Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Remek időszak ez kiszállni a piacról.. "szerencsére" van kire rádobni az ingatlanokat hisz sokan bíznak benne, hogy 5-8-10x es szorzók után most ők fognak meggazdagodni. 😃
A beugró (10%) összegének utalási díját bukja ha jól tudom. 100M+ ingatlannál 10M-t lerakni nem 20e forint utalásban de javítson ki valaki aki ennél magasabb összegeket mozgat.
Másik eset, hogy 200 km-re él, de van egy újszerű lakás a körúton belül. Miért? Mert jó helyen van. Évente pàrszor használja is, mikor színház miatt Pesten van, esetleg korán indul vagy későn érkezik a repülő.
Így van, Mester. kétgyerekes család/50nm panel? Ez egy 40 éves családmodell. Átéltem én is. Ezek az elvált emberek egyedül élnek ha van is valakijük egy kufirc egy utacska meg ez+az aztán szépen hazamegy mindenki a sajátjába. gizsgugya, kiscica nem tűri otthon a magányt.
Aa fő kérdés az utóbbi 2 évben eladott ingatlanok hány százaléka befektetés, és a befektetett ingatlanok hány százaléka úgy befektetés, hogy majd jó lesz a gyerekeknek. Ha az utóbbi, akkor a mostani wxzyh generáció már nem fog ingatlant venni csökkentve a keresletet. Ingatlanos ismerős azt mondja a belső városi zsidó befektetők már 1 éve lefelezik a befektetésre vett ingatlanjaik számát. 6.kerből is nagy számban elhúztak a holland német hosszútávú bérlők, valamikor ők bérelték a cuccaimat.
Középkorú elváltaknál.is látom az egyedül élek, hetente 1-2 nap közös program a partnerrel félszingli életmódot. Mindezt házban és nagy lakásban is, mert kell, ha jön gyerek, rokon, ismerős. Hol van már az 50 nm-en két gyerekes családmodell.
A 8,4 millióból a fele Pesten +agglóban lesz. Annak a fele egyszemélyes szingliként + háziállat. Ismerőseim min fele elvált egyedül élnek emberek hatalmas házakban az agglóban vagy kis/közepes lakás Bp-en. Barátaim 3/4e egyedül él. Plusz migráncsok, vendégmunkások stb. BP nem lesz veszélyben.
Biztos tartani akarják az áremelkedést. A lakhatási válság megoldását, mint témát, már ők maguk is bedobták. Ez nem oldaná meg azt (ahogy mondjuk az árfigyelő sem oldotta meg a problémát, mert nem a fogyasztók nem megfelelő tájékozottsága volt a baj alapvetően), de el tudnák adni a megoldás részeként. Ha tudnánk rá szerezni EU támogatást, akkor biztos hamar lenne belőle valami, de így....+ ilyen szar államháztartás mellett.... . A fentiektől függetlenül jónak tartanám, ha lenne egy ilyen elérhető friss adatbázis.
majd sérvet kaptak annyit erőlködtek már az ingatlan áremelkedés érdekében többrétegű politikai haszna volt, van,lesz elhagyni a járt utat egy hátraarc keretében?
Szerintem a hatalom anyagi érdeke abból fakadna, hogy ki lehetne mutyizni a rendszer kiépítését pl. vissza nem térítendő támogatással (ld. Rogán szellemi tulajdonjoga), majd utána a fenntartását hosszútávú szerződésekkel, kötbérekkel, stb...A hatalom politikai érdeke az lenne, hogy ezt fel tudnák húzni a lakhatási válság megoldásának szlogenjére (ha már egyszer bedobták, hogy ezt megkívánják oldani), pedig ez csak a negatív szentimentre jelenthetne megoldást szvsz. - Aztán lehet, hogy rosszul látom, és az anyagi érdek nekik nem éri meg, politikai hasznot pedig nem tudnának ebből kovácsolni. Az viszont biztos, hogy a vásárlóknak ez jó lenne. - Én úgy gondolom, ha lenne egy ilyen, akkor hasonló szlogenekkel vezetnék be, mint az árfigyelőt. Azt gondolom, hogy ettől a hirdetési árakban ezek a +20-30%-os túllövések csökkennének (biztos maradna ettől még). De ez csak egy gondolatkísérlet. Bár lehet, hogy vannak valós példák ilyenre, amelyeknél meg lehet vizsgálni a fenti hatást, csak én nem tudok róla.
