14 hónapon belül várja az első világszintű AI-szabotázsakciót az AI alapjainak Nobel-díjas kidolgozója!
„Még az idén vagy jövőre eljöhet az a Csernobil, ami talán elég lesz ahhoz, hogy felfigyeljenek az emberek”- mondta a brit Guardiannek a Nobel-dijas Geoffrey Hinton, a mesterséges neurális hálózatok kutatója, akit a brit sajtó szeret az „AI keresztapjának” címkézni.Hinton hozzátette, hogy nem konkrét nukleáris katasztrófára gondol, hanem AI-támadás okozta világszintű áramszünetre vagy olyan hackelésre, ami egy hétre összeomlasztja a globális fizetési rendszert.„El tudják képzelni, mi történne? Magunkhoz térnénk belőle, de emiatt végre ők is észhez térnének.” A kérdésre, hogy kikre gondol, azt felelte: „A világ vezetőire, kivéve Trumpot.” Hinton szerint az AI-ágensek idén nyáron ismertté vált akciói olyan figyelmeztető jelként szolgáltak a technológia veszélyeivel kapcsolatban, amilyen a Three Mile Island-i atomerőmű balesete volt 1979-ben.Hinton azt mondta, hogy saját magát nem tartja doomernek, vagyis nem gondolja feltétlenül, hogy az AI kiirtja az emberiséget, sőt továbbra is hiszi, hogy a mesterséges intelligenciában benne van a potenciál, hogy fényes jövőt hozzon az emberiségnek, de az a véleménye, hogy a végén kiderülhet, hogy az emberiség jobban járt volna nélküle.Hintonnak továbbra is igen rossz véleménye van az amerikai AI-cégek több milliárdos vezetőjéről. Azt mondta, hogy egyáltalán nem bízik Sam Altman Open AI-vezérigazgatóban. „Úgy gondolom, hogy Zuckerberg, Musk és Sam Altman értik a kockázatokat, és le se a szarják azokat. A pénz kell nekik. Én ezt hiszem”. - fogalmazott.
forrás:444.hu

Felfüggesztés a teljes fórumból - 2025-08-21 09:03-ig (10 nap, 0 óra, 0 perc)
A moderátor indoklása:
Köszönjük, a náci szövegekkel el lehet vonulni másik fórumra.