Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Nem kell kozmu tulajnak lenni. Csak a HESZben szabalyozni a lakasok szamat es a kapacitasbovitestol tenni fuggove. Nem nagy viz ez. Ahol most laktam pont igy volt. Ha a beruhazo el tudta intezni a kapacitast akkor mehetett, ha nem akkor nem. Ha a polgi fent akarja tartani az iskolat nepesseget stb akkor leul a beruhazoval es megosztjak a koltsegeket vagy kijarja a hely ov kepviselonel a beruhazast. De az emlitett helyen ment a zsebbe es mehet minden😁
Ha nem hiába volt mindig karhatalom/eroszakszervezet. Es nem hiaba allami monopolium😁 Gondolom a sokat dicsert Kinaban megoldjak a problemat. Ahol van vezetes es eros allam, kevesbe jellemzoek ezek a problemak ott ahol ahogy irtak, a gdp 40%a termelodik... 😁 Kicsit tudathasadasos állapot hogy drogos hulladekokon lepked at az ember mikozben termeli a GDPt, hogy vhogy kezeljek abbol a nyomorult helyzetét, kozben a merce szakertoje lebuziz erte abbol a zsetonbol, amit a lebuzizott termel meg, hogy oldjak meg a fetrengo helyzetet. 😁 Kerdem en, miert nem oldjak meg azberre hivatottak. Az miért is alapjog a hajlektalannak, hogy uvoltozzon velem mert nem adok penzt, mikozben megyek be a munkahelyemre. Peldaul most ashatnanak viztarto arkokat kajáért es fedelert az alfoldon 😁
én teljesen idejétmúltnak és jelentés nélmkülinek tartom a bal-jobboldalizást de ez mellékes. És se felmentés se súlyosbítás a rablóbandának és hazaárulóknak. Se a balfszoknak. nyilván. Mondjik én nem emlékszem olyanra hogy tarlós bármit is elért volna vagy extra pénzeket húzott volna de ez is mellékes. Jó lenne ha simán csak hagynák a dolgokat piaci alapon működni és csak a vadhajtásokat nyesegetni, mert ez a mindent is a politikusoktól várunk nagyon tévút szerintem. Inkább csak rontanak a helyzeten. De sokadszor ismételve, nem értek ezekhez csak véleményezek. De szerintem kisebb államot, nem kell minden állami szolgltatás legyen a levél és csomagkézbesítéstől a fociig. Szemmel láthatóan jobban megy magáncégeknek meg a nem államilag finanszírozott, bevételkényszeres helyek sportklubjainak.
Boviteni kell, nem raengedni eloszor. Voltam tegnap a deli agloban. (a multkori bejegyzesemet finomitanam azert) Baszki a meg nem nevezett telepulesen csok telepek voltak, de olyanok, hogy vmi elkepeszto. Egy telken befele 6db sorhaz. Es egy egesz telepnyi. Beszeltem egy ott lakoval. Hőszivattyús futes es konkretan nincs aram. Csak egy fazis. Donteni kell h futesze vagy autot toltesz. Hiaba fizettek be a kapacitas bővítési hozzajarulast, nem csinaljak meg... Tobb hazon napelem volt, de a fazis miatt nem lehetett halozatra kötni. A nyulfarknyi kertreszekben ket auto mindenhol. Melyik polgarmester (foepitesz) volt, aki nem szabályozta ezt a HESZben. Gondolom az, aki utana mutogat mindenkire... Ezert fontos h ertsen hozza a varosvezeto. Eloszor bovitek utána engedem. Akkor is mehet a cukorka a zsebbe...
közben elméláztam mit is kellene kezdeni velük (a száz botütés kényszermunka ötleten kívül :D ) Hívhatjuk elvonónak-rehabilitációnak, ha ott akarjuk őket tartani. Ha nem akarjuk hogy munkakerülő szanatóriummá váljon az ország annyira azért kényelmetlennek kell lennie hogy ne vágyjanak be a népek maguktól. Ez lehet másutt az előző generációs playstation szintje, itt alighanem lejjebb található. A középkorban is felmerülhetett ez a kérdés hogy ne menjen mindenki a szerzetesrendekbe ingyenkoszt-kvártély miatt, amikor az éhezés nem volt rendkívüli, ott meg sörfőzés, fogyasztás és borászat ment :D Lehet némi összefüggés a szigorú szabályzattal meg regulákkal....
Nekem kimaradt az esőzési cikk, és a mindmeghalunk mellett sem érvelek, ellenkezőleg. De van egy jelenlegi, túlméretezett üzem, ha erre ráengedsz 100-200 ezer fogyasztót, közben a Duna miatt a kapacitás csökken, úgy a kettő hatás egyszerre necces lehet.
En leszarom, hogy milyen oldali valaki. Irrelevans. Lasd Toth Jozsef esete. Ko mszmps, de erti es erdekli is amit csinal. En kimondottan tamogatnam fopolgarmesternek. A kisujjaban van a varosigazgatas. A kapcsolatrendszere es elismertsege partokon ativelo. Csanyit is sokan szidjak. Megis kozep europa legnagyobb bankjat epitette fel. Ezek az emberek valoban nagyformatumuak. Gondolj bele. Toth Jozsef soha nem vesztett valasztast es az orszag legdinamikusabban es legfejletebb keruleteve tette a 13.at. Ami egy igazi prolinegyed volt. Ott van a legtobb multi, legtobb lakasberuhazo, ovodak iskolak.
ui: a demonstratíve összeszedték, rájöttek hogy nem tudnak velük mit kezdeni mint azonnal újra kiengedni, majd bejelenteni hogy pénzbírság jár a hajléktalanságért az nem ér.