kb azoknak mindenképpen, akik nemrég megnehezítették a tulajdonlap lekérést is és ha jól tévedek szűkítették a látható adatok körét is személyes adatok tekintetében . azon se csemegézzen nagyon senki hogy mit tulajdonol egy ipari teljesítményű tolvaj akkor majd azon igen hogy mennyi pénz cserélt gazdát?
„A szexuális nevelés nem perverzió” – a szifilisz idehaza beérte a trippert nagy lépés ez orbánia történetében . egyszer már lehet hogy írtam az idevágó esetemről, de nem biztos . az volt a módszer az egyetemen, ha lógtunk előadásról, bízva abban hogy megússzuk, de mégis volt katalógus olvasás, akkor azonnal irány az sztk, kb 15 perc séta, és a bőrgyógyász hölgynél jelentettük hogy it-ott viszket, mosolygott és adott igazolást hiba elhárítva . aztán egyszer nem ilyen bajjal mentem, hanem bevallani, hogy csíp ha pisilek megkérdezte hogy van e barátnőm mondtam hogy igen rávágta hogy: attól kapta mondtam hogy régóta a barátnőm, tőle biztos nem erre: ne vitatkozzak, de attól kaptam, neki is ugyanannyi joga van félredugni majd miután ezt így lerendezte, mondta hogy vegyem elő, majd az asszisztensnővel együtt leguggoltak elém, és vettek kenetet azt mondta hagy két nap múlva menjek vissza, ha tripper akkor ok, de ha szifilisz akkor nem kell visszamennem mert azonnal értem jönnek ugyanis a városban évek óta nincs szifilisz és nem is akarják hogy legyen . nem jöttek, visszamentem, és azt mondták vegyem elő megint,vesznek újra kenetet,megismétlik a vizsgálatot, ugyanis nincs benne gonokokkusz (azóta az aktív szókincsen része), tehát újra leguggoltak elém . másodjára is negatív volt az eredmény azt gondolták hogy talán prosztatagyulladásom lehet, átküldtek az urológiára, és elvesztettem a szüzességem mivel a kollégiumban élénk érdeklődés övezte az esetemet,a végkifejletet is el kellett elmesélnem, kb egy hétig én voltam a legnépszerűbb rajtam röhögött mindenki . viszont ami a cikkben van, nem annyira vidámságos
Vagy nem fog csinálni semmit, mert nehogy öntudatra ébredjenek a vásárlók, mert akkor még leállhat a piac. A tájékozott vásárló nem feltétlen jó a hatalomnak.
Ezekkel nem kell foglalkozni én is vettem már új lakást .. amire mondta a projektvezető, hogy milyen jókor voltam jó helyen ..jól jártam.. jövőre ennyit ér meg amanyit... mert... aztán összedölt az egész pénzügyi rendszer. . . és akkorát szívtam pluszban az egész adminisztrációval hogy kihullott a maradék fülem is😃😃😃 Ki tudja mit hoz a jövő?
Abban bízok, hogy mivel korábban minden papír alapon volt, így maga az adatbevitel volt a szűk keresztmetszet. Ez idő- és esőforrásigényes országos szinten. - Ha egyszer ez működni fog, akkor az adat eleve ott lesz már. Innen már csak akarás kérdése lesz szerintem. - Tippem az lesz, hogy Tóni kaliberű emberke jó pénzért megcsinálja az adatbázis rendszerezést az államnak a lakhatási válság megoldása érdekében, mert a tájékozott vásárlót nehezebb palira venni jeligére.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link