Van miben fejlődni Péter úrfinak.
Az OTP bejelentette hogy a direktbróker (amit én is használok az OTPs értékpapirszámlámon az adásvételekhez) megszűnik.
Ahogyan az internetbankolás jelenlegi formája.
Már évek ta működik az új OTP online bankolási felület, de azon még nem működik a direktbrókert leváltó program.
Igy én természetesen még nem használom.
(Ezt én utoljára hónapokkal ezelőtt ellenőriztem, de ahogy olvasom ma sem változott semmi.)
A lekapcsolás dátuma a július 1. viszont fix.
Csak azt nem tudja senki megmondani, hogy addigra működni fog-e az új program az értékpapir portfólió kezeléséhez.
Vagy lehet hogy Péter tudja, csak a banki ügyintézőknek felejtette el elmondani.
A nagy kár remélhetően nem következik be, hiszen ha nem sikerül az új modult életrekelteni, akkor valszeg tovább működik majd a régi program.
De az biztosan sikerült már, hogy a bizonytalanságban hagyott kisbefektetők elhagyják a bankot július 1-ig, ha addig marad a homály.
Ezt én egyszerűen nem értem.
nem kell a spanyolviaszt ujra feltalálni.
csak körül kell nézni a világ gazdagabb részén.
Miből élnek ott a bankok?
A számlavezetési dijakból?
Nem!
Az átutalások dijaiból?
Nem!
A hitelezésből?
Sok banknak ez továbbra is az egyik fontos üzletága, de sokkal többet keresnek az ügyfelek vagyonkezeléséből és abból, hogy azok akik a pénzüket nem a banki tanácsadóra bizzák, azok egy jó online felületen saját maguk kereskednek és a dijaik egy része a bankot gazdagitja.
Akkor mire fel ez a siralomjáték?

Mennyit ér az OTP?
Jövőre - ha Orbánék nem térne észre- az anyabank teljesitménye (hitelkihelyezése) továbbra is visszaesik, a leánybankoktól összejöhet az éves adózott eredmény akár kétharmada is.
Számolgatva:
Orosz leánytól akár 80 milliárd, az ukrán-bolgár párostól pedig lehetséges lehet 30 milliárd.
Ezt lassan felfogják majd az elemzők is és igy jövőre az OTP megitélésénél már nem fog egy magyarországi makroszintű kockázat (ami úgy néz ki hogy sajnos tartós lesz,)a konkurens térségi bankokhoz viszonyitva 40-50%-os diszkontot okozni.
Mert sajnos most az OTP értékelése reálisan 3500Ft, miközben lengyel-cseh társai részvényei - ugyanilyen nyereségességi mutatókkal- dupla annyit érnek.
Magyarország tragédiája, hogy:
- egy pénzügyi szakember (aki pedig a számokra esküdött fel) vitte felelőtlen, megalapozatlan kiköltekezésbe,
- utána egy tanárnak tanult (akinek hivatása szerint őszintének kellett volna lennie)ember bizonyitotta be, hogy a politikusok szavahihetősége a nullával egyenlő,
- most már esélyünk sincs, mert egy zugügyvédet kaptunk, aki -miközben saját maga is bevallja, hogy nem ért a gazdasághoz- csalhatattlanságát hirdetve tovább folytatja elődei (kivéve Bajnai-Oszkó) áldatlan ámokfutását.
Ilyen körülmények között örüljunk annak, hogy a piac látszólag ezt a 3500ft-ot megadja. De igazából a forgalomból (ami a normális egytizede) is látszik, hogy az amerikai shortosokon kivűl itt már alig van külföldi befektető-spekuláns.
Ezt az árat a beragadt magyar befektetők reményei tartják fenn.
Ha egy szebb közeljövővel áltatom magam, akkor egy IMF megállapodásban bízva reménykedem abban, hogy akik (napi 30-70 milliárdos forgalommal) elbúcsúztak az OTP-től, azok utána visszatérnek. (A tripla bóvli minősitésünk is javulhat utána.) Ez a vételi erő (a short zárásokkal erősítve) megdobhatja majd az árfolyamot akár 5000ft fölé is.