Arra a kérdésre mi a válaszod, hogy hogyan képzeled "lenyomni" a világ legnagyobb atomarzenállal (és mellette ma már sajnos bizonyítottan létező hiperszónikus hordozórakétákkal ) rendelkező hatalmát úgy, hogy a vereség előestéjén ne nyomjon meg egy gombot? ( és akkor az interkontinentális rakétákat vélhetően megelőznék a kis, majd közepes, azután nagyobb hatóerővel rendelkező taktikai atomfegyverek, amik letarolnák az ellenséget ) Vagy abban bízol, hogy ezt akkor sem tennék meg?
Hú de sok buta ember van ,aki negatív lakkot adott.illetve inkább Fidesz,Antikrisztus.satanfajzatok.akik nem is értik, és lusták is utánanézni.mirol szól ez.fidesz pribekek.ja bocs nagyon is tudatosan hazaarulok.es gonoszak.vagy inkább robotlajkok
Az öntömjénező (és ebben a hozzászólásban valójában ezen(!) van a fő hangsúly, nem is feltétlen a szerteágazó, lekezelő és alaptalan magabiztosságon), tűpontos előrejelzéseket vizionáló, a mi kis lokális Nostradamusunkhoz kapcsolódó gondolat: https://www.citatum.hu/idezet/1390
Ha jól értem, akkor azt jelzed tűpontosan előre, hogy Kína irányítja a proxy háborút. Megtámadtatta Putyinnal Ukrajnát és ebbe bevonta a nato-t és az eu-t. Kínának nem volt elég, hogy az oroszokkal annektáltatta Krímet. Kína meg akarja törni az évszázados világrendet gazdaságilag. Azt még én is tudom, hogy békében kiszámíthatóbb a gazdaság, mint háborúban. A kínaiak miért nem tudják?
Szorakoztato tusk vagy fiala facebookjara felmenni neha. Kapja az ivet ukrajna ugyben rendesen mindketto. Se a lengyelek se a csehek nem akarnak haboruzni, se tovabb penzelni ezt az egeszet. Persze itt a forumon az orban fobiasok szerint ezt a haborut nem szabad lezarni es hajra ontsuk bele az osszes penzt. igazan szorakoztato. :D
Kedves Zsombi! Nem őriztunk együtt libát gyerekkorunkban, szóval , azért kicsit erős volt ez hangnem. Picit azért kedvesebben, értelmes emberek vagyunk. Köszi! Halvány sejtesetek sincs mi lesz ennek a kis proxy háborúnak a vegkifejelete.......Nagy, hatalmas globális gazdasági érdekek feszülnek egymásnak, ebben a konfliktusban... . Majd meglatjatok, most nem értitek miről vakeralok, és beszélek nektek, azt hiszitek hogy az M1 csatornán begőzolt háborús félelemmel telt fidesznyikes egyszerű fickó vagyok. Nem pajtás. Én a sémat látom, azt a sémat ami már a Napoleoni háborúk kiribnanasa kezdete óta ismétlődik először Európában, később az egész világon...... Most évszázados gazdasági vilagrendet akar megtorni Kína. Ők nem harci helikopterekkel es zöld sapkasokkal hoditanak, hanem kikotoket, vasutakat, és gyárakat építenek más országokba , gazdasagilag törnek előre..... De nagyon. https://www.portfolio.hu/global/20240627/drasztikus-dontest-merlegel-joe-biden-amerikaiak-mehetnek-ukrajnaba-kijev-hatalmasat-nyerhet-a-veszelyes-jatszman-694911 Lesz ez meg cifrabb is, csak nem hisztek nekem, pedig sorba jön be minden amit tűpontosan jelzek előre itt. (Ui. Amúgy mostmar 85% körüli Zsolt). Ez van. Szar ügy. Egyre forróbb a víz és a sok kis béka azt hiszi jakkuzi. Pedig fazék.
