabja nyilik. Furcsa helyzet, a plusz negyzetméterek csokkentik az árát. Egyébként mielőtt megneztem beszéltem a festő csapatommal, azt mondták a kieges nem gond, tokeletesre megcsinaljak , van erre megfelelő anyag. 60-ert valakinek bomba vétel lehet, ha együtt tud élni a folyosóval, én csak megnéztem.
nézd, ez ki van égve. a korom a falról soha nem jön le és nem lehet átfesteni le kell verni a vakolatot vagy olyan pénzt kér a festő hogy leülsz. Én már bontottam le cserépkályhát és láttam kormos falat. és ára is van én ezért 70nél többet nem adnék. keress mást. én csak jót akarok.
Régebben laktam a Fővám tér környékén. Pár hete arra sétáltam a piac mögött, furcsa volt a bedrogzott cigányhorda. Vigyázat, régen is:D c-fertőzött környék volt, csak nem ennyire és nem volt ez az olcsó anyag.
Az ilyen lakasok végül fillérekért fognak gazdat cserelni, ha jön az általam évekkel ezelott javasolt adó az üresen álló ingatlanokra. Az ingatlanos szerint: "az idős tulajdonos tarja az árát".
Általam járt helyeken valóban nem most lett több a hajléktalan, viszont a szakállas mitygó bácsik helyett átsúlyozódott drogos ordítozó zombik felé. Darabra nem több de zavaróbb.
Volt egy kollégám. Szerelmes volt a Karigeribe meg az "életérzésbe" amit ő képvisel. Elment a Fópolgiba dolgozni. Fél év után otthagyta őket. Ezt a kuplerájt.. ennyit mondott róluk.
Hogy b.ssz el egy potenciálisan tök jó területet 200 évre... "odalent" már bőségesen lehetne 6-800m2-es, vagy még annál is nagyobb telkekkel operálni, természetesen falszomszéd nélkül. Nem tudom ki a f.szom ábrándozott 10milliós Pesti agglóról miközben az ország népesség már egy ideje fogy: bőven lesz itt hely.
jja, ezek az ultrabalos lázálmok, hogy etessünk egyre nagyobb lumpen tömeget egyre kevesebb dolgozó bőrének lenyúzásával eddig se működtek pénzesebb helyeken se...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link