Nem karácsonyt védve, de tarlós idejében se tűntek sehova a hajláktalanok, annyi történt hogy hajléktalanellenes duma ment. Emlékszel te olyanra hogy összeszedték őket tömegével és elvitték valahova? De valóban azóta többen lettek, de ez aligha polgármesteri tevékenység következménye, mint amenyire drog és hasonló témakor, nyilván a hajléktalanok oda gyülekeznek ahol van élettér szó szerint a szemétből is. Mondjuk a drogos hordák megjelenésén túl egy pozitívum is a témakörben: Régebben nem tudtam úgy végigmenni a kálvin tér környékén hogy minimum öt leszólítás ne lett volna, egy kis aprót, erre-arra amarra. Most csak a gyerekvédelem és a jehovisták maradtak, utóbbiak is csak stand mögött unatkoznak. Ezt a palackok javára jobb business. A drogkrreskedőknek.
Pontosan. Az aluljarokat zartak. Es rendorok es kozteruletesek naponta dobaltak fel a szarjaikat szemeteskocsikba es pateroltak el az embereket. A villamosrol is szedtek le oket.
Igen. Tarlós idején jobb volt. Ha pénz kellett felment a fönökhöz aki kedvelte őt és kapott. Ez van. Ez egy ilyen ország. Régimódi logika. De működik. A hajléktalanokat megpróbálta berakni a szállóra konkrétan emlékszem arra a hétfő délelőttre a Blahán dolgoztam amikor elkezdték a földön fekvő disznókat felpakolni. Mindent láttam. Aztán persze jöttek a jogvédők és annyi lett az egésznek. A Karigeri meg felszámolta a Hős utca meg ezeket a gettókat és szétszórta az aljanépet egész Budapesten. Bravó. Nem a NER váltotta le a tarlóst hanem a szoci érzelnű Karigeri pártja onnan tőletek Zuglóból. Gratulálok ! A faszi egyszer nem ment még végig a saját autójával Budapesten -nem is vezet- a rakpartokat le akarja zárni meg ilyen baromságok. Minden pesti autótulaj utálja ezt a balf.t. erről ennyit
"Annyi valtozott, hogy egyenlotlenebb lett a teruleti, idobeli es mennyisegi eloszlasa." Ami mondjuk elég is egy terület élhetetlenné válásához ha egyszerre szakad le a csapadék és azonnal megy a folyókba a talaj lényegi átáztatása nélkül. nem szakértve természetesen. Amúgy én kevésbé vagyok végitélethívő, ha melegebb van logikám szerint nagyobb a párolgás, a nedvesség meg valahol le fog esni. Ha ennek a lokalizációja változik majd ott lesz mezőgazdaság ahol alkalmas rá a terület, jelenleg is túltermelés van és globalizáció, nem a mezőgazdaságból gazdagodnak az országok. Argentína belefullad a mezőgazdasági termékekbe és a marhahúsba. Ha felfut a nemtudom afrikai mezőgazdaság vagy a szibériai good for them. szintén nem szakértőként. De abban viszont elég biztos vagyok hogy az emberiséget nem a vissza a középkorba amikor jó volt vagy a pattingassunk kőeszközöket fogja megmenteni hanem a tudomány és technológia. Ha hűteni kell majd a bolygót arra is lesz erőforrás és megoldás. Ha széndioxodot kell kivonni a légkörből megoldható, ha klimatizált városok kellenek az is. Ha vegyipari üzemekben előállított cuccokat kell enni az is. max nem annyira szimpatikus. De aligha az állítsuk le az atomerőműveket lesz a megfejtés, az inkább az olajtermelők érdeke. (legalábbis a fúziós erőművek elterjedéséig, vagy más ötlet megvalósulásáig) bocs a tldr-ért.
Az osszes jelentos megyei varost leterdeltette a fidesz a loveert. Sot, aranyaiban kukkants ra Gyorre... Senki nrm tagadja, hogy a pénzt elvettek. De attol meg ki lehet szoritani a sok csoves szart. Lasd a Rakosrendezoi balfaszoskodasa. Megvette hitelbol, mavos elotte kidobva, erre elleptek a jokelesseguek a teruletet, ami a fovaros tulajdona... 14-19ig zugloi polgikent mit tett? Volt zugloban barmilyen eredmenye? A szakértelme: szociologus (kutatasi terulet:valasztoi magatartas) Ez a csavo izig verig politikus, raadasul a sikeres fajtabol politikai szempontbol.
Jaj. Mert pénz kérdése, hogy kirugdossak a drogos hajlektalanokat a kozteruletekrol ugye? Tarlos idejeben konkretan ez tortent. Ennyit irtam... Te szerelmes vagy Karacsonyba? Azt ugye tudod, hogy a Mesterre 293an szavaztak tobben, mint a MOST miniszter Vitezyre, es osszesen a tamogato partjai (Párbeszéd–DK–MSZP) tovabbi 6 fot tudtak delegalni a kozgyulesbe a 33bol... Es a tobbsege a kormanyzo Tiszaval van meg... Maradjunk annyiban, hogy sokan latjak am a szakertelmet a szavazok kozul😁 efy dolog miatt nyert, mert nem akartak fideszt az emberek. Ez meg igazi csuszomaszokent (politikus) bekigyozta magat a szekbe, es ujra panaszkodik. (a hatalomtechnikaban mar sztem OV feletti képessége van) Pedig Tisza kormany van! TISZA fokapitannyal. Nagy tetet ne rakj ra a kovetkezo valasztason. 😁 Probalj idoben elszakadni tole lelkileg, hogy ne erjen hirtelen traumakent hogy OV sorsara jut...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.
Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
link