Ez az oroszokra is igaz. Ők is kérnek, ők is teljesítenek feltételeket. Az oroszok eddig nem tudták legyőzni a megsegített, támogatott Ukrajnát. Az orosz emberanyag is fogy, ők sem akarnak meghalni. Ezért kellene abbahagyniuk a háborút. De Putyin is régóta túl van a visszafordulási ponton. A tárgyalások folynak. Az harctéren, az erő nyelvén, a hátországok hadiiparában és gazdaságaiban
Ha neked nincs semmid és kérsz valakitől valamit, akkor nyilván teljesítened kell a feltételeket. AZ itt a nagy baj, hogy nem érted meg, miszerint Ukrajna nem tudja megvédeni magát. Segítségre szorul minden téren. Nagyon sokan segítenek neki, többek közt mi is, hiába mondod, hogy nem. Ukrajna egyet tud adni, az pedig az emberanyag. De azt sem minden területen. Ez a legnagyobb probléma, mert az emberanyag fogy és ahogy telik az idő, ahogy te nem akarsz meghalni értük, ők sem akarnak meghalni egyre többen. Ezért kellene tárgyalni.
Két és fél év telt el és te nem akarsz tartós háborút? LoL. Miközben akármelyik nem propagandista szakértőt olvasva kiderül hogy az oroszok hadiipara az égben… https://www.nbcnews.com/news/amp/rcna158883 A nyugat fegyverekkel történő oroszországi támadásoknak meg annyi értelme volt, hogy Putyin elballagott Kimhez, tuti gatyába rázza a ballisztikus rakéták fejlesztését, aminek a déliek meg a japánok piszkosul fognak örülni. Meg átnézett Vietnámba, ahol még élénken emlékeznek a yenki napalmozásokra, meglátjuk hova fognak nyitni a százmilliós piacukkal. A több száz km-es hatótávú rakétázásokra meg annyit, hogy a felderítés, célkövetés, a csapásmérés, stb. tuti nyugati résztvevőkön keresztül történik, az ukránok max majd ácsorognak a közelben. Ennyire Putyin se hülye, tudja ezt jól. Meg közeleg a yenki választás, nagyjából addig beszélhetsz mellé.
Le kell nyomni őket, hogy soha többé még a fejükbe se forduljon meg ilyen akció (Ukrajna megtámadása)! EL kell látni az ukránokat megfelelő fegyverrel, megfelelő mennyiségben, a meggyengült orosz haderőt, ha feloldják a tilalmakat simán lenyomják, de úgy nem megy, ha nem lehet visszalőni, nem lehet csak 100 Km-en belül használni a fegyvereket, amikor az Ukrajnát terrorbombázó gépek 200-500 kilométerre szállnak fel! Ha nem akarunk tartós háborút, ha nem akarunk hadviselő fél lenni, akkor támogatni kell az ukránokat! Ezért üvölt és fenyegetőzik putyin kutyája, meg néha napján maga bunkerpapa is, mert tudja, hogy nem győzhet Oroszország, ha komolyabb és elégséges lesz a nyugati támogatás!
Látom a párhuzamos valóságodban még mindig jól érzed magad :) Az oroszok győztek már? Anno azt ígérted akkor fogsz legközelebb írni - Muhahaha - Nyomod az orosz propagandát, mint süket a csengőt, vigyázz, ne hogy te is úgy járj, mint Fedor kollégád, vele valami történt, túltolta az orosz propagandát és már nincs itt köztünk! - Szégyen, hogy van, aki az orosz gyilkolászást védi, főleg magyarként! Ki áll ki, aki normális, a XXI. század "Hitlere" mellett, hozzászólásaival a háborús bűnöket, a népírtást támogatja? Itt nagyon sokak szerint neked kellene lejönni az orosz propagandáról és felfogni mi történik a valóságban! Gyakrabban kellene a tükörbe nézni, a leírásod pontos ! ;)
OROSZ-UKRÁN háború