Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Teljesen jól mondod, elemerorsos komolytalan. Folyamatosan anekdotikus érveléssel "bizonyítja" az igazát. Ráadásul a "mintája" sem reprezentatív, lévén kb néhány belvárosi utcát figyel (de még ha az egész V. kerületet figyelné is, az is infitezimálisan kicsi része az ingatlanpiacnak) Nem kell komolyan venni, én gyakran átugrom csak az írásait.
nem számít semmi sem. sem a ksh adatok, sem az ingatlan.com havi bérleti jelentése, sem az mnb jelentés - ez mind semmi. ha elemerorsos elereszt 2 telefont az a tuti, az egy teljes ingatlanpiacot lefedő képet ad. hihetetlen, hogy mennyire megy a confirmation bias. elemerorsos pár hete még azt is mondta, hogy vége a covidnak (ha kell visszakeresem én linkelem). tessék kimenni az utcára és megnézni, hogy mennyire is van vége...
Az, hogy mi megy a rádióban vagy a tv-ben nem egy túl exact és emiatt nem is releváns információ. - Egy tv adás lehet akar fel vagy 3/4 éves és lehet fizetett ( előre megbeszélt kérdések alapján ) műsor stb.. - Sokkal relevansabb info az amit itt megosztunk egymással vagy amit a sajat vagy környezetedbol tudsz.
Nem semmi. Meg az sem, hogy kerek fél órája is az ment a rádióban, hogy hullámvasúton az ingatlanpiac és most van a lefele. Én megnéztem két házat, ahol 10%-ot ugrott az ár a hirdetési árhoz képest (licit volt), tehát a panellakások ára is 10%-ot fog emelkedni (nem...).
Nem semmi! Egy járvány / valsag derekán... - Sztem is megindulnak újból az árak felfelé.. - Józan paraszti ésszel ( összerakva a mozaik darabkakat ) ez várható. Amit a Te mostani tapasztalatod is alátámaszt. - Nekem ahol vannak lakasaim ( 3 lokáció az országban ) nem estek semmit az árak 2020 tavaszahoz képest.
Úgy tűnik beigazolódik amit pár hete írtam. Masszív áremelkedés jön 2021-ben. Pár info: 1) A két ünnep között felhívtam 2 jó vételt. Az egyik egy kiemelkedően jó helyen levő, nagyon jó adottságú felújítandó lakás. Ritkán van ilyen eladó. Jó áron is volt, annyiért, amennyiért a kerületben átlagos helyen levő átlagos lakások vannak. 2. nap hívtam, 25 körüli érdeklődő volt a hirdető elmondása szerint és már akkor 15%-kal a hirdetési ár fölött járt a legjobb ajánlat. Nem szálltam be. 2 nappal később el is adta (megint felhívtam, kíváncsi voltam). 2) A másik ajánlat, nem olyan jó helyen, nem olyan jó adottságú, teljesen felújítandó, de ár érték arányban még jobb. Pár órával a hirdetés után hívtam, kb. 10. voltam és már akkor 7%-kal járt a legjobb ajánlat a hirdetési ár fölött. 3) Október körül pár érdekes ingatlant lementettem. Szinte mindegyiknél nőtt az ár 5-15%-kal, már amelyik nem kelt el. Szinte minden környéken eltűntek a nyári-őszi jó vételek, maradtak amik eddig, csak drágábban. És tűnnek el ezek is szép sorban, már a magasabb áron. Nem hiszik el az itteni fórumozók, hogy árrobbanás lesz 2021-ben, nem lesz kínálat, viszont a kereslet a támogatások miatt berobban majd.
"Újabb településeken válik elérhetővé a falusi csok"... . BP meg leépül szép lassan. .https://bank360.hu/blog/ujabb-telepuleseken-valik-elerhetove-a-falusi-csok
Tehát a tavalyi szörnyú év alatt nem sokat engedtek az árakból ezeken a lakótelepeken? Ha ez igy van, akkor mitól indulnának meg lefelé idén? Csak azért mert Neked (és még sokan másnak is) igy lenne jó?
Vagy a szomszédét nem veszik meg drágábban, hanem a tied lesz kapósabb olcsóbban.:DD A szomszéd meg lehet még feleslegesen fizet rá 3 milcsit, és még el kell viselnie a melósok csatazaját.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link